Elhunyt Szabó Tünde, Színházunk Déryné-díjas alapító színművésze

Elhunyt Szabó Tünde, Színházunk Déryné-díjas alapító színművésze

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2021. április 2-án, életének 76. életévében elhunyt Szabó Tünde színművésznő és színműíró, színházunk Déryné-díjas alapító és örökös tagja.


Szabó Tünde főiskolásként és fiatal színésznőként több magyar filmben szerepelt, melyeket követően 1967-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Ádám Ottó tanítványaként. Egy évadot a kecskeméti Katona József Színházban töltött. 1968-tól 1973-ig a Pécsi Nemzeti Színház, 1973 és 1981 között a Vidám Színpad színésznője volt.


1981-től a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja, majd örökös tagja. 40 évvel ezelőtt megnyílt színházunk nyitó darabjában, a Csongor és Tündében Ilmát játszotta.


Színműíróként Nyíregyházán először a Kvantum Fantom csapdája című zenés mesejátékát mutatták be 1982-ben. A zenét és a dalszövegeket Muszty Bea és Dobay András írták. Születésnapján, 1990. február 3-án volt a premierje A küszöbön című színművének. Színpadi adaptációit Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból és Petőfi Sándor A hóhér kötele című regényéből írta.


1993-ban szakmai munkásságát Déryné-díjjal jutalmazták.


Emlékét színházunk égi társulatában hűen megőrizzük!


A Móricz Zsigmond Színház vezetősége és társulata


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.