Dürrenmatt - Shakespeare

TITUS ANDRONICUS AVAGY HOGYAN LEGYÜNK TERRORISTÁK?

Fordította: Eörsi István, Lévay József, Vajda Endre

Rendező: ZSÓTÉR SÁNDOR

Bemutató: 1991. december 6.



Szereposztás

  • TITUS ANDRONICUS: MEGYERI ZOLTÁN
  • LAVINIA: ZUBOR ÁGNES
  • TAMORA: MOLNÁR ERIKA
  • AARON: FÖLDI LÁSZLÓ
  • SATURNINUS: TÓTH KÁROLY
  • BASSIANUS: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
  • MARCUS ANDRONICUS: KOCSIS ANTAL
  • LUCIUS: BÁLINT LÁSZLÓ
  • CHIRON: MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT
  • A DOHÁNYZÓBÓL VALAKI: TÚRÓCZY IZABELLA


Továbbá:
Lencsés József, Túróczy Szabolcs, Gyuris Tibor, Joó Gábor

Díszlet-jelmez: AMBRUS MÁRIA m.v.
Segédrendező: KÓKAI MÁRIA


A darab

Titus Andronicus nem tartozik Shakespeare kanonizált darabjai közé. Bár nagy a kísértés, most mégsem kezdek el arról elmélkedni, mit is jelent egy mű kanonizációja. Helyette leírom a tényeket: a Titus Andronicus szerzősége vitatott, keletkezési időpontja szintén, de azok az irodalomtörténészek, is, akik végül elfogadják Shakespeare szerzőségét és az 1594-es keletkezési dátumot, kertelés nélkül leírják, hogy a darab kusza, a jellemek kibontatlanok, a cselekmény indokolatlanul hemzseg a vérfagylaló jelenetektől és tulajdonképpen olyan, mintha egy kezdő ujjgyakorlata lenne.
Bár nem tartom Shakespeare legjobb darabjának, mégsem értek egyet a Titus Andronicust illető fenti vádakkal. Kusza? Én úgy mondanám, hogy sok minden történik benne, és ha nem is mindig feltárt a történések rendszere, mégis, az egyik esemény másikra következése soha nem enigmatikus. Nem részletező? Valóban nem az, ám a nagyvonalúsága nem haszontalan; egy hatalomváltás erőviszonyai válnak láthatóvá. Rémdráma? Erről van szó. Akár rémtörténetnek is tekinthetjük az emberek együttélését.



Galéria




Kritikák


…Mivel igyekszem pontosan leírni, amit érzékeltem, ki kell térnem arra is, hogy mindebbe a következetességakarásba szorult némi makacsság, valamiféle dafke. Nemcsak a látvánnyal kapcsolatban éreztem így, hanem az előadás egészével. Mintha védekezésbe (vagy éppen támadási készenlétbe) kényszerülne, ami más, ami eltérő. Persze érthető ez a gesztus, mégis némiképp zavaró. Eltereli a figyelmet a játékról. Kiemeli az előadást a saját közegéből és színházszociológiai kontextusba emeli, ami viszont jóval érdektelenebb tárgy, mint az előadás maga. Azáltal, hogy leírom mindezt, persze túlzok is kissé, mégis inkább ezt teszem, mintsem hallgatok róla. A makacsság eme jelenléte még egy fontos dolgot kiemel: az alkotók bizonytalanságát. Az eltérés, a másság még nem természetes nyelv itt, hanem erény. Pedig annak, aki biztos saját rendezői jelrendszerében, nem lehet semmi ennél magától értetődőbb. A magát ismerő, magában bízó társulat számára nincs más nyelv, csak az, amit ő beszél. Az ilyen társulat nem hátat fordít, nem fittyet hány más stílusokra, hanem egészen egyszerűen csinálja a sajátját – a többiek mellett. E mostani nyíregyházi előadás mintha a többiek ellenében történne, és ez a rakoncátlankodás megmosolyogtatja az embert. Mert vissza a már leírt mondathoz: mindent tudunk. Nemcsak a politikáról, de a színházról is. Játszottak és játszanak mások is így színházat. Nem hőstett a nyíregyházi előadás, hanem munka, meglehetősen tisztességesen elvégezve.

Orsós László Jakab
Színház


VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi