Bérháztörténetek


Tárlat - irodalmi felolvasóest - verskoncert - elmélkedés


Képzeljünk el, egy tárlatot, melyen 6 vagy 8 kiállított és 20 vetített művészi fotó látható. A fotók régi, körfolyosós bérházakat mutatnak, díszes vagy éppen érdekes, izgalmas lépcsőházakat, udvarokat, ablakokat örökítenek meg, megjelenítik az ott élőket. Valóságossá teszik a kapualjak hangulatát és illatát, és a néző elé varázsolják ennek a különös világnak, közösségnek a szépségeit, derűs vagy éppen nosztalgikus képeit.


Képzeljük el, ennek a kiállításnak a megnyitóját, az ünnepélyes eseményt, amikor megszólalnak a képfestmények szereplői, elmesélik történeteiket, megosztják önmagukat. A folyosókról a szobákba kukucskálva megleshetjük életük pillanatait, azonosulhatunk érzéseikkel, gondolataikkal, amíg rá nem jövünk, hogy az ajtók mögött a saját életünk zajlik. De mindez csak egy vaku-villanás, hiszen a végén a kiállítás bezárul, eltűnik, mint ahogy a vetített kép is eltűnik a falról.


Képzeljük el, hogy mindennek illusztrálásaként a háttérből lágy zene szól, egy gitár és egy hegedű finoman kíséri ismert és ismeretlenebb költők (Fövényi Sándor, Gáti István, Kiss Dénes, Kiss József, Radnóti Miklós, Weöres Sándor) énekelt verseit. A dallamok életre keltői maguk is ezekben a bérházakban nőttek fel, a megszólaló dalok az ő saját történeteiket példázzák. Szerenádjuk hangjai kaput nyitnak a költészet számára, és megteremtik a hangulat, a látvány és a narráció hármasának szigorú dramaturgia szerint megkomponált egységét.


Látvány: Lantos P. István fotóművész fotókiállítása

Narráció: Ferenczfi-Faragó Eszter: Életvillantások (novellínók)

Felolvassa: Tábi Tamás

Zene: Sólyom Tamás és Tábi Tamás

Ötlet és rendezés: Sólyom Tamás

Időtartam: 50 perc


AZ ELŐADÁSON VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!

A REGISZTRÁCIÓT MEGTEHETIK:

* személyesen a Móricz Zsigmond Színház Jegyirodájában (Színház u. 2.),

* a 42/ 873-550 telefonszámon,

* a szervezes@szindbad.eu e-mail címre küldött e-mailen keresztül.

Az e-mailbe kérjük írják bele az előadásra érkezni szándékozók nevét és telefonszámát.


Az előadás a Köszönjük Magyarország! programsorozat keretében valósul meg.


Az előadás időpontja:

2021. szeptember 15. (szerda) 19.00 óra

SZINDBÁD Színháztörténeti Rendezvénytér Rendezvényterem

4400 Nyíregyháza, Színház utca 2.


Friss hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.