Pech (Tűzpróba, avagy a Heilbronni Katica)

Stein grófjának (Illyés Ákos) fogadóbeli jelenete már a nyers („megmunkálatlan”) szövegkönyvet tekintve is felszabadult bohózat. Elcserélt levelek lehetne az önmagában is megálló epizód-darab címe.
A gróf komikus ügyetlensége folytán lehetetlen bármit is komolyan venni a véres bosszúvágyból, amely a lovagot fűti: „Hej, fölséges boldogság lesz nékem lecsapni reá (mármint a Sugár grófját választó Kunigundára), csalárd mellébe döfni bosszúm gyilkos fullánkját…” A gonosz erőket megfékezi a sors szeszélyes játéka, a gyászos irányba futó cselekményszálakat jó irányba tereli a mesei gondviselés, a tragédiából rendre komédiát fabrikál a(z) (irányított) véletlen. Deus ex machina, de – kezdjük érezni – nem egyetlen ponton, hanem mindenütt. A szerző-isten itt éppen azzal avatkozik be teremtett lényeinek sorsába, hogy az ügyefogyottan kapkodó gróffal „véletlenül” a klastromba küldeti az áruló udvarmesternek címzett levelet, s így Thurneck vára kap némi esélyt a védekezésre. Nem mellesleg a kolostortól éppen visszafordulni készülő Katica kaparinthatja meg az illusztris levelet, s viheti mentő ajándékként a Thurneck várában tartózkodó Sugár grófjának…

Pech Jakab fogadós (Vicei Zsolt) igazi népi figura. Már puszta belépője, karikatúraszerűen erőteljes jelmeze, operett-parasztot idéző ökörszarv-bajsza is ezt igazolja. A Kleist által egy-két percesre megírt megszólalása önmagában is vérbő humorral átszőtt produkció, az úri népeket nyelvi tréfákkal, csavaros logikával leckéztető székely parasztlegényre, Tamási Áron Ábelére emlékeztet. Csakhogy – bár egy romantikus mesében szinte bármi megtörténhet – egy német fogadós, éljen akár a tizenkettedik, akár a tizenkilencedik századi német földön, nem csinálhat bohócot nyíltan egy főúri társaságból. Ez persze nem is szükséges, az urakra lehet bízni, föntebb vázolt ügyetlenkedésükkel megteszik ők maguk.

A rendező itt egyetlen mondatot módosított: „Elmehetsz, Pech Jakab” – mondja Stein grófja az eredetiben. „Akkor hozz bort, Jakab! Pech Jakab.” – hangzik a színpadon, hogy azután elkezdődhessék Pech Jakab (Vicei Zsolt) szín- pantomim- és táncjátéka a serlegekkel, s a fülének elvesztésére ítélt boros kupával. Szavak nélküli – egyszemélyes – mozgásszínháza szájtáti közönséggé, bénult nézőkké varázsolja a fontoskodó lovagokat. Gesztusrendszerében ott van az urak előtt hajlongó alázatos paraszt óvatosan vizslató tekintete, de ott van a fogadótulajdonos plebejus öntudata, „németes” precizitása és rendmániája is (maga Stein grófja is kénytelen elfogadni, hogy a serlegek már-már szakrális tárgyak, s milliméterre pontosan meghatározott helyüket tisztelni kell).


Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi