William Shakespeare

CORIOLANUS

(Tragédia)

Fordította: Petőfi Sándor / B.

Rendezte: BODOLAY

Bemutató: 2014. március 08.

Az előadás hossza szünettel együtt: kb. 2 óra 20 perc



Szereposztás




Továbbá: BELME BENCE / BORÓK PÉTER / JAKAB ATTILA / JOÓ TIBOR / LAFOREST CSABA / PÁLINKÁS CSABA / TÖRŐ GERGELY


Díszlettervező: SZÉKELY LÁSZLÓ
Jelmeztervező: BENEDEK MARI
Zenei vezető: KAZÁR PÁL

A dobnál: DÖMÖTÖR SÁNDOR
A harsonánál: LINGURÁR TAMÁS

Ügyelő: LAFOREST CSABA
Súgó: KOVÁCS KATALIN
A rendező munkatársa: DEMETER ANNA




"Köszönet a Honvédelmi Minisztériumnak és a Magyar Honvédségnek a támogatásért!"



A darab

„Békét, békét a világnak,
De ne zsarnokkénytől,
Békét csupán a szabadság
Fölszentelt kezéből.

Majd ha így lesz a világon
Általános béke,
Vessük akkor fegyverünket
Tenger fenekére.

De míg így nincs: addig fegyvert,
Fegyvert mindhalálig!
Tartson bár a háború az
Itélet napjáig!”

Petőfi Sándor: Háború volt
Pest, 1847. március


„A globális értékanarchia, amelyen mit sem segített a koncentrált militarizmus. A tragédia színtere összezsugorodott, míg jelentésköre tovább tágult. A falu méretű ős-Róma „közügyeiben” a modern világpolitika önmegosztó mechanizmusát figyelhetjük meg működés közben; azt láthatjuk, hogy a kiszolgáltatott tömegnek és a szolgálat hősének egyaránt életszükséglete az Ellenség, a nagy fantom, melyet kénytelen (akár önmagából) megteremteni, hogy elidegenedett, gyökértelen létének alkalmi célt és értelmet adjon. A Coriolanus a néven nevezett személytelenség – a tömeges és magános frusztráció – tragédiája. Főszereplői a Névtelen Civilitás és vele szemben a közellenséggé egyénített Ismeretlen Katona, akit mindenki más néven hív, mert hiába szerzett nevet magának, ha meg akarja tartani, meg kell csúfolnia, el kell veszítenie…
Anakronisztikus beállítás? Meglehet. Coriolanust már csak azért sem muszáj mindenáron időhöz kötnünk, mivel sohasem élt. A római hősmonda a köztársaság őskorába helyezi. Marcona alakja egyébként, ahogy a londoni színen feltűnik, egyben-másban meglepően hasonlít a késő császárkori Titus Andronicushoz, az első Shakespeare-tragédia címszereplőjéhez; mindkettőben groteszk módon elegyedik a primitív és a dekadens. A kiegyensúlyozott Plutarkhosz mindenesetre összefüggő élet- és jellemrajzot kerekített ki a kaotikus Coriolanus-hagyományokból. Eszerint Caius Martius (i. e. 525-i. e. 488) már kamaszként az elűzött király párthíveit kaszabolja, majd az ellenséges volszkokkal vívott háborúkban érik férfivá; i. e. 493-ban elhódítja tőlük Corioli városát, s innen nyeri megtisztelő melléknevét. A patríciusok konzulnak jelölik, de népellenes magatartása miatt a tribunok bevádolják, s a plebejusok szavazata száműzetésre ítéli. Átáll a volszkokhoz, sereget vezet Róma ellen, s már-már beveszi a várost, amikor anyja könyörgésének engedve letesz bosszútervéről, méltányos békét köt. A sikereire féltékeny és reményeikben megcsalatkozott volszkok összeesküvést szőnek ellene, s a népgyűlésen megölik…
Shakespeare a mesét készen találta a Párhuzamos életrajzokban, ahonnan készségesen merítette római tárgyú tragédiáinak nyersanyagát. És éppoly szabadon átértelmezte a koncepciót, ahogy korábban is megtette, a Julius Caesar-ban, az Antonius és Kleopátrá-ban. Plutarkhosz a „római jellem” archaikusan kezdetleges változatát írta le, a sértődékeny bajnokot, aki képtelen politikussá civilizálódni. Shakespeare ezzel szemben nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is olvasott, s így másféle Coriolanust képzelt maga elé. A bajnokból kibontotta a versenyzőalkatot, s ezt mintázta meg, mint egy hősietlen világ egyetlen lehetséges hősét. A monomániás kötelességtudattól űzött teljesítményembert, akit az tesz sebezhetővé, hogy sohasem tudhatja, kik milyen mennyiségekkel mérik a minőséget. A diszkvalifikált világrekordert… a félreállított középcsatárt… Hogyhogy? Mi köze lehetett Shakespeare-nek a modern idők sportőrületéhez?
Úgy tűnik, volt valami; különben nem lenne a Coriolanusban bemutatott mérkőzés olyan provokatívan sportszerűtlen. Shakespeare épp eleget versengett – előbb szerzőtársaival, majd mindinkább önmagával – ahhoz, hogy rá-érezzen a verseny tragikumára, hogy megsejtse a célba érés céltalanságát. Nem mintha vereségtől kellett volna tartania. Coriolanussal ellentétben ő univerzális színész is volt, minden helyzetben elő tudta magát adni, kiszolgálta a kegyosztó közízlést, megszolgálta a tapsot. Amikor negyvennégy évesen körülnézett a pályán, nemigen láthatott maga mellett veszedelmes versenytársakat. A kötözködő Ben Jonsont barátjának tekinthette, a simulékony Beaumont-t és Fletchert tanítványának. Többen is követték példáját; azt írhatott, azt csinálhatott, amit akart. Akár ott is hagyhatta volna a színházat, ki is szállhatott volna a versenyből.”

Géher István: Utószó, in: Coriolanus
(Európa Könyvkiadó, 1989.)


„Petőfi menekült. 1849. július 31-én, délután öt óra körül, a Fejéregyháza és Héjjasfalva közötti országúton s percekkel később az ispánúti kaptatón, ziháló tüdővel a kukoricás felé kapaszkodott.
Egy lovas utolérte. Sütött a nap.
„Én magammal akarok békében élni, nem a világgal” – Petőfi Sándor így gondolkodott.
Görgey Artúr kibékült a világgal: 1849. augusztus 13-án, Világosnál letette a fegyvert.
Akik életben maradtak, glóriát fontak Petőfi neve köré.
S akik talán soha nem olvasták költeményeit, akik olvasni sem tudtak, akik 1848 nyarán megbuktatták a szabadszállási követválasztáson, akik 1846-ban hittek a ma már felejtett nevű újságírók ripők támadásainak, akik nevét sem hallották eddig, most mind ijedt reménykedéssel nyitottak ajtót éjszaka, ha egy-egy suhanc azzal kopogtatott: itt van Petőfi.
Ha Petőfi él, a szabadság sem halott.
De az a „sovány, kicsiny, száraz arcú, nagyon határozott kifejezéssel” megáldott holttest, akiről Heydte ezredes adott pontos személyleírást nem sokkal a segesvári csata befejezése után, már minderről nem tudhatott. Petőfi Sándor magyar költő saját élete 1849. július 31-én véget ért.
De ki tudja, mire gondolt Petőfi Sándor a Sárpatak hídjánál sétálva, 1849. július 31-én, délután öt órakor? Amikor félelmetes gyorsasággal közeledett az ellenség lovascsapata, amikor már nem volt merre menekülni út és idő, amikor mindennek vége volt, és amikor a menekülő, port nyelő, kétségbeesett kapkodó Lengyel Józsefnek Petőfi csak ennyit kiáltott: potomság.
Ki tudja?”

Szigethy Gábor: Shakespeare-t olvasó Petőfi
(Magvető Könyvkiadó, 1979.)


Történelmi fogalomtár

szenátus: a vének tanácsa Rómában. A köztársaság idején a legfőbb hatalom birtokosa, megerősítette a törvényeket, irányította a külpolitikát.

patrícius: a hatalom egyedüli birtokosai voltak Kr. e. III. századig. Uralmuk egyrészt a kizárólagosan birtokolt hivatalokon, másrészt az örökölt földbirtokon alapult.

konzul: a római köztársaság korában az állam élén álló két hivatalnok elnevezése. A szenátussal együtt irányították a köztársaságot. Háború esetén a hadsereg parancsnokai voltak.
Tisztségüket egy évig tölthették be.

néptribun: a plebejusok érdekeit védő tisztségviselő az ókori Rómában. Vétójogával élve megsemmisíthette a köznép számára hátrányos törvényeket és rendelkezéseket, s érdekében törvényeket javasolhatott. Személye sérthetetlen volt, s ezzel védelmet nyújthatott a plebejusoknak. Kezdetben ketten, majd tízen tölthették be ezt a pozíciót.

plebejus: olyan szabad Rómában, aki nem tartozott a patrícius nemzetségek kötelékébe. Parasztok, kereskedők és iparosok voltak. A köztársaság korában hosszú harcot vívtak egyenjogúságukért.

plebsz: a római köznép. Az állam ingyen gabonával tartotta el, és cirkuszi játékokkal szórakoztatta. A politikai életben is sokszor felhasználták e könnyen befolyásolható tömeget.



Galéria


Tervezte: László Rita Emőke
Fotó: Beregszászi János



Fotók: Karádi Nóra, Karádi Zsolt, kulturszalon.hu – Kundri Tamás, Máté János



Kritikák

Az áldozattá váló hős tragédiája

Eszméltető előadás. Gondolatébresztő, vitára sarkalló, intellektuális kaland. Sokrétűen értelmezhető, a nézőnek feladatot adó játék.

Shakespeare 1608 körül keletkezett darabja feladta a leckét a Móricz Zsigmond Színház társulatának. Nemcsak terjedelmével, hanem a benne foglalt eszmékkel is. Színpadra állítani egy több mint százötven oldalas drámát, amelyben veretes verses dialógusok és terjedelmes prózai szövegrészek váltakoznak, az alkotók számára nagy kihívás. S különösen akkor, ha a művet Petőfi Sándor 1848 tavaszán készült fordításában játsszák…

Történelmi modell

Bodolay Géza rendező megtalálta a formát, amellyel a vállalt „anakronizmus” szellemében időtlenné tudja tenni a Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című munkája nyomán született Shakespeare-tragédia üzenetét. Azzal, hogy megjeleníti Petőfit, aki mikrofonba mondja az író rendezői utasításait, „felkonferálja” a színre lépőket: mintegy „közvetíti” Cajus Martius drámai küzdelmeit és halálát, az egész római történetet idézőjelbe teszi. Avagy inkább modellként használja: a hősiesség, a hatalomgyakorlás, a népóhaj és a megvesztegetés történelmi modelljéül. Ezt jelentős mértékben segítik a jelmezek: Benedek Mari modern polgári viseletei és a katonai mundér, a terrorelhárítás egyenruhái, a modern fegyverek a látottak örökérvényűségét szuggerálják. Nem kevésbé a díszletek: Székely László funkcionális fekete falai, mozgó terei és a zenei effektek mind-mind jelzik: Coriolanus tragédiája nem csak Kr. e. 488-ban történik…

Jókedvű humorral

A mégoly ötletes, a játékba a nézőteret is bevonó rendezés sem tudja azonban az írott mű meg-meglassuló, bonyolult nyelven megszólaló dialógusait ellensúlyozni. A kimunkált színészi alakítások ellenére az előadás néha veszít erejéből. Illyés Ákos hitelesen formálja meg a volszkokkal vívott harcban előbb hőssé, majd áldozattá váló Coriolanust. Horváth László Attila és Tóth Károly kellő iróniával láttatja a minden hájjal megkent néptribunokat. Vicei Zsolt Aufidius volszk vezér, Egger Géza Lartius, Nagyidai Gergő Cominius, Puskás Tivadar Menenius szerepében lép elénk. Pregitzer Fruzsina Coriolanus anyját, Fridrik Noémi feleségét, Horváth Réka annak barátnőjét jeleníti meg. Petőfit, a fordító vándorszínészt Varga Balázs olykor drámai ízekkel, olykor jókedvű humorral idézi meg.

Tapasztalatainkra reflektál

Bodolay Géza Shakespeare-olvasata (a jellegzetes hangszerekkel és a beszédes öltözetekkel) mai tapasztalatainkra reflektál. Sötét falakkal-kapukkal-ajtókkal, néha piros X alakú gerendákkal határolt tereiben elgondolkodtató parabola születik hadvezérekről, népről, morálról. Mindannyiunkról.


Karádi Zsolt


Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi