Bíznak a helyzet javulásában

Bíznak a helyzet javulásában

Interjú Kirják Róberttel, a nyíregyházi teátrum igazgatójával


Legyen szó kultúráról vagy gazdaságról, nem könnyű a tervezés.

– Nagyon nehéz az előttünk álló évet megtervezni, mert nem tudjuk, mikor fogadhatunk újra nézőket, s mikor állhat vissza az életünk a pandémia előtti kerékvágásba – mondta lapunknak Kirják Róbert, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, aki abban bízik, a teátrum márciustól ismét kinyithatja a kapuit a közönség előtt.

– Azt remélem, nyáron a Rózsakert Szabadtéri Színpadon a teljes nézőtéri kapacitást kihasználhatjuk, hogy méltó módon tudjuk megrendezni a 20., jubileumi VIDOR Fesztivált, és hogy a következő évadot már a megszokott rend szerint kezdhetjük el – fogalmazott az igazgató, aki a járvány miatti teljes leállást tavasszal nagyon nehezen élte meg.

– Nem volt könnyű időszak, hiszen amit évek alatt felépítettünk, az pár hét alatt összeomlott, de miután elfogadtam, hogy ez rajtunk kívül álló okok miatt történt, sikerült magamban mindent helyre tenni. Az őszi időszak könnyebb volt, mert a próbák folytatódtak, az online tartalmaink, a Móricz-(F)Actor és a Móricz Anno segítségével pedig tudtuk tartani a kapcsolatot a nézőinkkel – tette hozzá...


Forrás: szon.hu

A teljes cikk elérhető ide kattintva!

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.