SZÍNHÁZUNK TÖRTÉNETE


Egy kis történelem

1831. júniusából származnak az első helyi híradások, de 1837-től már a pesti lapok is beszámolnak a nyíregyházi színielőadásokról. Ekkor még nem volt önálló színházépület, az előadásokat legtöbbször a Nagyvendéglőben, vagy a csizmadia színben tartották. Mivel önálló társulata a városnak még nem volt, a másutt kőszínházban játszó színészek ide csak nyáron jutottak el.

1869-ben Riszdofer János egyik beszédében hangzanak el a következők: "...régi közóhajtás sürgető szavára e város előrehaladásának és népe művelődésének gyámolítása céljából, egy e helyütt létesítendő állandó magyar színház eszméjét karolja fel a tanács: hogy tudniillik ezen létesítendő intézet által mind az íly nemesebb mulatsjágban üdvet találó míveltebb vidékieknek vonzalma maradandóbban ide füzessék; mind a nyári kemény mezei munkában kifáradó saját népünk, legalább a téli időszak alatt a szegénység és elaljasodás örvényébe ragadó korcsmai dorbézolásoknál itt különb mulatságot is találjon; s mind általában e város polgársága ezen célba vett intézet gyakoribb látgathatnéka utján, amidőn tudniillik az emberek kerüldendő hibái és utánzandó erényei eleven példákban tüntetnek birálata alá élvezetként, szórakozás mellett egyszersmind ízlés- és érzésre nézve is pallérozó közeli életiskolát nyerjen. -…"

Eleinte csak egy egyszerűbb nyári színkör kezdte meg működését. Aztán ennek sikere is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1875. május 16-án megtartották az első előadást a "Zöldség téri Aréná"-ban, Dóczy Lajos Csók című vígjátékát Miklóssy Gyula és Társulata mutatta be.

A közakarat és az elszánt munka végül meghozta gyümölcsét: Somogyi Gyula vezényletével részvénytársaság alakult, hogy színház épülhessen. Alpár Ignác bocsátotta rendelkezésre egy kész színház tervét. ... Helyi építési vállalkozók el is kezdték, névszerint Vojtovics Bertalan és Barzó Mihály. A több évtizedes munka eredményeképpen 1894. február 6-án az egykori Széna piacon megnyílt a ma is álló kőépület.

1955-ben teljesen felújították. Csak a színpadi nyílás körüli négy fal maradt meg a régiekből, az épület minden irányban kitágult.

Az 1964/65-ös évadban már bérletsor indult. Ekkor már közel 65 ezren látták a 140 előadást. De mivel még nem volt önálló társulat, így a művészek jöttek s az előadás után azonnal csomagoltak, elmentek. Nem vettek- nem vehettek - részt folyamatosan a város életében. Ezt felismerve 1979-ben a megyei vezetés úgy határozott, hogy önálló társulatot hoz létre. Így 1980-ban egy újabb nagyszabású átalakításra, bővítésre került sor, hogy a színház folyamatosan ki tudjon szolgálni egy társulatot. 1980 nyarán kinevezték az igazgatót Bozóky István személyében. 1981. október 17-én került sor a megnyitó előadásra Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét mutatták be.


Színház, nem vitrin - Nyíregyházi megújulás (Az Új Magyar Építőművészet cikke 2001. 6. szám)

"Klassz" munkát végzett Gáva Attila építész, Szenes István belsőépítész, és sokan mások, akik velük együtt közreműködtek a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház felújításában. A tervezők eleve jó koncepciót választottak, és színvonalasan meg is valósultak elképzeléseik. Mondhatni, most jutott el klasszikus állapotába a színházépület. A lényeg a nézőtér vadonatúj összképe. Ez egy nálunk eddig ritkán alkalmazott alapképlet, a formai "ház a házban", legegyszerűbb szóval befordítás. Voltaképp a szabadtéri görög színházak, majd a római teátrumok a maguk egységében előrevetítik ezt az irányt, és Palladio Teatro Olimpico-ja Vicenzában - amazok világából merítve - az első színház, ahol még az állandó díszlet is beletartozik ezen egységbe. Az utóbbi évtizedek színházépítészetéből angol és amerikai példákat, vagy a híres moszkvai Tagankát lehetne említeni. A megcsontosodott magyar színházideától eltérően persze többnyire nyitott, nem merev proszcéniumkeretes színházakról van szó- (Csak zárójelben: ilyesmi lehetett volna a fővárosi Nemzeti a körúti New York palota udvarában, csak ez az ötlet már olyan régen merült föl, és akkora ellenkezést váltott ki, hogy tényleg csak néhányan emlékszünk rá. S lám azóta mégis mintha beállt volna a fordulat, ipari épületből pédául már lehet kulturális épületet faragni.)

A belső részletek külső, főképp homlokzati formai jegyeket mutatnak. Kicsit más arányokkal s más anyaghasználattal. Esetünkben remekül felhasználva a világítástechnika egyre újabb lehetőségeit. Ebből a szempontból a leglátványosabb a nézőtéri csillár, ami nem is csillár, hanem egy fénygömb. Nap és Hold egyszerre, ami már nem csak bent-a-kint ("your outside is in, and your inside is out" - Beatles), hanem nappal és éjszaka. A formai koncepció így jut el igen határozottan a színházi lényeg megragadásához.

Visszafogottak a színek, hagyják érvényesülni a világítást, s persze magát a közönséget - és a közönség számára a játékot. Az előcsarnok, foyer, büfé is szereplője ennek a koncepcionális összhangnak, mint átmenet a külsőből a külsőt idéző belsőbe. Ennek legerősebb momentuma a beérkezőt fogadó képvászon fal, szintén a legújabb vetítési, mesterséges-világítási lehetőségek szerint.

A színház másik nagy nyeresége e mostani felújítással a művészbejáró, valamint az "üzemi terek", a személyzet helyiségeinek humanizálása (ahogy személyzetis helyett ma már humánpolitikai vezető működik sokhelyütt). Az emeletre föltett belső udvar terasza, a társalgó, ennek galériája, az öltözők, a varroda stb. Nem sorolom föl, a színház hátulról valóban üzem, csak másféle "sorozatgyártásra" berendezve. (Akit különösebben érdekel az előadóművészeti létesítmények "blokksémája", az sajnos kénytelen lesz külföldi, főképp angol, francia, német szakirodalmat tanulmányozni, mert a hazai, főleg újabban, igen hiányos.) A teljes technikai korszerűsítés mellett - az adott lehetőségeken belül - sikerült bővíteni a színpadot. A színpadnyílás 7 méter helyett, 8,6 méter széles, a színpad mélysége 9-ről 15,5 méterre nőtt, mégpedig teljes, 12 méteres szélességében. Az új, 6,5 méter mély hátsószínpad belmagassága azonban csak két emeletnyi, s felsőgépezete is egyszerűbb. Gépi díszlethúzók és ponthúzók helyett itt kézicsörlőket szereltek be. Az alsógépezet legfontosabb eleme a forgószínpad, s kézi mozgatással variálható a zenekari árok, aminek területe lefedve előszínpadként is használható.

Egységesítés és nagyon jól érzékelhető humanizálás jellemző az épület külsejére is. Anélkül, hogy összetéveszthetővé akarták volna tenni az Alpár féle ős-épülettel a most főképp fölfelé törekvő bővítéseket, a tetőzet anyaga és színe, a külső falak kétféle sárgája így együtt meggyőző és kellemes látvány. Egységet teremt a házon, hogy az új ablakszerkezetek az eredeti épületen is modern módon, egyetlen üvegtáblával készültek, de nagyon diszkrét fémszállal mégis jelzik a régi tagolást. A főhomlokzaton három portré látható, és ezek mellett újra olvashatók a nevek: "Moliére János", "Szigeti József" és "Shakespeare Vilmos". Diszkrét, éppen elegendő figurális dekoráció. S ami egy színháznak - ahol főképp este tartanak előadásokat - ma már nagyon dukál: esti díszkivilágítás hirdeti az épület fontosságát, vonzza az ideérkező közönséget.


Eredet

A színház Nyíregyházán nem műemlék - a szó hivatalos illetve megszokott értelmében legalábbis nem az. Ez a szerencse, ettől lesz színház, nem vitrin avagy múzeumi tárgy. Így van meg a lehetőség arra, hogy időről időre megújuljon, épp annyit megtartva eredeti formájából, meg újabb és újabb képeiből, amennyi szükséges.

A színházat 1893-1894-ben építették, tervezője Alpár Ignác (1855-1928). Az eklektika nagymestere, aki az egyik legnagyobb építészirodát tartotta fönn a K und K Magyarországon. Sokat épített, sokat pályázott, sokat élt és utazott, sokat forgolódott főúri körökben. Miközben munkatársai közreműködésével ontotta a terveket, házakat. Egy 1935-ben megjelent könyv szerint Alpár megépült műveinek száma 105, s 37 pályázaton szerepelt sikerrel. A furcsa az, hogy a kötetben egy jegyzék felsorolja négy nyíregyházi művét, de a színházat nem említi (Megyeháza 1891, Evangélikus iskola 1891, Korona szálló 1893, Evangélikus főgimnázium 1907).

Az eklektika idején, a kiegyezést követő nagy gazdasági föllendülés "sorozatgyártása" közepette e színház csak mellékes ujjgyakorlat lehetett Alpár számára. Befogadó színház, ami csak egy szűk, persze magas presztizsű réteg számára igazán fontos, mégpedig a pazar, magamutogató megjelenés egyik színtereként. Néha föltámad, főleg ha sikerül bele jó programot, neves szereplőket hozni. Az idők során persze öregszik, mégis csak áldozni kell rá, karban kell tartani (1923-ban átépítették, a nézőtér ekkor 549 férőhelyes). Mindenesetre két világégés közepette említett funkciója kissé háttérbe szorult. A pártállami diktatúra idején viszont milyen jó, hogy van, mert fogadhatja az Állami Déryné Színház utazó produkcióit, s nagy állami ünnepek (április 4., november 7.) alkalmával még hasonló funkciót is betölthet, mint anno - persze egészen más hangszerelésben s más közönséggel. Ráadásul van egy állami építész-tervező cég, ami ha kell, megtervezi a szükségessé váló felújításokat. A Középülettervező Vállalat (KÖZTI) az, amely sorra (sorozatgyártásban?) tervezi az újdondász művelődési házakat és központokat, valamint a meglévő színházak felújításait és átépítéseit. Van ahol jobban belenyúlnak a meglévőbe, például a később rettegett igazgató alkot, van ahol előbb csak a belsőt képezik át, majd amikor saját társulat igénye merül föl, akkor a tatarozás, technikai átépítés mellett új üzemház is épül, mert történetesen van rá hely. Ilyesféle ritka szerencsés hely Nyíregyháza. Előbb - megtartva a befogadó jelleget - Németh István belsőépítész csak a nézőteret formálta át (tervezés: 1954). Íves záródású köpenyfallal szegélyezte a nézőteret (székek száma 495), némileg bővítették a közönségforgalmi tereket, az öltözőket, és két díszletraktárat is odabiggyesztettek a színpadhoz.

Az újabb megbízás 1979-ben érkezett a KÖZTI-hez, és ekkor kb. 130 fős állandó társulat számára kellett alkalmassá tenni az Alpár féle színházat. A lehetőségek, adottságok a hazai helyzetben szinte kivételesek: közvetlenül a teátrum mögött sok szabad hely állt rendelkezésre a bővítéshez. Csak egyetlen zavaró motívum volt, a jobb oldalon egy transzformátorház. Akkortájt az új műszaki vezető azt indítványozta, hogy a díszletgyártó műhelyeket mégse építsék meg a közvetlen közelben, mert az főleg zajosságával zavarná a színházat. Inkább megvásároltak egy használaton kívüli üzemépületet 15 km-re Nyíregyházától (eredetileg szeszgyár, később kosárfonó üzem). Erre annyi pénz ment el, hogy a trafó áttelepítésére már nem jutott. A Siklós Mária építész által tervezett üzemház ezért nem lett pontos négyzet, egyik sarkát leharapták. Éppen a művészbejáróval szemközt ottmaradt a trafóház.

A felújítás során a nézőtér formája, befogadóképessége nem változott (belsőépítész: Schinagl Gábor), de új burkolatokkal kicsínosították. "A teljesség kedvéért szükséges megjegyezni, hogy adódtak kisebb viták az üzemeltető oldaláról. Igényeik olyanok voltak, hogy azok az épület nagyobb átalakítását jelentették volna, nem számolva annak következményeivel." - írta Siklós Mária a felújításról (Néhány színházi rekonstrukcióról, Műszaki Tervezés, 1981/10. szám)

Patt-helyzet, avagy egészséges kompromisszum? Ma már kár lenne ezen tűnődni. Lényeg, hogy most, húsz évvel később az időközben megizmosodott, országosan is elfogadottá vált társulat formás felújított otthont kapott Nyíregyházán. Végre sikerült eltávolítani a trafóházat, és a korábbi kiharapás helyére épített bővítés az új művészbejáróval rangot ad a színháznak. A szimmetrikus régi épület mellett kimondottan kellemes ez az oldal-hangsúly, vonzást tud teremteni, mégsem hivalkodó.

Az alaprajzi méretében nem jelentős hozzáépítés külön érdekessége, hogy homlokzati hullám-motívumával közös hangot üt meg egy másik helybéli házzal, az új zeneiskolával. Melyet történetesen Gáva Attila közvetlen munkatársa, Balázs Tibor tervezett (lásd ÚjMÉ 2001/5). Mindketten a nyíregyházi "A" Stúdió '90 építész műhelyében dolgoznak, ott ahol egy bizonyos meg nem valósult színházterv is született 1997-ben. Bán Ferenc műhelye ez, mely nemrég egy kis budapesti pincegalériában is bemutatkozott, nagy sikerrel. Underground építészet - mondhatnánk, de valójában soha nem volt az, legfeljebb valamiféleképp rejtőzködik (© Janáky István). Viszont a legigazibbak közül való, mely még akkor is építészet marad, ha nem épül föl. Nem rontja meg sem politika, sem pénz. Ahogy az igazi színházat sem.

Vargha Mihály

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi