Siposhegyi Péter

TRIANONI EMBEREK

(Történelmi hullarablás két részben)

GYULAI VÁRSZÍNHÁZ

Rendező: SCHLANGER ANDRÁS

Bemutató: 1991. június 27.



Szereposztás



Valamint:
Kováts István, Fülöp Angéla, Kovács Katalin, Lengyel János

Díszlet-jelmez: GYARMATHY ÁGNES
Zongorán közreműködik: SZENTPÉTERI CSILLA
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA


A darab

Siposhegyi Péter tragikomédiája a II. világháborúba sodródó Magyarország politikai, társadalmi eseményeit dolgozza fel a tragikus sorsú gróf Teleki Pál sorsán keresztül. A groteszk elemeket sem mellőző előadás egzotikus helyszínen, a gyulai Ladics-ház kertjében került bemutatásra.



Galéria




Kritikák


A gyulai Ladics-ház udvarán, ahol néhány évtizede még paraszti gazdálkodás folyhatott, Gyarmathy Ágnes tenyérnyi „színpadán” elevenedett meg a magyar történelem néhány izgalmas és sorsfordító esztendeje:

Az udvar közepén egy hatalmas fa terített hűvösséget a június végi estében a nézők és a színészek fölé. Ránk is fért, hiszen a Trianoni emberek címet kapott szatirikus komédia sokakban felidézheti, hogy Magyarország területe 1941. január elsején 160 165 km2 volt, lakóinak száma pedig több mint 13 millió.

Az idős Horthy Miklós a nagy ábránd fogságában él: visszaállítani a régi, a nagy Magyarországot. Még a második bécsi döntés után is csak csalódottságot érez, mert az ország nem jutott tengeri kijárathoz.

Siposhegyi Péter darabjának azonban nem ő a főhőse, hanem gróf Teleki Pál, a tragikus sorsú politikus, aki a szerző hite szerint „ma újra homlokához illesztené a pisztolyt, orrukról éppen hátukra eső és egyetlen nekik elvarázsolt pillanatban talpra állónak látszó keljfeljancsik néma gyászától kísérve.”

A darab azzal kezdődik, hogy az arctalan parlamenti képviselők (kiváló rendezői ötlet!) arról vitatkoznak: milyen legyen a visszakapott területekből az egyéni részesedés módja. Mindenki a maga érdekei mellett érvel, az ülést többször el kell napolni. Közben tragikus dolgok történnek a világban, a képviselők azonban sem a haza, sem a világ bajával nem törődnek. Mindenki most akarja kárpótolni magát. Szellemes és sok helyen találó is az ötven évvel ezelőtti és a mai parlament munkája közötti analógia, de egyúttal rontja a darab művészi általánosító erejét. (Lehet, hogy öt év múlva mindez csupán rossz álomként idézhető fel, hiszen éppen a bemutató előtti napokban fogadta el a Parlament a kárpótlási törvényt). Ettől függetlenül ezúttal a déja vu élményével ajándékoz meg az előadásnak ez a vonulata.

Siposhegyi Péter szatirikus tragédiának nevezi darabját, talán szerencsésebb lenne a politikai szatíra megjelölés. Azért, mert a múlt úgy jelenik meg előttünk, hogy benne a jelenre ismerünk: a lázas indulatra, a nagy szavakra, a kisszerűség tetteket megölő légkörére.

A Trianoni emberek egyetlen pozitív figurája az egyetlen tragikus sorsú drámai hős gróf Teleki Pál, aki Horthyval és a többiekkel szemben az ország fennmaradásáért küzd. Neki nem az ország gyarapítása a fontos, hiszen akárhogy húzzuk meg a határokat, mindig maradnak magyarok kívüle, hanem a béke megőrzése Kényszerpályán fut az élete, s mert ennek olyan állomásai is lehetnek, amelyeket nem tud (és nem is akar) vállalni, inkább öngyilkos lesz. Gados Béla emlékezetesen jól alakította Telekit (mintha lett volna benne valami Nagy Imre morális tartásából is). A játékából hiányzott a groteszk (egyetlen szervetlen jelenet kivételével), de éppen ez emelte ki őt a többiek közül. A marionett, az érdek-bábuk világából.
Hetey László Horthyjából hiányzott a méltóság, inkább gyermeteg öregembernek, mint államférfinak látszott. Hetey kiválóan visszafogott volt, már puszta megjelenése egyértelművé tette az írói gondolatot.

Földi László Szálasi Ferenc szerepében jól közvetítette a figurát. Egyszerre volt szánalmas és félelmetes. Hátborzongató és nevetséges.
A többiek is tetszettek, elsősorban arctalan szerepeikben. Petneházy Attila belügyminisztere erőtlennek hatott, nehezen lehetett róla elképzelni, hogy Teleki mellett áll, míg Juhász György (a német követ szerepében) megvető és rendkívül tudatos tudott lenni.
Az előadást Schlanger András rendezte, sok jó ötlettel. Talán lehetett volna még erősíteni a groteszk elemeket, hogy a néző távolabbról szemlélhesse a megjelenített világot. Szerencsés volt a Magyar rapszódia zenei aláfestésként való alkalmazása, hiszen tágabb összefüggésbe emelte az előadást. Minden bizonnyal nem szükséges az az intim szféra, amelyet a gyulai előadás igénybe vett, így remélhetjük, hogy a darabot a nyíregyházi közönség is megismerheti.

Nagy István Attila
Kelet-Magyarország


VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi