Jacob és Wilhelm Grimm

JANCSI ÉS JULISKA

(Mesejáték 2 részben)

Grimm testvérek meséje nyomán írta: Czeizel Gábor

Rendező: CZEIZEL GÁBOR m.v.

Bemutató: 1992. november 14.



Szereposztás

  • JANCSI: MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT
  • JULISKA: SÁNDOR JÚLIA
  • APA: TÓTH KÁROLY
  • ANYA, VASORRÚ BÁBA, KISLÁNY: GÁBOS KATALIN
  • MANÓ, KISFIÚ: FEKETE ISTVÁN


Jelmez: HORVÁTH JUDIT m.v.
Zeneszerző: TÓTH PÉTER
Szcenika: CZEIZEL GÁBOR m.v.
Segédrendező: PANKOTAY ÉVA


A darab

A Grimm fivérek mese klasszikusa a két szerető testvérről, Jancsiról és Juliskáról, a sötét rengeteg erdőről, az éhségről, a mézeskalács-házikóról, a boldog falatozásról, a gonosz boszorkányról, Jancsi felhizlalásáról, a kemencéről, a boszorkány tűzhaláláról és a boldog végről a hazatalálás által.



Galéria




Kritikák



Úgy látszik Czeizel Gábornak volt (van) egy kedvenc meséskötete. Ebből most már a másodikat láttuk megelevenedni a Móricz Zsigmond Színház színpadán. Tavaly Hamupipőkének drukkolhattak a gyerekek, most pedig Jancsinak és Juliskának.

Érdemes volt-e magára vállalnia a dramatizálás feladatát, vagy jobb lett volna engedni, hogy a történet édesanya / édesapa segítségével jusson el a gyermeki lélekhez? Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. A szülők mesélése megteremtheti azt a bensőséges viszonyt, amellyel a mese váratlan vagy drámai fordulatait fogadja a gyermek. A színpadon viszont minden megelevenedik, de úgy, ahogyan a rendező gondolja.

Czeizel Gábor nem tudta igazán eldönteni, hogy modernizálja-e a régi történetet (ezért még mozdonyt is "szerepeltet" benne), vagy maradjon minden a mese síkján. Így jelent meg a színen a félelmetes vasorrú bába (föl is sírt néhány gyerek a színházban) és a többi mesei kellék. Az apróságok is úgy fogadták a történetet, hogy egyszerre lelkesedtek, s fogadták a mindent tudók lemondásával a játékot. (Ez nem is igazi - hangzott a hátam mögött.) Szokatlan volt (bár erre érdemes lenne fordítani az iskolában néhány percet), hogy a gyerekek úgy tapsoltak és követelték vissza a színészeket minden jelenet után, ahogy a koncerteken szokták a náluk idősebbek.

Jancsi és Juliska igazi gyerekek voltak. Sándor Júlia és Mészáros Árpád játékán az őszinte szerepvállalás tetszett. Különösen Sándor Júlia engedte a szerepen átszűrődni a maga egyéniségét, de Mészáros Árpád felnőttesen viselkedő gyerekfigurája is gazdagon árnyalt volt. Lehetett őket szeretni, izgulni értük, még akkor is, ha mindenki tudta, hogy előbb-utóbb lapátra kerül a gonosz boszorkány.

Tóth Károly az apa szerepében tiszta derű volt. A szegénységet naív bájjal és szerettel tudta elfogadtatni örökké éhes gyermekeivel.

Gábos Katalin hármas szerepben léphetett a színpadra. Ő volt a gonosz mostoha és a nem kevésbé gonosz boszorkány, s ő volt az elvarázsolt kislány is, akit éppen Jancsiék szabadítottak ki kőfogságából. Anyaként nem volt egyértelmű a játéka, de vasorrú bábája igazán félelmetes és hiteles volt. (Ha egyáltalán lehet ilyen.)

Fekete István átváltoztatott kisfiúja manóként pontosan felidézte azt, amit erről a figuráról gondolunk.

A díszlet kihasználta a forgószínpad előnyeit, s egyébként is az egész színpadkép a mese illuzóját fogalmazta meg. Kár, hogy a füstköd megkaparta a gyereknézők torkát, aminek hosszú köhögés lett a vége. Emiatt egy ideig a szöveget sem lehetett érteni. Érdemes meggondolni, hogy szükség van-e rá.

A kérdés persze minden előadás után az, hogy vajon élményt kaptak-e a gyerekek? A hosszú taps és a lelkesedés mindenesetre jelez valamit.

Nagy István Attila
Kelet-Magyarország

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi