• Móricz-(F)Actor - Horváth Viktor

15 perc
Horváth Illés

MÓRICZ-(F)ACTOR

online mini vetélkedő-show a Móricz Zsigmond Színház művészeivel


A Móricz-(F)Actor című színházi vetélkedő-show – mely a Móricz Online új online programcsalád elsőként jelentkező tagja – a Móricz Zsigmond Színház társulatával egy felhőtlen kikapcsolódást nyújtó, vadonatúj online adássorozat, melyben a Színház kiváló művészei szabadon választott műsorszámaikkal – hol prózában, hol pedig dalban – mérhetik össze tehetségüket.


A nyíregyházi Művész Stúdióból a Színház Facebook-oldalán keresztül közvetített verseny valamennyi adásában – minden héten péntek, szombat és vasárnap este 8 órakor – egy-egy népszerű színművészünk mutatkozik be immár nem csak a nyíregyházi, hanem a szélesebb hazai közönség előtt is, mellyel a Színház célja színházszerető nézőinknek még az átmenetileg zárva lévő színházi ajtók mögül is sok-sok örömet és kellemes kikapcsolódást nyújtani.


Amennyiben az adott adás versenyzőjének műsorszámai elnyerik tetszésüket, kérjük, hogy a műsort az adott adás Facebook-videója alatt ’lájkolják’ vagy ’imádják’, vagy küldjenek egy, a versenyző nevét is tartalmazó kommentet. Szavazáskor minden ’tetszik’-jelölés 1 szavazatot, minden ’imádom’-jelölés 2 szavazatot, és minden, a fellépőnk nevét tartalmazó komment pedig 3 szavazatot ér. A fenti módon való szavazás az adott adásra vonatkozóan a közvetítést követő egy hétig lehetséges.


A szavazók között minden adást követően – a szavazás határidejének lejártával – páros színházbérleteket sorsolunk ki a Móricz Zsigmond Színház 2021/22-es évadára, valamint a „Mindenünk a színház” című exkluzív színházi kiadványunk példányai is egy-egy szerencsés nyertesünk birtokába kerülhet, mely a Móricz Zsigmond Színház társulata életének kulisszatitkaiba is egy különlegesen izgalmas betekintést ígér.


Hétről hétre jelentkező adásaink után összeszámoljuk valamennyi versenyzőnkre leadott szavazataikat, és a legtöbb voksot elérő versenyző lesz a Móricz-(F)Actor győztese, akit Kovács Zoltán üvegművész egy különleges, kifejezetten erre az alkalomra készült üvegalkotásával ajándékozunk meg. A HAJDÚ PARK Kft. jóvoltából pedig adássorozatunk végén valamennyi szavazónk között is sorsolni fogunk, és a sorsolás nyertese egy felejthetetlen kétszemélyes wellness hétvégét tölthet el a négycsillagos hajdúszoboszlói Hotel Aurumban.


Tartsanak velünk minden héten pénteken, szombaton és vasárnap!


A Móricz-(F)Actor adásai a Színház Facebook-oldalán tekinthetők meg:

https://www.facebook.com/moriczszinhaz


Az egyes adások fellépőire a Színház Facebook-oldalán egy hétig lehet szavazni. Az adások a közvetítéstől számított egy hét elteltével a Móricz Zsigmond Színház YouTube-csatornáján is visszanézhetők.


Az online vetélkedő részletes részvételi és játékszabályzata itt érhető el:

https://www.moriczszinhaz.hu/moricz-factor-jatekszabaly


A műsor együttműködő partnerei a hajdúszoboszlói Hotel Aurum, a Peace Power Plate és Szépség Szalon,

az Infinity Gluténmentes Pékség és Szakbolt, valamint Kovács Zoltán iparművész.


hotel_aurum_logo_13202.jpginfinity_pekseg_logo_13467.jpgpowe_plate_logo_13466.jpg


Szereplők
A műsor házigazdái: 494, Rák Zoltán
Galéria
Friss hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.