Bűnmegelőzési musical a Nemzeti Színházban

 

"Bűnmegelőzési musicalt mutattak be - A teljesítménynövelő szerek, alkohol és drogok káros hatásairól szól a darab

A teljesítménynövelő szerek, az alkohol és a drogok káros hatását ismertető bűnmegelőzési musicalt mutattak be a Belügyminisztérium rendhagyó miniszteri értekezletének keretében Budapesten, a Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának előadásában.

A Taurin trauma című két felvonásos zenés darab szerzője és rendezője Olt Tamás.

A musical három, különböző szemszögből ábrázolt történeten keresztül mutatja be a szerek romboló hatását. Egyrészt a "betépett" állapotot illusztrálja, másrészt plasztikusan láthatóvá teszi a szerek használatának negatív hatásait, illetve a "józanság" pozitív következményeit. Végső tanulsága, hogy szeretettel és családi összefogással a rossz legyőzhető.

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) vezetője az előadás előtt azt hangsúlyozta, hogy a musicallel a legfőbb célcsoportjukat, az ifjúságot kívánják elérni, annak érdekében, hogy a fiatalok ne váljanak bűncselekmények áldozatává, illetve elkövetőjévé. Vagyis segíteni kívánják a fiatalokat abban, hogy képesek legyenek "nemet" mondani - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a musical alapjait a NBT által kiírt "Legyen a dal a tiéd!" című versenyre beérkezett zenék alkotják. Ezeket fűzi össze egy a valóságot a fiktív világgal keverő önálló előadássá Olt Tamás rendező segítségével a nyíregyházi teátrum társulata.

Az író-rendező azt hangsúlyozta: arra törekedett, hogy az ifjúság nyelvén megalkotott darabbal gondolatokat ébresszen. Vagyis a fiatalok maguk jussanak el annak felismeréséig, mennyivel tartalmasabb lehet a tiszta élet.

Hozzáfűzte, eddig már csaknem ötven alkalommal mutatták be a darabot Nyíregyházán és az ország több nagyvárosában, és további megyeszékhelyeken láthatja majd a közönség a jövőben a musicalt."

A cikk teljes terjedelemben olvasható az alábbi linkre kattintva:
http://www.jogiforum.hu/hirek/37724

2017. május 31.



Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi