• Kapj el, ha tudsz!

2 óra 30 perc
Horváth Illés

KAPJ EL, HA TUDSZ!

A MUSICAL

a Dreamworks mozifilmje alapján

Szövegkönyv: Terrence McNally

Zene: Marc Shairman

Dalszövegek: Scott Wittman & Marc Shaiman


Amerikai Egyesült Államok, hatvanas évek. Frank William Abagnale Jr. átlagos tinédzsernek mondható mindaddig, míg egy nap, apja adóproblémáit és anyja szerelmi viszonyát követően el nem szökik széthulló családjától, hogy sajátos karrierbe kezdjen: mindig más alakot öltő zseniális szélhámos lesz. Szédítő virtuozitással csekket hamisít, másodpilótának, orvosnak és ügyvédnek adja ki magát, még mindig a nagykorúságon innen… Frank briliáns, üstökösszerű pályafutása az egyik legjobb, csalásokra szakosodott FBI-ügynök, Carl Hanratty érdeklődését is felkelti. Frank a fiú nyomába ered, idővel szinte a megszállottja lesz, fő célja, hogy elkapja és rács mögé juttassa. Intenzív, kontinenseken áthúzódó fogócska kezdődik kettejük között, melynek során üldöző és üldözött nem mindennapi kapcsolatba keveredik egymással, s az izgalmas párbaj mélyén egyre több szál köti őket össze… 

Minden idők egyik legnagyobb amerikai csalójának igaz történetéből 2002-ben Steven Spielberg rendezett igazi kultuszfilmet Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével, ez az alkotás lett az alapja a 2011-es Broadway-musicalnek. A több Tony-díjra jelölt zenés játék kiemeli a váratlan és érzelmes fordulatokban egyaránt bővelkedő, szellemes történetet, zenei anyaga dallamos és magával ragadó. Magyarországon először a Móricz Zsigmond Színházban kerül színre Frank Abagnale eseménydús élete, Horváth Illés, a színház művészeti vezetőjének rendezésében, aki a nagy sikerű Idétlen időkig után másodszor állít színpadra ősbemutatóként egy Broadway-musicalt. 



Frank Abagnele Jr: JENŐVÁRI MIKLÓS

Carl Hanratty: ILLYÉS ÁKOS

Frank Abagnale Sr.: MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT m.v. / NAGYIDAI GERGŐ

Paula Abagnale: JENEI JUDIT

Brenda Strong: POTONYECZ FANNI e.h./KISS ESZTER JÚLIA m.v.

Carol Strong: HORVÁTH MARGIT

Roger Strong, Tisztviselő, TV doki, Vak, Bíró: ISTVÁN ISTVÁN

Dollar: TAR DÁNIEL

Cod: TÖRŐ GERGELY ZSOLT

Branton: HORVÁTH VIKTOR

Cheryl Ann: KOVÁCS VECEI FANNI

Jack Barnes, Szabó, Orvos, Tulaj: GULYÁS ATTILA

Cindy, Nővér 1., Igazgatónő: KOSIK ANITA

Kocka, Ápoló 1., Pincér: KOVÁCS BALÁZS

Vagány, Ápoló 2., Pultos, FBI-os: HAJDÚ-SOBOR CSABA e.h.

Stewardess: BECSEY-IMREH NOÉMI

Betty, Banktisztviselő,

Nővér, Stewardess: KISS ESZTER JÚLIA m.v./POTONYECZ FANNI e.h.

Tánckar:

Belicza Bianka, Divinec Márk, Holló Arnold, Lőrinczy Laura, Szanyi Szabina, Vámosi-Belme Judit, Tóth Dániel

Továbbá:

Bujáki József, Gupcsi Bettina, Kosztel Amina, Mácsár Rebeka, Szilágyi Erik József, Zékány Dalma


Rendező: Horváth Illés

Színpadi előkészületek/elrendezés: MARC SHAIMAN

Hangszerelés: MARC SHAIMAN és LARRY BLANK


Díszlettervező: VERECKEI RITA

Jelmeztervező: GÁLVÖLGYI ANETT, MIOVÁC MÁRTON

Koreográfus: VÁMOSI-BELME JUDIT

Dramaturg: SEDIÁNSZKY NÓRA

Zenei vezető: TAMÁS ATTILA

Súgó: HUGYECZ VIVIEN

Ügyelő: HOLLÓ ARNOLD

Fordította: ZÖLDI GERGELY

Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA


Zenekar:

Ádám Kristóf, Bócz István, Császár Péter, Császárné Tanaka Ayako, Császár Zoltán, Durkó János, Farkas Bács Levente, György Kristóf, Horányi Tamás, Kasellák Zsolt, Koi Gergő, Lakatos István, Linzenbold Gábor, Pelyhe Zsuzsa, Subertné Palkó Mariann, Szegeczki Bence, Varga Gábor

 

Korrepetitor: Horányi Tamás

Vezényel: Tamás Attila


A színdarab bemutatását a Music Theatre International (www.mtishows.co.uk) és a

Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.theatrum-mundi.hu) között létrejött különleges megállapodás tette lehetővé.


A színdarab eredeti Broadway-bemutatóját Margo Lion és Hal Luftig, valamint az alábbi alkotók hozták létre:

Stacey Mindich Yashuhiro Kawana Scott & Brian Zeilinger The Rialto Group The Araca Group

Michael Watt Barbara & Buddy Freitag Jay & Cindy Gutterman/Pittsburgh CLO Elizabeth Williams

Johnny Roscoe Productions/Van Dean Fakston Productions/Solshay Productions Patty Baker/Richard Winkler

Nederlander Presentations Inc. és Warren Trepp

az alábbiakkal társulásban:

Remmel T. Dickinson Paula Herold/Kate Lear Stephanie P. McClelland Jamie de Roy Barry Feirstein Rainerio J. Reyes

Rodney Rigby Loraine Boyle Amuse, Inc. Joseph & Matthew Deitch/Cathy Chernoff Joan Stein/Jon Murray


A KAPJ EL, HA TUDSZ! világpremierje a The 5th Avenue Theatre nevéhez fűződik,

David Armstrong produkciós és művészeti igazgató; Bernadine Griffin ügyvezető igazgató;

Bill Berry produkciós igazgató



Bemutató: 2023. április 1. (szombat) 19 óra

Nagyszínpad


Az előadás a  logo_jpg_26525.jpg támogatásával jött létre.




Szereplők
Frank Abagnele Jr: Jenővári Miklós
Carl Hanratty: Illyés Ákos
Frank Abagnale Sr.: Mészáros Árpád Zsolt m.v, Nagyidai Gergő
Paula Abagnale: Jenei Judit
Brenda Strong: Potonyecz Fanni e.h., Kiss Eszter Júlia m.v
Carol Strong: Horváth Margit
Roger Strong, Tisztviselő, TV doki, Vak: István István
Dollar: Tar Dániel
Jack Barnes, Bíró, Szabó, Orvos, Tulaj: Gulyás Attila
Cindy, Nővér 1., Igazgatónő: Kosik Anita
Kocka, Ápoló 1., Pincér:: Kovács Balázs
Vagány, Jegypénztáros, Ápoló 2., Pultos: Hajdú-Sobor Csaba e.h
Stewardess, Nővér: Becsey-Imreh Noémi
Betty, Banktisztviselő, Nővér, Stewardess: Kiss Eszter Júlia m.v, Potonyecz Fanni e.h
Galéria
Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.