Sz. Kántor Éva cikke

 

"Hogyan lehet Dézsi Darinkának és Illyés Ákosnak összesen két lába, a daliás termetû Rák Zoltán milyen módon változhat pillanatok alatt törpévé, Kosik Anita miként lesz egy személy helyett kettõ? Megtudhatják, akik megnézik a MŰvész Stúdióban nemrég bemutatott Sárkányölõ Krisztián címû mesés lovagi tornát. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2017. április 28-ai számában)

– A próbák idõszakában órákon át gyakoroltuk Ákossal, milyen mozgásokat képes végezni két ember, hogy „életre keljen” egy harmadik: a király – idézte vissza Darinka. – Egymás mellett álltunk, én adtam az egyik kezét és lábát, Ákos pedig a párjukat, miközben õ mozgatta a király fejét is. A bábtól olykor nem láttam õt, csak apró hangokból következtettem, mikor mit kell tennem, hogy ne tûnjön fel, két ember játszik egy harmadikat. A legjobb momentumokat igyekeztünk belecsempészni az elõadásba, miközben olykor közösen „át is írtuk” a forgatókönyvet, hogy minél poénosabb, érdekesebb legyen a kicsinyek és persze az õket kísérõ felnõttek számára. Kazár Pál zenei betéteket írt a számunkra, s más dalokat is beillesztettünk, például egy AC/DC-számot."

 

A beszélgetés teljes terjedelemben olvasható az alábbi linkre kattintva:

https://www.nyiregyhaza.hu/sarkanyolo-krisztian-avagy-amikor-a-ketto-harom-2017-04-30

 

2017. május 2.

HungaryCard

 

HungaryCard elfogadóhely

Kulisszajárás

A mai naptól kezdve a Móricz Zsigmond Színházba is betekinthetnek a Nyíregyházára érkező turisták. Érdekes és (remélhetőleg) tartalmas kulisszajárásoknak lehetnek részesei az érdeklődők. Megismerkedhetnek a háttérben zajló folyamatokkal, műhelyekkel, tárakkal, a színpad mögötti világgal. Kérdéseket tehetnek fel „idegenvezetőnknek”, hogy még jobban megismerjék a Színház intézményét. Legközelebb pedig már úgy ülnek be előadásainkra, hogy tudják, mennyi munka van abban, hogy az adott produkció létrejöjjön, és sikeresen mutatkozzon be a nagyközönségnek napról napra.
Véleményünk szerint valamilyen szinten minden előadás premier az aznapi közönségnek, függetlenül attól, hányszor játszottuk már az adott darabot. Min. 10 fő és max. 20 fő jelentkező esetén indítjuk kulisszajárásunkat.

Díja: 600 Ft/fő

Az időpontok rugalmasak, ám próbafolyamathoz kötöttek. Próbák idején természetesen nem áll módunkban zavarni a munkát. Ebben kérjük megértésüket. 

OTP akció - Számlavezetés

Onboarding banner fekvő 1

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi