A Ma este megbukunk a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán nem bukik meg, sőt!
Rajongok a színházért. A székhez szegező előadásokat azért szeretem, mert napokkal később is eszembe jut belőlük egy-egy mondat, amit ízlelgethetek, morzsolgathatok. A könnyed darabok feldobnak: másfél-két órára egyetlen óriási nevetésbuborékká alakítják a világot, ami furcsa módon egy darabig még megmarad ebben az állapotában. A musicalek ismert dalait együtt dúdolom a szereplőkkel, a meséket nézve pedig évtizedeket utazom vissza az időben.
És bár időnként túlontúl megengedő vagyok, s a kevésbé jó produkciókban is csak a szerethető momentumokat veszem észre, azt soha nem gondoltam volna, hogy első látásra beleszeretek egy elrontott előadásba. Pedig ez történt: a Ma este megbukunk azzal lopta be magát a szívembe, hogy bebizonyította, csak a legkiválóbb színészek tudnak rossz színészt játszani.
Itt pedig azért teszik, mert ez a dolguk: az, hogy ripacsok legyenek, hogy elfelejtsék a szöveget, hogy a tehetséget túlzott gesztusokkal pótolják, s hogy akkor is tovább játszanak, amikor minden összedőlt.
A Nyírbokori Színkör nagy napja
A Móricz Zsigmond Színház legújabb nagyszínpadi bemutatója a Nyírbokori Színkör nagy napjának krónikája: az amatőr társulat lehetőséget kap arra, hogy telt ház előtt, egy hatalmas színpadon, igazi díszletek között bemutathasson egy olyan darabot, amihez elég színésze van – korábban létszámgondok miatt a Macskák helyett a Macskát mutatta be, a Három nővérből pedig kettő lett...
Ám a rossz szériának immár vége, ez az este egy vissza nem térő alkalom, s egyben esély arra, hogy megmutassák: többre képesek, többre érdemesek. A műszak az utolsó utáni percig készül, hogy minden a helyére kerüljön, a rendező pedig szívhez szóló monológban foglalja össze pályafutásuk korábbi botladozásait – és ezzel eléri, hogy a közönség az első perctől egy emberként szurkol nekik.
Pedig vannak bakik, sőt, ha őszinték akarunk lenni: szinte csak azok vannak. Itt egy kellék hiányzik, ott egy ajtó, s a mozdulatok éppen annyit csúsznak, amennyi ahhoz kell, hogy a nézők két órán keresztül dőljenek a nevetéstől.
A Ma este megbukunk éppen attól tökéletes, hogy nem lehet az. Bár ellentmondásnak tűnik, de minden és mindenki akkor kerül a helyére, ha nincs ott. Színház ez a színházban, ahol a tudatos összevisszaság mögött az az óramű-pontosságú játék áll, amit Horváth Illés a korábbi rendezéseiben, így az Édes Charity vagy az Idétlen időkig című darabokban is tökélyre fejlesztett.
Öröm nézni a játékukat
A rendező Gulácsi Tamásra osztotta a direktor szerepét – felelősségteljes, a színészei mellett kiálló, az esetleges hibákért elnézést kérő karaktere újabb színnel gazdagítja játéktárának eddig is színes palettáját. Rák Zoltánt látva a nagy nevettető, Benny Hill jutott az eszembe: lubickolt a szerepeiben, Dézsi Darinka a legnagyobb viharok közepette is a nézők kegyeit kereste, Nagyidai Gergő úgy komédiázott, hogy öröm volt nézni.
Gyuris Tibor kiválóan szabotálta a hangmérnöki munkát, Kuthy Patrícia pedig ismét bebizonyította, hogy tökéletes beugró. Gulyás Attila ott is felbukkant, ahol senki sem számíthatott rá, míg Tóth Zolka az angolok hűvös eleganciájával kergette őrületbe a Haversham család tagjait – és tette emlékezetessé az esténket.
A Ma este megbukunk a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán nem bukik meg, sőt! Akkora siker, hogy még egy lesben álló cápa sem tehetné tönkre.
Forrás: szon.hu
