Kovács Kati

 

"A súgó türelmes, toleráns, empatikus, mert a színész érzékeny művészlélek – beszélgetés Kovács Kati súgóval

A Vörös Postakocsi Zsöllye rovata a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozókat mutatja be: a színészeket és azokat, akik nélkül ugyancsak nem lenne előadás: az ügyelőt, a súgót, a színpadmestert és a többieket.

Színészektől hallottam, hogy nem könnyű a súgó feladata. Ha mondja a szöveget, az lehet a baj, ha nem, azért szólnak rá. Nagy empátia, türelem és ritmusérzék szükségeltetik, ha valaki súgónak szerződik. Iskolában nem tanítják, így a tapasztaltabb kollégától, illetve a gyakorlatban sajátítható el a mesterség minden csínja-bínja. A munkahely szerencsére többnyire már nem a szűk súgólyuk, de azért akadnak extrém helyzetek…"

 

"Kedves Kati, ugye nem azzal kezded, hogy már kisgyermek korodtól súgó akartál lenni?

Nem – feleli nevetve. – Kissé hosszú története van. Az érettségi után egy évig gyógyszertárban dolgoztam, gyógyszertári asszisztensnek készültem. 1981-ben alakult meg Nyíregyházán az önálló társulat, több barátnőm a színházban kezdett dolgozni, s gyakran mondogatták, jöjjek ide én is, jó lesz együtt, azonos munkahelyen. Diákkoromban elég sokat jártam színházba, vonzott ez a világ, ezért unszolásukra úgy döntöttem, belevágok. Megkerestem a műszaki vezetőt, Tóth Józsi bácsit, hogy szeretnék idejönni öltöztetőnek. Jó, jöjjek vissza két hét múlva- mondta -, majd akkor felvesznek. Nagyon megörültem, felmondtam a munkahelyemen, majd két hét múlva beállítottam: itt vagyok! Józsi bácsi azt válaszolta: sajnos öltöztető nem kell, mert hoztak Veszprémből, jöjjek vissza két hét múlva, felvesznek kellékesnek. Rendben, gondoltam, ennyit még kibírok. Felmentem hozzá újra: itt vagyok, jöttem kellékesnek. Hát sajnos kellékes nem kell – felelte Józsi bácsi, mert hoztak Veszprémből. Akkor én már nagyon ideges voltam, hogy miért hoznak mindenkit Veszprémből, mikor itt vagyok én, tettre készen?! Egy hónapja állás nélkül vagyok a színház miatt – fakadtam ki -, márpedig nekem adjanak valami munkát, mert én itt akarok dolgozni! A mit akar dolgozni kérdésre rávágtam: díszítő szeretnék lenni. Akkor még nem tudtam, hogy mi a díszítő feladata, így csak néztem, amikor Józsi bácsi és a jelenlévők is elkezdtek nevetni. Tizennyolc éves voltam, s olyan 40 kiló. Mint megtudtam, a díszítőnek az a dolga, hogy nehéz falakat, berendezési tárgyakat cipeljen. De látták, hogy mennyire akarok dolgozni, így felajánlották, hogy menjek ki a nagyszállási műhelybe díszletfestőnek, majd amikor alkalom adódik, akkor bejövök valamilyen jobban nekem való munkára. Így is történt. Kimentem, fél évig voltam díszletfestő.

Jártam statisztálni különböző darabokba, így még inkább megismertem a színészeket és munkatársakat. Az egyik akkori súgó, Szalai Éva egyszer félre hívott, s elárulta nekem, hogy elmegy a színháztól, jelentkezzek a helyére. Felmentem Bozóky István igazgató úrhoz, mondtam neki, hogy súgó szeretnék lenni. Azt felelte, nem ilyen egyszerű, arra nem alkalmas mindenki, azt nem lehet csak így, egyik percről a másikra elkezdeni, meg kell tanulni. De Éva olyan hirtelen távozott, hogy nem volt más választásuk. Pénteken még mint díszletfestő mentem be dolgozni, hétfőn már súgóként. A másik akkori súgó, Vígh Kati tanított be, mellette tanultam a pályát, tulajdonképpen általa ismertem meg a szakma minden csínját-bínját. Rögtön be is vetettek a mélyvízbe, mert több darabot kaptam egyszerre. Nem volt más választásuk, mert akkor csak ketten voltunk súgók. Annyira megfogott ez a világ, annyira megtetszett, hogy itt ragadtam."

A beszélgetés teljes terjedelemben olvasható az alábbi linkre kattintva:

http://www.avorospostakocsi.hu/2017/05/11/a-sugo-turelmes-tolerans-empatikus-mert-a-szinesz-erzekeny-muveszlelek-beszelgetes-kovacs-kati-sugoval/

2017. május 11. 

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi