1 óra 50 perc
Keszég László

Eric Idle – John Du Prez

SPAMALOT,

avagy a Gyalog galopp musical

Fordította: Bárány Ferenc

(musical)


A „Gyalog galopp” c. mozifilmről szerető kézzel másolva

Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin eredeti forgatókönyvéből

Szövegkönyv és dalszövegek: Eric Idle

Zene: John Du Prez & Eric Idle


A Spamalot című musicalt az angol abszurd humor legendás képviselői, a Magyarországon is népszerű Monty Python csoport tagjai alkalmazták színpadra, mégpedig ikonikus filmjük: a Gyalog galopp nyomán, de előadásukban felhasználják más ismert művek motívumait is, zenés változatuk egyszersmind musicalparódiává is válik.

A valószerűtlen poénok virtuózai semmibe veszik az ismert dramaturgia fordulatokat és hagyományos színpadi megoldásokat. Mint az a világsikerű film ismerői számára nem titok, a darab Arthur király és a Kerekasztal lovagjainak középkori legendáját meséli el – a szerzőkre jellemző pimasz frivolitással. A történetben egyebek mellett megjelennek a világ leghülyébb ajtónállói, a gyilkos nyúl, vagy a fekete lovag, aki levágott végtagokkal már kiegyezik a döntetlenben, a végső cél pedig nem kevesebb, mint hogy szereplőink megtalálják a titokzatos Szent Grált, amely birtokosát égi és földi szerencsével és boldogsággal ajándékozza meg...

A nagysikerű musical 2005-ös New Yorki-i bemutatója után tizennégy Tony jelölést kapott, melyek közül hármat el is nyert.

A nyíregyházi közönség 2022 júniusától Keszég László rendezésében ismerkedhet meg a mulatságosan vergődő angol lovagok hihetetlen kalandjaival. 


Az eredeti Broadway-produkció létrehozói a Boyett Ostar Productions, The Shubert Organization, Arielle Tepper Madover, Stephanie McClelland/Lawrenc Horowith, Elan V McAllister/Allan S. Gordon, Independent Presenters Network, Roy Furman, GRS Associates, Jam Theatricals, TGA Entertainment és a Clear Channel Entertainment voltak.


A SPAMALOT Magyarországon a Theatrical Rights Worldwide, 1180 Avenue Of The Americas, Suite 640 New Yok, NY 10036 (www.theatricalrights.com) és a

Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.theatrum-mundi.hu)

között létrejött megállapodás alapján kerül színre.


Díszlettervező: ÁRVAI GYÖRGY           

Jelmeztervező: SZŰCS EDIT

Dramaturg: LŐRINCZY ATTILA          

Zenei vezető: TAMÁS ATTILA

Koreográfus: KOVÁTS GERGELY CSANÁD

Súgó: KOVÁCS KATALIN       

Ügyelő: T-LAFOREST CSABA

Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA

Rendező: KESZÉG LÁSZLÓ


Tánckar:

Forgács Nikolett, Göbölös Viktória, Juhász Regina, Papp Kinga, Szőllősi Boglárka, Teremi Hanna, Végvári Boglárka, Gerber Kristóf, Hajdú-Sobor Csaba, Holló Arnold, Kovács Balázs,

Mukus Benjamin, Tóth Dániel, T-Laforest Csaba


Zenekar:

CSÁSZÁRNÉ TANAKA AYAKO, SUBERTNÉ PALKÓ MARIANN, ÁDÁM KRISTÓF, BÓCZ ISTVÁN,

CSÁSZÁR PÉTER, CSÁSZÁR ZOLTÁN/FARKAS BÁCS LEVENTE, HORÁNYI TAMÁS, KASELLÁK

ZSOLT, KOI GERGŐ/VARGA GÁBOR, KÓTI GERGŐ, LINZENBOLD GÁBOR, SZEGECZKI BENCE,

TISZLAVICZ MÁTYÁS, TOKÁR LÁSZLÓ/KISS ÁGNES, TÓTH MARTIN


Korrepetitor: HORÁNYI TAMÁS

Vezényel: TAMÁS ATTILA

 spamalot_a2_plakat_24860.jpg



Bemutató előadás időpontja:

2022. szeptember 10. (szombat) 19 óra

Nagyszínpad

Szereplők
Arthur király: Gulácsi Tamás
Tó úrnője: Dézsi Darinka, Kiss Eszter Júlia
Sir Galahad (Fekete lovag, Concorde): Nagyidai Gergő
Sir Lancelot (Francia gúnyolódó, FŐ-NI lovag, Tim, a varázsló): Mészáros Árpád Zsolt
Sir Robin (I. Őr, Maynard testvér): Rák Zoltán
Patsy (II. Őr): Horváth Viktor
Herbert herceg (Történész, Élek még Fred, Dalnok): Jenővári Miklós
Sir Bedevere (Herbert herceg apja, Szerzetes): Gulyás Attila
Galahad anyja: Pregitzer Fruzsina
Mongol elöljáró I. (Kevin, Béka I., NI lovag, Dalnok II., Sir Gawain): Kovács Balázs
Mongol elöljáró II. (Béka II., NI lovag, Dalnok III.): Hajdú Sobor Csaba e.h.
Történész: Arató András
Sir Nem Szerepel, Az Ügyelő: T-Laforest Csaba
Galéria
Friss hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.