A FAJOK EREDETE
A Nézőművészeti Kft. előadása

Rendező: DÖMÖTÖR TAMÁS

 

Játsszák:

MUCSI ZOLTÁN

SCHERER PÉTER

THURÓCZY SZABOLCS

 

A darabról:

„Szeretem az állatokkal kapcsolatos mozikat. Az állat korrekt. Lehet, hogy megharap, de te pofán rúgod és, kész. Le van rendezve a viszony. Nem támad hátba.”

„Zoltán filmes. Legutóbbi munkáját százezer szempár nézte végig – ritka siker egy önnön művészetében a legenyhébb kompromisszumra sem képes alkotótól. Igaz, filmje egy csirkefarmon okoz velőtrázó és tojást eredményező sikert. Következő könyve, amely a fajok eredetén keresztül az emberiség pusztulásának vízióját vetítené a vállalkozó kedvű nézők elé, máris a producer előtt hever, aki milliós csirkenézettségben gondolkodik, meg abban, hogy lehet Zoltán alkotását még (csirke)nézőközpontúbbá tenni.” (Ugrai István)

A tavalyi nagysikerű előadáson felbuzdulva, melyből magának a Nézőművészeti Főiskolának létrejöttéről szerezhettünk húsbavágó információkat, ezúttal egyik első „tantárgyukat” adják le a tanerők: Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs.

 

Madarat tolláról, embert is tolláról - A FAJOK EREDETE (kritika)

A Sirályban a Nézőművészeti Nonprofit Kft. Darwin tanai nyomán egy kortárs magyar ökológiai monitoringot állított színre három férfi és egy kakas szereplésével, ami az evolúció szempontjából csak biológiailag zsákutca, színházilag nem.

Aligha mindenkinek elfogadható  az evolúció ténye, legyen az a Napnál is világosabb, mert mindig lesznek, akiknek lebírhatatlan keserűség nyugtot találni abban, hogy bármiféle kivételes vagy ámulatos ok, pláne cél nélkül született erre a fény-árnyékvilágra. Minderről Tasnádi István a tőle megszokott rafinériával és költői finomsággal hallgat, de kerülgeti a tányér tejszínt.

A szöveggel Tasnádi az előadás rendezőjének, Dömötör Tamásnak sok mindent a keze ügyéhez készített; feltehetően a dramaturgiát is, esetleg a színlapon feltüntetett munkatársakkal együtt. A három színész pedig, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs szerep-önbeteljesítően játszik több figurát is.

Evolúciót megkérdőjelező filmek forgatásából látunk részleteket, a színészek az egyikben producert, filmrendezőt, baromfiüzem-vezetőt alakítanak a színpadi alap-figuráikból: a börtönviseltből, a felkapaszkodott külvárosi seftesből és a meg nem értett, mérési hibahatár alatti nézőszámot produkáló művészből. Ezen kívül a kerettörténetben Darwin tanait demonstráló hajléktalanokat is ők játsszák: a szerepváltások jelentéssé lényegülnek és befogadóbarát ritmust adnak az előadásnak.

A színészek méltósággal, drámaian alakítják ezeket a figurákat (ahogy a részeg Mucsit mentik magától, az gyönyörű), ami már magában is egy társadalom/ön/kritikai gesztus. A rengeteg kulturális toposzból építkező előadás első fénypontja (a csillagos ég után, amelyet megannyi villamossági szaküzletben kapható folyóvezetéken belógatott villanykörte alakít), amint a művészileg igényes filmek rendezője megérti, hogyan vetítették többszázezer nézőnek a filmjét – baromfitelepen.

A komédiaírás tudottan nagy ügyességet igényel: ez az ügyesség itt működni látszott, amikor például néhány nagy filmes nevét hallva röhögünk, pedig, hogy „Fellini”, az nem vicc. Ez az evolúcióról szóló, némi keserűséggel fűszerezett, szellemes játék annyi mindent felidézett, ami még említésre sem került a színpadon: feltehetően tovább is nézhető lett volna.

Tasnádi olyan drámaíró, akinek nemcsak a tenyeréből esznek a színészek, ő a nyelvét is odanyújtja nekik. Azok meg rálépnek, hogy vigye őket, mint valami mozgójárda. És ha jól egyensúlyoznak, nem is dobja le őket. Tasnádi szövegeinek mérvadói a színészek: az ügyes dramaturgiai intenzitással működtetett jeleneteihez folyamatos művészi mértékletesség szükséges. A legutóbbi színdarabjai ekként önetetők: ha olyan előadóművészek kezébe kerülnek, akik akár csak kicsit is elvesztik a mértéket, esetleg a kedvüket, az anyag nem adja magát. Ezek a színészek azonban (nem először) éltek a szöveg és a helyzet kínálta lehetőséggel, s már-már kabaréjeleneteken szórakoztunk: a mai keserves valóságra reflektáló anyagon.

A közönséget inzultálni sem félő színészek a szöveg kínálata szerint drámai pillanatokkal árnyalták a humorba alaposan elrejtett létdrámát. Nyilván elképzelhető, hogy nem mindenki akarja már sokadszor is viccesnek látni a hagyományosan komikus elemekre építő játékukat (Thuróczy új lendületet hozott az együtt már menetrendszerűen szereplő kollégáinak): ezt bárkinek szabad, de attól senki nem érzi magát jobban.

Elárulom, más tollával ékesítettem az írásomat (Mohácsi Sárga liliom című előadásából hoztam ide a címet nem teljesen véletlenül – ahogyan állítólag a zsiráf evolúciója is történt –, ugyanis megtalálhatjuk mind a genotípusos, mind a fenotípusos színházi hasonlóságot a két szerző/rendező között), ami recycling, nem lopás. Tasnádi István A fajok eredete címet másként hasznosította újra: ő egy vérbeli alkalmazó művész, aki a létért folyó küzdelemnek, az evolúciónak egyik nyerésre álló játékosa. De mi volt előbb: a kakas, a tyúk vagy a tojás?

Szerző: Proics Lilla

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi