2 óra 20 perc
Keresztes Attila

Bertolt Brecht

KURÁZSI MAMA ÉS GYERMEKEI

 Fordította: UNGÁR JÚLIA

 Bertolt Brecht

KURÁZSI MAMA ÉS GYERMEKEI krónika a harmincéves háborúról


„Nem az menekül meg a múlttól, aki elfelejti.” (Brecht: Háborús kiskáté)

Bertolt Brecht egyik leghíresebb drámája szenvedélyes vádirat minden háború ellen, egyben gazdag, összetett történet arról, milyenek vagyunk mi, emberek; küzdelmeinkről, vágyainkról, félelmeinkről, túlélési stratégiáinkról. Izgalmas és bonyolult drámai szöveten keresztül mutatja be, hogyan veszíthetjük el arcunkat, személyiségünket az embertelenség közepén, vagy mégis, mindennek ellenére, hogyan őrizzük meg azt. A történet hőse, Anna Fierling markotányosnő három gyermekével próbál boldogulni a harmincéves háború poklában. Praktikum és haszonszerzés vezérli, próbálja minden viszontagság és szörnyűség között célba navigálni az otthonukat jelentő ekhós szekeret, és biztosítani három gyermeke megmaradását. De a háború minden rémsége mellett kitűnő üzleti lehetőség is, és Kurázsi mama a nyereség bűvöletében olykor azokat is hajlandó feláldozni, akik a legfontosabbak számára. A Kurázsi mama és gyerekei egy hosszan elhúzódó válsághelyzet konkrét és lélektani traumáiról mesél, a kizökkent idő kríziséről, amelyben mégis talpon kell maradnunk, és amelyre időről időre válaszokat kell adnunk, lehetőség szerint az emberség és tisztesség szabályai szerint. Több, mint időszerű egy kizökkent világban és számos tanulsággal szolgálhat napjaink emberének is.


Anna Fierling: PREGITZER FRUZSINA

Kattrin: KOSIK ANITA

Eilif: NAGYIDAI GERGŐ

Fejő: HORVÁTH VIKTOR

A szakács: GYURIS TIBOR

A tábori lelkész: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA

Yvette Pottier: JENEI JUDIT


Valamint:

TÓTH ZOLKA, KOVÁCS BALÁZS m.v., ZAKARIÁS MÁTÉ m.v., SIKÓ KOPPÁNY e.h., SZERI MARTIN e.h.,


Díszlettervező: FODOR VIOLA       

Jelmeztervező: LOKODI ALETTA

Dramaturg: MARTHI SZILÁRD

Zenei vezető: TAMÁS ATTILA

Súgó: KOVÁCS KATALIN               

Ügyelő: HOLLÓ ARNOLD 

Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA

 

Rendező: KERESZTES ATTILA

 

Zenekar:

CSÁSZÁRNÉ TANAKA AYAKO, KASSAI JUDIT, PELYHE ZSUZSA, BÓCZ ISTVÁN, SZEGECZKI BENCE, VARGA GÁBOR


mzssz_kurazsi_mama_a2_plakat_preview_20210928_2_19595.jpg


Olvasópróba: 2021. szeptember 6.

Bemutató: 2021. október 16. (szombat) 19.00, Nagyszínpad


Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő támogatásával jött létre.

emberi_eroforrasok_miniszteriuma_12860.pngemberi_eroforras_tamogataskezelo_12859.png

Szereplők
Anna Fierling: Pregitzer Fruzsina
Kattrin: Kosik Anita
A szakács: Gyuris Tibor
A tábori lelkész: Horváth László Attila
Yvette Pottier: Jenei Judit
Előzetes
Galéria
Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.