Történelmi évadot zártak

Történelmi évadot zártak

Ez a színház arany korszaka, van mire büszkének lenni.


kep1_23398.PNG


– Ebben az évadban már nem kellett elhalasztanunk bemutatókat, a járvány azonban még éreztette a hatását: kevesebben mertek közösségbe menni, így a színházlátogatók száma is megcsappant. A covid előtti években tartósan 100 ezer fölött volt a nézőszám, míg ezúttal közel 79 ezren látták az előadásokat, és a bérleteseink száma is jóval elmaradt a járványt megelőző évitől: 12240 – így összegezte a számok nyelvén a mögöttünk hagyott évadot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója. Kirják Róbert a kedden tartott évadzáró társulati ülésen elmondta: január-február környékén már kezdtek visszatérni a nézők, de tudják, ezen a téren is sok még a feladat. 

– Köszönöm a színház minden dolgozójának, hogy hősiesen, időnként fogcsikorgatva végigcsinálták a mögöttünk lévő időszakot, de nem árulok zsákbamacskát: nem vagyunk túl a nehezén. Ahhoz, hogy gazdaságilag egyensúlyba kerüljünk, a lehető legtöbb bérletet és színházjegyet kell eladnunk, így nincs más választásunk: fantasztikus előadásokat kell létrehoznunk. Ehhez minden adott, az új évad bemutatói ezt lehetővé teszik – tette hozzá (a következő évad repertoárjáról hamarosan részletesen olvashatnak).   


Nagy hegyeket kell megmászni

– Irgalmatlanul kemény évad volt, amit minden fellengzősség nélkül nevezhetünk történelminek – így fogalmazott a színház művészeti vezetője, Horváth Illés, aki hozzátette: a sikeres produkciók nemcsak országos, de nemzetközi ismertséget is szereztek a színháznak. 

– Úgy érzem, az évadok nagyon gyorsan elpörögnek, ahogy az életünk is, így érdemes fontos dolgokat csinálni, s nagy hegyeket megmászni. Több előadásunk is beleillik ebbe a sorba: így például az Alszanak a halak?, ami nemes és nehéz vállalkozás volt, és aminek sikerét az is jelzi, hogy a MOST Fesztiválra meghívást kapott. Feszültségteremtő pontossággal készült a Várj, míg sötét lesz, amelyben Pati (Kuthy Patrícia) mellett Zolka (Tóth Zolka) is remekelt. Köszönet mindenkinek, aki a Legénybúcsút ekkora energiákkal tolja, a szereplők humorának és profizmusának köszönhetően a darab óriási siker, ahogy Keresztes Attila rendezése, a Kurázsi mama és gyermekei is. Az Idétlen időkig a bizonyíték arra, hogy ez a társulat mindenre képes, s hogy Broadway-színvonalon tudunk teljesíteni, és ez mások mellett a főszereplő, Gulácsi Tamás alakításáról is elmondható. 

– Boldoggá és bizakodóvá tesz, hogy vannak olyan nézőink, akik szeretik az eszköztelenebb előadásokat, így például a Cseresznyéskertet, és nagy büszkeség, hogy a Nemzeti Színházban is óriási sikert aratott a Közellenség. Fontos, hogy új rendezőkkel is dolgozzatok, mint ahogy az is, hogy a társulatot jól ismerő szakemberek is vissza-visszatérjenek, mert így születhetnek olyan csodák, mint amilyen Márti (Szabó Márta) alakítása az Augusztus Oklahomában című előadásban. Jó ízléssel és sodró lendülettel készítettük el a szilveszteri gálát, aminek révén egymilliónál is többen ismerték meg a színházunk nevét, nagyjátékfilmünk, a Lélekpark fogadtatása pedig minden várakozásunkat felülmúlta, arra pedig mindannyiunknak büszkének kell lennünk, hogy a portói filmfesztiválon Lackó (Horváth László Attila) kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat – magyar színésznek ez eddig soha nem sikerült. 


kep2_23399.PNG


A megyeszékhely polgármestere, dr. Kovács Ferenc azt mondta, nehéz évadok állnak a színház mögött, és fenntartóként az önkormányzat sincs könnyű helyzetben. A városvezető gratulált az évadhoz és arról is beszélt, hogy a nézők visszacsalogatása nem egyszerű feladat. – Ehhez nagyon jó előadások és nagyon jó marketing kell – fogalmazott és kiemelte a hatékony gazdálkodás jelentőségét.  

Az évadzáró társulati ülésen elismerések is gazdára találtak. A Hátsó Színpad Alapítvány díját Andrásdi Tibor, a Godot-díjat Gulácsi Tamás, a Lipót-díjat Kovács Vecei Fanni kapta. Az évad nézője Lippai Bianka lett, a Pro Teátrum-díjat Horváth Margit érdemelte ki, az Aranyceruza-díjat Antal Andrea, az Arany kalapács-díjat Boldizsár Barna vehette át. Olvasóink és a Szabolcs Online látogatói szavazatai alapján a Kelet színésze Szabó Márta lett, és a kiváló színésznő kapta a Móricz-díjat is, míg Nyíregyháza nívódíját Tóth Károly vehette át. 


Forrás: szon.hu

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.