Karádi Zsolt kritikája

 

A mesétől, a zenétől s az ötletes látványtól elvarázsolt gyermek néző annak örül, hogy minden jó, ha jó a vége.


Mi történik, ha két macska találkozik a háztetőkön? Ráadásul az egyik városi, szószátyár, ötletes, nagy csibész? A másik Macskabokorból érkező, vidéki, ám kedves és játékos? Nos, akkor aztán kezdetét veszi a kalandok sora. Akkor aztán nincs megállás, egészen addig, amíg… Amíg fel nem csattan a taps.
A MŰvész Stúdióban Puskás Tivadar sziporkázó rendezésében négy színész idézi meg Csukás István legendás, barátságról és magányról, próbatételekről és a legnagyobb kóbor macskáról, a Holdról szóló meséjének alakjait. Kardos Tünde dramaturgiai közreműködésével ötvenperces, rendkívül szerethető, dinamikus, bájos és élvezetes előadás született. A vetített hátteret, leleményes árnyjátékokat és bábegereket használó, lendületes bemutató mindvégig érdeklődést vált ki a kicsinyekből. És nem csak belőlük: a szójátékok s az egyéb ügyes gegeken kísérőik, az óvónők, illetve a szülők is jókat derülhetnek.
A pontosan ütemezett produkció nem marad meg a nyelvi humor eszközénél, hanem Puskás Dani zenéje segítségével több esetben jól énekelhető dalokkal gazdagítja a látottakat. Mirr-Murrt, a „világcsavargó”, naiv, ám lelkes macskát Rák Zoltán lopja a szívünkbe. Illyés Ákos nemcsak humorában remek, hanem mozgásában is „állatian” eredeti Oriza-Triznyákot varázsol elénk. László Lili végzős színművészeti egyetemi hallgató nagy lelkesedéssel formálja meg a pergő nyelvű, Téglagyári Megálló névre hallgató, rolleren száguldozó spánielt.
Kutya-e vagy macska?
A darab a mese felszíne mögött nézhető identitáskereső históriaként is: a kóbor macskák világszövetségét megalapítani akaró négylábúakból Czirok (jobban mondva: Czi-rock) szervezésében házi macska lesz, sőt végül Téglagyári Megálló sem tudja már, hogy ő kutya-e vagy macska. A kettősséget jól jelképezi Kosik Anita, egy személyben formálva meg Cirokot, illetve a magányos öregasszonyt, aki enni ad a jószágoknak és befogadja őket. (Nem kétséges, hogy a mű bizonyos fokig a színészlét alapvető, „Ki vagyok én tulajdonképpen? dilemmáját is magában foglalja…)
De lehet, mindez csak felnőtt okoskodás. A gyermek néző a mesétől-zenétől, s Pálóczy Magdolna szellemes díszleteitől és jelmezeitől elvarázsoltan (csak) annak örül, hogy minden jó, ha jó a vége…

Karádi Zsolt

Forrás: Kelet-Magyarország

2017. november 8.

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi