Görbe tükrök – Decemberi bemutató próbái indultak a színházban

Görbe tükrök – Decemberi bemutató próbái indultak a színházban

Az esztendő utolsó bemutatója, a Görbe tükrök próbái kezdődtek a Móricz Zsigmond Színházban. Az énkeresés és a családállítás áll az amerikai szerző darabjának középpontjában. Színházi emberek szerint rendezőnek és színésznek is pazar lehetőség minden feladat. A csapatot a Katona József Színház művésze, játékfilmek és tévéfilmsorozatok szereplője, Kovács Lehel rendezi. A főbb szerepekben Szabó Márta és Horváth László Attila.


Kiemelten nagy figyelmet kap az előadás, hiszen az egyetlen új darab lesz majd a december 16-i bezárás után a színház téli műsorán, az egyedül nyitva tartó játszóhelyen, a MŰvész Stúdióban. Meglepte a feladat a kezdő rendezőt, lévén ez a harmadik kőszínházi munkája Kovács Lehelnek. A fekete komédiával a Móricz Zsigmond Színház bízta meg, és egyáltalán nem esett nehezére megemészteni a feladatot.

Az olvasópróba azzal indult, hogy felolvasta a szerző nagyon is színészbarát instrukcióit.

A színházi ajánlóban véresen komolytalan kriminek jelzik az előadást. De mit is mutat meg a görbe tükör?

„A tökéletlenségeinket és a sérüléseinket a humánum mezsgyéjén felmutatja. Azt, hogy az ember mennyi sérülést gyűjt össze. Nekem nagyon rokon ez az Óz, a nagy varázslóval, hogy behelyezek egy teljesen idegen embert egy forgószél által, egy csomó sérült és másnak látszó lény közé. Tehát van egy oroszlánunk, aki gyáva. Van egy szívtelen bádogemberünk, és itt is nagyon sok hasonló látszat van, vagy görbe tükör, amely a darab folyamán kitisztul” – fogalmazott a Görbe tükrök kapcsán a rendező, Kovács Lehel.

A szerző az amerikai drámairodalom hagyományait jelenti, s a rendező, mint európai alkotó hozza majd a vélhetően abszurd játékot. Ez a darab is, mint a színház általában, valamiféle muníciót kell adjon a továbbéléshez – véli Kovács Lehel. Emellett erős atmoszférát teremt majd a Görbe tükrök zenéje. Mit jelent majd nyíregyházi munkájában a népszerűsége, hiszen mozifilmek és tévés sorozatok gyakori szereplője. Segítő erő vagy nagyobb felelősséget tesz a vállára ez a tény?

„Nem, inkább ez egy görbe tükör, amikor mindenki azt mondja majd, hogy na, itt jön, majd ő megmondja, vagy ő tudja... vagy ilyesmi. Ez a belső része, ez számomra nem teher, mert régóta színházi ember vagyok. Hiába új cipő a rendezés, mégiscsak színházi cipő. Amit hozhat, az a néző kíváncsisága. Ezt tapasztalom színészként, amint megjelenik az ember a televízióban, hiába játszottam a Katona József Színházban 16 évig, a mellette levő bioboltban megkérdezték, hogy hol játszom, mert láttak a tévében. Tehát ilyen szempontból ez fontos lehet” – mondta a rendező.

A szereplők: Szabó Márta és Tóth Károly, Pregitzer Fruzsina és Horváth László Attila, István István, Kuthy Patrícia és Tar Dániel. A Görbe tükrök darabjának bemutatója december 16-án lesz a MŰvész Stúdióban, majd folyamatosan láthatják az Új stílusgyakorlatok, gyerekdarabok és a színház művészeinek zenés produkciói társaságában.


Forrás: Nyíregyházi Televízió


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.