Így készült a Bogáncsvirág című előadásunk!

Így készült a Bogáncsvirág című előadásunk!

A Rózsakert Szabadtéri Színpad idei programsorozatát a Bogáncsvirág című kamaraelőadásunkkal nyitjuk, amely május 20-án, 21-én és 22-én 19.30 órától látható a Junior Prima-díjas Göttinger Pál rendezésében a Szabadtéri színpadán kialakított, színészek és nézők számára is egyaránt fedett, 150 férőhelyes kamaraszínpadi térben.


Van egy lány, Fiona. Nem gyerek már, de eddig halogatta a felnőtté válást. Most viszont tragédia történik: szüleit elveszíti egy balesetben. A gyászmunka rémes: hozzá kell nyúlni a lakásban minden tárgyhoz, mindent át kell nézni. Az apja holmijai között különös iratokra bukkan – kiderül, hogy birtokokat örökölt a világ végén. Egy városi lánynak felfoghatatlan ez a hír, és mivel egyébként sincs miért maradnia az üres lakásban, nekiindul, hogy felfedezze magának a helyet, amelyről azelőtt sosem beszéltek neki.


„A történet egyfelől dráma, már a helyzet az, amibe a lány önmagát sodorja, és neki kell azt lélekjelenléttel, empátiával, interakcióban megoldania. Ugyanakkor krimi, hiszen valami olyat akar kideríteni, amiről sokan nem szeretnék, hogy kiderüljön. Természetesen igyekeztem a műfaj szabályainak is megfelelni, vagyis lesz nyomozás, felismerés, gyilkos és elfogás, de erről többet nem mondhatok" – szögezte le Göttinger Pál a Kelet-Magyarországnak adott interjújában.



Az előadásról bővebb információk elérhetőek ide kattintva!

Rózsakert Szabadtéri Színpad: 2021. május 20. (csütörtök) 21. (péntek), 22. (szombat) 19.30 óra

Jegyek elérhetőek itt!  


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.