„Remek emberek vesznek körül, és azt érzem, hogy jó irányba tartok” - Interjú Staub Viktóriával

„Remek emberek vesznek körül, és azt érzem, hogy jó irányba tartok” - Interjú Staub Viktóriával

Charity Hope Valentine számára minden nap tökéletes, amikor szerethet, s amikor szeretik. Olyan a szíve, mint egy repülőtér: ki- s becsekkolnak a férfiak, akik átverik, kihasználják, mégsem hiszi, hogy ne lenne valaki, aki tényleg szereti. Annak ellenére bízik a sorsban, hogy az nem túl kegyes vele. Soha ne nem adja fel, naivan hisz az emberekben, a legnehezebb helyzetben is adni akar – még úgy is, hogy magából vesz el. A Charity-t a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban megformáló Staub Viktória azt mondja, könnyen azonosult a szereppel, mert megélt már hasonló helyzeteket, még ha nem is ennyire szélsőséges módon.


Fontos a pontos tervezés

 – Számomra is akkor lesz tökéletes egy nap, ha azt érzem, hogy szeretnek: ha együtt lehetek régi barátokkal vagy ha meglep az élet új találkozásokkal. A minap például véletlenül csöppentem egy meccsnézésbe. Társasjátékoztunk, pizzát rendeltünk, és azzal lett a nap valóban tökéletes, hogy nyert a magyar válogatott és kijutottunk az Európa-bajnokságra. Imádom az ilyen, előre nem látható történéseket, még akkor is, ha szeretek mindent megtervezni. Mivel vannak olyan napjaim, amikor a szinkronból rohanok forgatni, onnan pedig próbálni, és ezt különböző városokban teszem, a pontos szervezés elengedhetetlen. Akkor van baj, ha valahol elcsúszunk, mert akkor borul minden: lekésem az Oszkárt vagy a vonatot, és hajlamos vagyok pánikba esni. Olyankor hangosan gondolkodom és rövid idő alatt meg is oldom a problémát, de én inkább az A terv híve vagyok. Mert ha van egy B is, elkezdek azon is gondolkodni, és elbizonytalanodom, ezért nem szeretek sok mindenből választani – mondja Viki, aki ezzel együtt azt vallja, jó, hogy az élet nem teljesen kiszámítható. Utolsó éves a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de már több mint tíz éve játszik színházban, filmben, sokat szinkronizál és annyi a feladata, hogy a felkérések egy részére nemet kell mondania.


Jobbnál jobb lehetőségek

 – Kisiskolásként sokat szerepeltem, és már akkor tudtam, hogy az életem egyik legfontosabb célja, hogy adni tudjak az embereknek. Ötödikes koromban kezdtem el dráma szakkörbe járni, és amikor a veszprémi Pannon Várszínház gyerekszereplőket keresett, a tanárnőm ösztönzésére jelentkeztem. Azonnal két előadásba is bekerültem, és ahogy teltek az évek, egyre több feladatot kaptam. Határozottan tudtam, hogy színész szeretnék lenni, és egyre biztosabb lettem abban, hogy ez az én utam. Elsőre felvettek az egyetemre, azóta pedig jobbnál jobb lehetőségeket kapok, nagy élmény volt az Aranyélet című sorozat 3. évadában forgatni, jó érzés, hogy Nyíregyházán is számítanak rám: annyi mindent elértem 23 éves koromra, hogy néha ez megijeszt. Lépcsőfokonként haladok előre, de előfordul, hogy azt érzem: mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – meséli a fiatal színésznő, aki, ha ő dönthetné el, hogy mit csináljon az elkövetkező ötven évben, filmekben és zenés darabokban szerepelne.


Biztos háttér

 – Az Édes Charity az eddigi pályafutásom egyik legnagyobb élménye! A próbafolyamat első percétől imádom, mert izgalmas, energiával tölt fel, és mert olyan csapattal dolgozhatok, akikkel együtt tudunk lélegezni a színpadon. Engem annyira megfogott a történet és maga a műfaj, hogy ezt a darabot választottam a szakdolgozatom témájaként. Szeretném megmutatni, hogy a zenés műfaj könnyed, de nem könnyű, sőt! Minden mozdulatnak a helyén kell lennie, és nagyon kell figyelnünk egymásra, hiszen az összjátékon múlik minden, a nyíregyházi előadásban pedig ez tökéletesen működik. Hálás vagyok azért, hogy a részese lehetek, mert nem csak nekünk, színészeknek óriási élmény, de azt tapasztaljuk, hogy a nézőknek is az. Bár sok köztünk a hasonlóság, én nem vagyok Charity, de át tudom magam adni a szerepnek, megyek vele és megélem minden pillanatát. Szeretek Nyíregyházán dolgozni, mert biztos hátteret ad és ez megnyugtat. Remek emberek vesznek körül, és azt érzem, hogy jó irányba tartok – ennél többet most talán nem is kívánhatnék.


Forrás: Nők fókuszban, 2020. november

Szerző: Száraz Ancsa

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.