Krúdy Gyula

A VÖRÖS POSTAKOCSI

(Hangulat a régi Magyarországról 2 részben)

Kapás Dezső átdolgozása

Rendező: HEGYI ÁRPÁD JUTOCSA m.v.

Bemutató: 1994. szeptember 3.



Szereposztás


Továbbá
Buda Mónika, Erdős Borcsa, Járó Zsuzsa, Kovács Krisztina, Mészáros Árpád Zsolt, Pásztor Zoltán, Siktár Zoltán, Tóth Zoltán László, Tóth Bernadett, a színház előképzősei. Kurucz István


Díszlet: KHELL ZSOLT m.v.
Jelmez: ZEKE EDIT m.v.
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Zenei összeállító: BANKÓ ÉVA
Dramaturg: STUBER ANDREA
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA


A darab

Az öregedő Alvinczy Eduárd unokahúga, Esztella, gondtalanul él nagybátyja vidéki kastélyában a Balaton mellett. Rezeda Kázmér, író és világfi megjelenése azonban megzavarja nyugalmát. Esztella beleszeret Rezedába, de egyben a vidéki egyhangúságból a nagyvilág forgatagába is vágyik, s ezért udvarlójával Pestre szökik. Itt aztán kiderül, hogy a nagyvilági élet hazugság, szennyesebb, mint amennyire dermesztő a kastély magányosságának harmónia-hazugsága. Az áligazságokat hajszoló léha világfi rövidesen elhagyja Esztellát, aki egy kéteshírű „szalonba” kerül, ahol a tulajdonosnő – „az egyetlen tisztességes és vallásos nő Pest-Budán” – fölgerjedt urak és ringyók közt osztogatja parancsait.
Ebben a környezetben talál rá Alvinczy a szerencsétlen lányra, újból magához fogadja és visszaviszi balatonmenti kastélyába. Rövidesen ismét felbukkan Rezeda Kázmér, aki most már komolyan szeretné visszahódítani Esztellát, de a lány nem hisz többé neki s Rezeda megtörten távozik. Az igazságot kereső, de a kor irgalmatlan játékszabályai szerint rosszat cselekvő Rezedával szemben az évszázados életformába dermedt és kristályosan hitetlen Alvinczy lesz a győztes. Szomorú győzelem: a záróképben, elmélkedő díványán buddhista lótusz-ülésbe helyezkedő Alvinczy lábai előtt lassan Esztella is ebbe a pózba simul bele és megtörten fogadja el, hogy élete értelmetlen, fölösleges és megoldhatatlan.



Galéria




Kritikák



Hegyi Árpád Jutocsa, a nyíregyházi előadás rendezője nem döntötte el, hogy ironikusan, elégikusan vagy szimbolikusan értelmezi-e Krúdy szövegét. Az előadásban ugyanis mindhárom közelítésmódra találunk példát. Ironikus a lakoma vagy a bál megjelenítése. Mintha a letűnt Magyarország görbe tükrét látnánk ezekben a jelenetekben. Elégikus az előadás zárlata, illetve az első két felvonás néhány látomásos jelenete. Szimbolikus a bordélyházi jelenés: haláltáncvíziót látunk, amely azonban hangulati, gondolati folytatás nélkül marad.
Az előadás színészi teljesítményei „monotragédiává” egyszerűsítették a darab szerelmi háromszöghelyzetét. A férfiszereplők ugyanis a figurák pózainál alig mutatnak meg többet. Bárány Frigyes egy elkényelmesedett nagyurat játszik, aki híján van bármiféle titokzatosságnak, vonzerőnek. Bajzáth Péter Rezedája szépelgő beszédű szürke világfi, akinek költői lelkülete nem több kiismerhető finomkodásnál. (Talán a rendező is egyértelműen negatív figurákként kívánta ábrázolni a rajongó férfiakat – csökkentve ezzel a drámai feszültség kialakulásának esélyét.) Varjú Olga azonban egymagában is képes végigélni Esztella teljes szenvedéstörténetét. Sejteti a lány nyugtalan lemondását, amely jótékonykodásba igyekszik átmenteni meg nem élt érzelmeit. Látjuk azt a gyötrődő érzékenységet, amellyel mindkét férfit, s mindkét életesélyt választaná: a csüggedt megállapodottságot és a kiszámíthatatlan szenvedélyt. Érezzük, hogy pokolraszállássá válik benne a Steinné házában tett látogatás. Arcára írva a döbbenet: csak ennyi az esélye – a méltatlan megaláztatásban odaadni magát a sötét örömnek. És végül (visszatérve Alvinczy házába) látjuk békét kötni a lemondással.

S. L.
Criticai Lapok

VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi