Horváth László Attila a legjobb színész Portóban

Horváth László Attila a legjobb színész Portóban

A Lélekpark minden ízében nyíregyházi

„Mesterien visszafogott játék, néma düh és szomorúság…” – Horváth László Attila a legjobb színész Portóban


Az örömhír már ismert: Horváth László Attila, a Móricz Zsigmond Színház színművésze a legjobb színész díját nyerte el a portói nemzetközi filmfesztiválon a Lélekpark című filmben nyújtott alakításáért!

„Mesterien visszafogott játék, néma düh és szomorúság…” – olvasható a fesztivál oldalán a jellemzés a barátok és színházrajongók által Lackónak becézett művész alakításáról.

Ha jól emlékszem, örömmel vettél részt a Lélekpark forgatásán, érdekes kihívásnak tartottad.

Abszolút. Epizódszereplőként játszottam már három filmben és két sorozatban, de ez volt az első, amelyben főszereplőként álltam a kamerák elé. A jelek szerint jól kufárkodtunk a talentummal: nem filmre vett színházat csináltunk, hanem tévéfilmet. Nagy dolognak tartjuk, hogy a portói fesztiválra nem is a tévéfilm, hanem a nagyjátékfilm kategóriába válogatták be, azaz átléptük a magasra tett lécet, fesztiválra érdemes alkotást forgattunk.

A Kisvárosban „cigarettabáró”, a Hacktionben ugyancsak maffiózó voltál, a Lélekparkban pedig nyomozó.  Milyen volt átkerülni a másik oldalra?

Valóban, mindkét sorozatban rosszfiúkat, szemét alakokat játszottam, börtönbe is kerültem. Ez az első zsaruszerepem. Katona és pap már sokszor voltam a színpadon, de nem emlékszem rá, hogy valaha rendőrt játszottam volna.

Laci cseppet sem nevezhető idealizált, hősszerelmes, esetleg kirakat-nyomozónak…

Ez a fickó huszonvalahányéves fővárosi pályafutása alatt mindent látott már, jó képessége van arra, hogy kiszagolja a hazugságot, remek detektív. Családja nincs, soha nem is volt, és nem is lesz. Alapvetően sok problémája van, nagyon megviselt, beteg; egy megfáradt, kiégett emberről van szó, aki iszik rendesen, emellett eléggé extrém módon nyomoz. S van egy nagy titka. Amikor – történetünk kezdetén – a fővárosból egy balhé miatt büntetésből vidékre, szülővárosába helyezik, már olyan állapotban van, hogy ez sem érdekli különösebben. Egy kezdő nyomozólány alá osztják be, s elkezdődik az évtized legabszurdabb nyomozása. A történetet most inkább nem mesélem el.

Honnan értesültél a hírről, hogy te lettél a legjobb férfi színész?

Színházunk művészeti vezetője, Horváth Illés éjjeli telefonhívásából, aki a film társrendezője. Ő közölte a friss hírt, ami még akkor nem volt publikus. Mivel másnap este volt Portugáliában a díjátadó gála, esélyem sem volt rá, hogy kiutazzak. Azt már csak pár nappal később tudtam meg, hogy korábban olyan nagyságok kapták meg ezt a díjat, mint Jeremy Irons, Harvey Keitel, Jeff Daniels vagy Willem Dafoe. Rangos megmérettetés a Fantasporto, a nemzetközi filmfesztivált 1981 óta évente rendezik meg, amelyre a világ minden tájáról válogatnak be fantázia/sci-fi/horror-orientált filmeket. Hozzáértők szerint már az is nagyszerű dolog, hogy a Lélekparkot beválogatták a versenyprogramba, de így, hogy díjat is hozott el, megnőtt az ázsiója. Örömteli, hogy magyar színészként elsőként én lettem díjazott Portóban, és külön büszkeség, hogy a Lélekpark minden ízében nyíregyházi, hiszen városunkban forgatták, társulatunk tagjainak közreműködésével.

Horváth László Attila ázsióját mennyire emelheti a legjobb férfi alakítás elismerés? Most már a filmezés felé fordulsz?

Azóta már csináltam egy rövidfilmet, amit Odegnál Róbert, a Lélekpark társrendezője rendezett. Nagyon megkedveltem a filmezést, bár fárasztó, de egészen más, mint a színház. Az a jövő zenéje, kapok-e még hasonló felkérést, én ugyanis azt tapasztalom napjaink szakmai világában, hogy a siker nem nagyon hallik át a szomszédba…  

Térjünk vissza a színpadra! Az idén a Kurázsi mama és gyermekei, a Cseresznyéskert és az Augusztus Oklahomában előadásokban láthattunk. Melyik áll igazán közel hozzád?

Teljesen meg vagyok elégedve mind a három szereppel, kifejezetten örülök annak is, hogy ezek jó és kedvelt előadások lettek. Klasszikusok, mint a német Brecht és az orosz Csehov, kortárs amerikai szerző, mint Tracy S. Letts – mindegyik színdarab és előadás nagyon közel áll hozzám. Szakmailag Csehov a színházi világ non plusz ultrája; nekünk, színészeknek Csehovot játszani mindig ünnep. Ha érzékeny rendezői kéz, mint esetünkben Czukor Balázsé,  és jó kaliberű társulat találkozik, akkor egy Csehov előadás gyönyörűség, mint például a Cseresznyéskert, ami a kiváló drámaíró egyik gyöngyszeme.

A nyíregyházi előadást különleges környezetben, nagyon szépen állítottátok színpadra, sok kiváló színészi játékot láthattunk. Szerintem büszkék lehettek rá.

Nagyon egyszerűnek tűnik a történet: emberi sorsokat mutat be, nagyon finoman árnyalva. Ha a nézőknek lélektanilag sikerül beleásniuk magunkat, akkor kiderül nagyszerűsége.

A két klasszikus után, az évad végén nagyon jól jött az amerikai darab, amit kifejezetten szeretek, így elmondhatom, az idén végig jártam egy egész komoly A-tól Z-ig skálát a színházi műfajokban.

Milyennek tűnik a következő évadod?

Hosszú idő után gyerekdarabban is játszom, készülünk a Jó estét nyár, jó estét szerelem előbemutatójára, a többi még nem publikus!


Forrás: Nyíregyházi Napló, Kováts Dénes



Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.