Kohlhaas Mihály mindannyiunk nevében ad választ a kérdésre: meddig mehetünk el az igazunkért?
Olyan államban élünk, ahol egy kupec is érvényesítheti a jogait az úrral szemben, ha nála van az igazság – Kohlhaas Mihály ebben hisz, és e szerint cselekszik. Bízik a törvényekben, az uralkodó esküjében, meg akar felelni Istennek és magának – csupa-csupa erény: vagy mégsem? Egy feje tetejére állt világban minden megkérdőjeleződik, és csak egyet tehetünk: bármit is hozzon a sors, hűek maradunk önmagunkhoz. De ha igazságtalanság ér bennünket, ez nem könnyű.
Vannak, akik ezt csendben, az indulataikat magukba fojtva kezelik, mások káromkodva az asztalt csapkodják, s vannak, akik Kohlhaas Mihályhoz hasonlóan vérre menő küzdelmet folytatnak az igazukért. Jelen esetben két lóért. A Móricz Zsigmond Színház Közellenség című előadásában egy gyönyörű kanca és egy fenséges csődör a történet alfája és omegája. Ők azok, akik miatt kitör a baj és akik narrátorként elmesélik ezt a középkori, de napjainkkal szoros párhuzamba állítható történetet. Az előadást nem szabad röviden összefoglalni, sőt még hosszabban sem: meg kell nézni!
Minden(ki) a legjobb helyen
Színház ez a javából! Minden mozdulatnak, szónak, dallamtöredéknek oka van, mindenki a helyén van, s ami a legfontosabb: mindenki a legjobb helyen van. A rendező Horváth Illés a színház művészeti vezetőjeként tökéletesen ismeri a színészeit. Tisztában van az erősségeikkel, az esetleges gyengeségeikkel, és mindenkire olyan feladatot oszt, amiben brillírozhat – a színészek pedig ezt meghálálják. Az egyébként végtelenül szimpatikus Jenővári Miklós a velejéig romlott tronkai Vencelként igazán elemében van, a saját személyisége és a színpadon megformált, gátlástalan ficsúr jelleme között feszülő ellentét megdöbbentő erővel uralja a rossz oldalt.
A Kohlhaast alakító Géczi Zoltán kezdeti nyugalma, tisztasága kell ahhoz, hogy bár a szemünk előtt változik át az önmagára alig hasonlító, elvakult igazságosztóvá, mégsem tudjuk teljesen elítélni. Hogy miért? Mert bennünket is dühítenek a nyikhaj, pökhendi kölykök, az őket a legnagyobb bajból is kihúzó „rokonok”, a szószék hatalma mögé bújó, ájtatos egyházfik – olyannyira, hogy azt érezzük: legszívesebben felmennénk a színpadra, hogy mi magunk tegyünk rendet, és örülünk, hogy valaki ezt megteszi helyettünk.
Teljes összeomlás
Emlékeznek Michael Douglas filmjére, az Összeomlásra? A Közellenségben is eljön az a pont, amikor már semmi sem számít, amikor a bosszúvágy felülír erkölcsöt, törvényt, addig biztosnak hitt értékeket. A darab azt kérdezi: meddig mehetünk el az igazunkért? Gulácsi Tamás Luther Mártonként egy ideig megengedő, később viszont dörgedelmes: szerinte Kohlhaas a harag köntösébe öltözteti az igazságot, és azt teszi, ami a feljebbvalója dolga lenne: ítélkezik.
Súlyos vádak röpködnek, de az állami igazságszolgáltatásból kiábrándult főhős rendíthetetlen. Megittasul a vér szagától, s rosszabbá válik, mint akiket üldöz – de hogy a harca öncélú lenne?! Megalázták, meglopták, és nem akar csendben tűrni. Ha nem állunk ki saját magunkért, hogy várhatnánk el, hogy más kiálljon értünk? Erre ad választ Kohlhaas mindannyiunk helyett, igaz, a törvény mércéjével mérve nem arányosat. De itt már jóval többről, a becsületéről van szó.
Olyan, mint egy óramű
Horváth Illés ezúttal is pörgős, feszes előadást rendezett, aminek az alapja a tökéletesség. Óramű pontossággal mozdulnak, táncolnak, csatáznak a színpadon lévők (koreográfus: Blaskó Borbála): együtt lélegeznek, egymást inspirálják a Közellenségben, ami nem csak a már említett színészek játéka miatt emlékezetes. A féktelenül dorbézoló fiatal urak, Gulyás Attila és Tar Dániel, az őket (ki)szolgáló Széles Zita és Tóth Károly, az egykor pompás lovak, Illyés Ákos és Kovács Vecei Fanni, a remekül éneklő Urbán-Szabó Fanni, Munkácsi Anita Mihály feleségeként, István István pedig Herseként mutatják meg, hogy egy jó szerepben egy jó rendező keze alatt fantasztikus alakításra képesek.
A különleges atmoszférájú darabot remek dalok teszik még élvezetesebbé (zene: Zságer-Varga Ákos). Az ifjak a legnagyobb baj kellős közepén pizzáznak, isznak, drogoznak, a hajdan értékes lovak pedig éheznek. Egyikük védi, másikuk okolja egykori gazdájukat, de mindketten ugyanarra várnak: hogy vége legyen a szenvedésnek.
A Közellenségben rengeteg munka van, és bőven ad feladatot nekünk, nézőknek is. Tasnádi István szövegében ugyanis súlyos, fontos mondatok szerepelnek: napokba telik, amíg átrágjuk magunkat rajtuk és amíg megértjük, hogy ha az állam iratokat süllyeszt el, miért nem rajta kell bosszút állni, vagy hogy mit jelent a mindennapokban, hogy „Istennek éppen annyi dolga van a teremtéssel, mint a dolgok megsemmisítésével”…
Forrás: szon.hu, SZA
