Kirják Róbert interjúja a VIDOR Fesztiválról a Kelet-Magyarországban

Kirják Róbert interjúja a VIDOR Fesztiválról a Kelet-Magyarországban

Nyíregyháza. – Annak, hogy lesz VIDOR, jobban örülök, mint amennyire elszomorít az, hogy a Kossuth téren nem tarthatunk koncerteket – így összegezte nagyon röviden az idei fesztivállal kapcsolatos érzéseit Kirják Róbert, a programsorozatot szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatója, aki mögött nagyon nehéz és nagyon dolgos hetek állnak.


Az elmúlt hónapokban több forgatókönyvet is el kellett készíteniük, a fesztivál megszervezését nagymértékben befolyásoló kormányzati döntés pedig szinte az utolsó utáni pillanatban, négy nappal a hivatalos sajtótájékoztató előtt született meg. A járványhelyzet miatt már a tavasz sem volt egyszerű, de akkor még bíztak abban, hogy augusztus végére feloldják a korlátozásokat és mindent az eredeti terveknek megfelelően rendezhetnek meg – nem így lett. A fesztivál iránti érdeklődés az elmúlt évekéhez hasonló, ezúttal is nagyon sokan várják a VIDOR-t, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a programsorozat az elmúlt két évtized alatt összeforrt Nyíregyházával, másrészt mivel szinte valamennyi nagyrendezvény elmaradt, az embereknek hiányoznak a régóta halogatott találkozások, a kulturált szórakozás, és a gondtalan órák, napok – azok az élmények, amelyeket a fesztivál nyújtani tud.


kirjak_robert_15212.jpg


Hogyan készültek a VIDOR-ra, és hogyan sikerült néhány nap alatt átalakítani a már kész programot?Sokáig bíztunk benne és úgy is terveztük, hogy a VIDOR-t az eredeti terveknek megfelelően rendezhetjük meg, de amikor júliusban felmerült, hogy augusztus 15-e után sem oldják fel a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó korlátozásokat, elkezdtem aggódni. Egészen július 30-áig azonban semmit sem tehettünk: vártuk, milyen kormányzati döntés születik, addig egyetlen fellépőt sem mertünk lemondani. És miután bejelentették a szigorítások meghosszabbítását, nagyon kemény négy nap következett: ennyi időnk volt csupán a hivatalos sajtótájékoztatóig, és megpróbáltuk menteni, ami menthető. Úgy próbáljuk kicsit kompenzálni a látogatókat az elmaradó Kossuth téri koncertekért, hogy két nappal meghosszabbítjuk a fesztivál időtartamát, azaz nem 21-én, hanem 19-én kezdődik, a koncertek egy részét pedig áttettük a Rózsakert Szabadtéri Színpadra és a Sunshine FM VIDOR Kertbe. A kormányzati döntés bejelentése után minden olyan együttessel és énekessel felvettük a kapcsolatot, aki a Kossuth téren akár a nagy-, akár a kisszínpadon fellépett volna, és nagy öröm, hogy az eredetileg tervezett 28 koncert felét meg tudjuk rendezni. Igaz, így nem láthatja és hallhatja ezeket a produkciókat több ezer ember, de azt gondolom, ez volt a legjobb megoldás. Egészen az utolsó pillanatig folytak az egyeztetések, az Irie Maffiával például a sajtótájékoztató előtt tíz perccel tudtunk megállapodni. A járványhelyzet miatti korlátozásoknak egyébként főként a külföldi fellépők és a kisszínpadi koncertek, illetve a Kossuth térre tervezett színházi előadások estek áldozatául.


Hogyan alakulnak az estek a Rózsakertben?Az átalakított programnak köszönhetően a Rózsakert Szabadtéri Színpadra kilátogató nézők nemcsak színházi előadásokat láthatnak, hanem koncertélményekkel is gazdagodhatnak. A kaposvári Csiky Gergely Színház névadójuk egyik remekművét hozza el Nyíregyházára: a Buborékok című darab rendezője Vidnyánszky Attila. Örömmel látjuk vendégül a Legyen úgy! című Dés László koncerten fellépő Básti Julit, a hazai színjátszás egyik ikonikus alakját, és a különleges hangú énekesnőt, Tóth Verát; de az érdeklődők találkozhatnak a nagy sikerű Legénybúcsúval is – a Játékszín előadásában színpadra lép többek között Szente Vajk, Nagy Sándor, Csonka András és Szerednyey Béla is. E kiváló előadások mellé négy produkció fért még be: a fesztivál nyitónapján, augusztus 19-én este az Irie Maffia ad koncertet, 23-án a Follow the Flow zenél, 28-án a Budapest Bár érkezik Bangó Margittal és Mező Misivel, a VIDOR utolsó estéjén, 29-én pedig a Like a Rolling Stones című produkció várja az érdeklődőket olyan nagyszerű művészek közreműködésével, mint amilyen Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter, Simon Kornél, Fekete Linda, Tasnádi Bence vagy Ódor Kristóf. Azért, hogy a járványügyi szabályokat be tudjuk tartani és tartatni, a koncertekre jelképes árú belépőt kell vásárolni, hiszen csak így garantálható, hogy nem jönnek be többen a Rózsakertbe, mint ahány ülőhely van.


Ezek szerint a Sunshine FM VIDOR Kert programja is mozgalmasabb lesz a szokásosnál?Igen, a népszerű helyszínen a hazai zenei élet fiatal előadóit láthatja és hallhatja a közönség kiegészülve helyi csapatokkal. Koncertet ad többek között a Tortuga, ők augusztus 22-én lépnek fel, másnap az OliverFromEarth, 24-én az Aurevoir, 27-én pedig a Carson Coma muzsikál. A világzenét ebben az évben többek között a Terra Profanda és a Los Orangutanes képviseli, az utóbbit 25-én hallhatja a közönség. Ezek a koncertek 19.30-kor kezdődnek, de nem maradnak el a helyi klubok és rádiók lemezlovasainak tematikus zenei estjei sem: ők minden nap 21 órától 2.30-ig szórakoztatják a közönséget – fontos információ, hogy a létszámkorlát betartása mellett a VIDOR Kertbe nem kell belépőt venni. És még mindig zene: az elmúlt években nagy sikere volt a fesztivál két templomi eseményének, ezek sem maradnak el: a római katolikus templomban orgonakoncertre várjuk a zenekedvelőket, a zsinagógában pedig Adio Kerida – Ég veled szerelmem! címmel mediterrán zsidó melódiák csendülnek fel.


Ebben az évben is izgalmasnak ígérkezik a színházi versenyprogram. Kiket láthat a közönség?Bár rendkívüli körülmények előzték meg a szervezési munkálatokat, a nézők az idén sem maradnak nívós versenyprogram nélkül. A közönség számos kedvencével találkozhat újra, itt lesz többek között az Orlai Produkció „színeiben” Kovács Patrícia és Ötvös András (Kaktuszvirág, a rendező: Novák Eszter). Szerednyey Béla, Nagy Sándor, a Móricz Zsigmond Színház színpadán korábban szereplő Kerekes Évával és Balla Eszterrel a Madách Színház Ügyes kis hazugságok című darabjában lép színpadra (a rendező Szirtes Tamás). Gáspár Sándor a Szikora János nevével fémjelzett Molnár Ferenc-műben, a Játék a kastélyban (Vörösmarty Színház) című darabban, Balsai Móni és Schmied Zoltán a Büszkeség és balítélet két színészre című alkotásban (Centrál Színház, a rendező: Ujj Mészáros Károly), Mucsi Zoltán és Fodor Tamás a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös produkciójában, az Eleven éjszaka című előadásban (a rendező: Koltai M. Gábor). Bemutatkozik a Miskolci Nemzeti Színház a Betörő az albérlőm című vígjátékkal, Keszég László rendezésében, az Aranytíz pedig a Szőcs Artur nevével fémjelzett Csehov-egyfelvonásosokkal. A Neptun Brigád Benne vagy produkcióját Kovács Dániel Ambrus, a TÁP Színház Rendezői változatát Znajkay Zsófia állította színpadra. A szerzők listájának palettája is rendkívül széles: klasszikus magyar szerzők, így Örkény István is szerepel rajta a Tóték című alkotással a Veres1 Színház vendégjátékában (a rendező: Dicső Dániel), a kortárs magyar szerzők közül Grecsó Krisztián: Megyek utánad című alkotása is Nyíregyházára érkezik az Orlai Produkciós Irodától Dékány Barnabás rendezésében, és láthatják a nézők a Hevesi Sándor Színház Sóska, sültkrumpli című előadását is, aminek a rendezője Farkas Ignác.


Minden évben igyekszik újdonsággal kirukkolni a fesztivál. Így lesz az idén is?Ebben az évben a hagyományos színházi versenyprogram mellett egy valódi kuriózum is szerepel a fesztivál eseményei között, augusztus 26-án ugyanis a Nemzeti Lovas Színház érkezik Nyíregyházára. A Kincsem című nagyszabású produkcióban többek között Pintér Tibor és Papadimitriu Athina is szerepel, az előadást a fesztivál egyik új helyszínén, a Pagony Hotel területén lévő Timpex Arénában láthatják a kulturális csemege iránt érdeklődők. A színházi versenyprogram teljes nézőtéri kapacitással várja a közönséget, és bár vannak olyan darabok, amelyekre már az összes jegy elfogyott, az érdeklődők találhatnak még belépőket a versenyprogram előadásaira a színház szervező- és jegyirodájában, valamint a WWW.MORICZSZINHAZ.HU, illetve a WWW.VIDOR.EUoldalakon. A jegyértékesítésen egyébként észrevehető a járvány hatása: a veszélyeztetett korosztály tagjai közül érzékelhetően kevesebben vettek most jegyet, mint a korábbi években. Az elmúlt három VIDOR-on Benedek Miklós volt a színházi versenyprogram zsűrielnöke, az idén Koltai Róbert, Jászai Mari-díjas színész, filmrendező vezeti a grémiumot. Az elismeréseket ezúttal is házhoz visszük majd, a díjazott társulatok és művészek az első otthoni előadásuk után, saját közönségük előtt vehetik majd át a nekik járó üvegszobrot.


A fesztivál elmaradhatatlan programjai az irodalmi estek. Az idén kikkel találkozhatnak az érdeklődők?Az elmúlt két fesztiválon bebizonyosodott, hogy az irodalmi programok tökéletes helyszíne a Bencs-villa, ahol ezúttal is üdítő kulturális csemegékre számíthatnak a nézők. Az E-Mancik Színházi Manufaktúra négy ragyogó színésznővel és egy fergeteges előadással, a Szomjas férfiak sört isznak helyettem című darabbal érkezik Nyíregyházára, lesz humorest, amelyben a múzsák visszavágnak, a Többszemközt című sorozat keretében pedig Szente Vajkkal és Nagy Sándorral ismerkedhetünk meg közelebbről a Sóstói úti villában. Ami viszont ugyancsak irodalom, mégsem a Bencsben rendezzük, az a VI. Nyírségi Limerickbajnokság döntője, amelynek, tekintettel arra, hogy eddig minden évben több mint százan vettek részt a finálén, ezúttal is a Művész Stúdió ad majd otthont.


A Kossuth téri koncerteket nem lehet megtartani – ezen kívül van valami, amin a járványügyi szabályok betartása miatt kellett változtatni?Igen, több program helyszíne is módosul. A gasztronómiai ínyencségek iránt érdeklődők ebben az évben a Kossuth téren találhatják meg a VIDOR Falut, és az utcazenészekkel is a belvárosban, a szobor mellett találkozhatnak a fesztiválozók. Az idén is lesznek artisták, pantomimesek, élő szobrok, mutatványosok és tűzzsonglőrök – ők is a város szívében mutatják be performanszaikat. A bábszínház helyszíne nem változik, a legkisebbeket ezúttal is a Hősök terére várjuk, de a Korzó színpadán is lesznek gyermekprogramok. Lesz ezek mellett táncház, sakkbajnokság, kiállítás, a Kossuth téren felállított Led-falon vígjátékokat láthatnak a mozirajongók. Az érdeklődők késő estig válogathatnak majd a különféle művészeti ágak gazdag kínálatából, melyek nélkül nem lenne teljes a VIDOR forgatag. És bár a Kossuth téren nem lesznek koncertek, bízom abban, hogy a VIDOR ebben az évben is nagyon sok élményt nyújt majd a fesztiválozóknak, hiszen 11 napon át kiválóbbnál kiválóbb programok közül választhatnak.

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.