Szirmai Albert

MÁGNÁS MISKA

(Operett három felvonásban)

Rendező: BERÉNYI GÁBOR

Bemutató: 1997. december 6.



Szereposztás


Továbbá:
vendégek, vásári nép, cselédség


Díszlet: É. KISS PIROSKA
Jelmez: HÚROS ANNAMÁRIA
Koreográfus: NAGY GYÖRGY
Karmester: KAZÁR PÁL
Segédrendező: KÓKAI MÁRIA


A darab

Bakonyi Károly Mágnás Miskája különleges operett. Akárcsak Szüle Mihály Egy bolond százat csinál-ja, ez is „színházmentő” hírében áll, hiszen egyrészt alig van az országban olyan régi teátrum, amely ne tűzte volna már műsorára, másrészt mindig frenetikus siker a jutalma. Viszonylag egyedi viszont abban, hogy az arisztokráciát csúfoló polgári operettek során belül a Mágnás Miskában különösen erős a „szocialisztikus” (ha tetszik, ám legyen: a népies) vonulat, akár hangvételét, akár meseszövését, vizsgálgatjuk. Életteli, igazi elem ez, és nem a szokásos árvalányhajas „műbalhé”, ezért is oly kedves a szívnek. A mese konfliktusa tipikusan banális operettkonfliktus, azonban a megoldás oly kedves, oly tisztalelkűen moralizáló, hogy ez külön boldogságforrásunk lehet. (Amikor Korláth gróf megtudja, hogy ereiben nem nemesi vér csörgedezik, azonnal „átáll”, és a happy end egyik fő kovácsává válik…)



Galéria




Kritikák



Az operett jellegzetesen polgári műfaj, hiányzik belőle az opera befogadásának arisztokratizmusa. Itt minden kavarodás ellenére végül elsimulnak a dolgok. Még azon se kell meglepődni, hogy a Mágnás Miska nagymamája a darab végén feláll a tolószékből és együtt járja a boldog táncot a többiekkel. Az operettben minden úgy történik, ahogy az ember szeretné: a szerelmesek egymás szívére hajolnak, mert a szülők is belátják, hogy ennek az érzésnek nem lehet az útját állni.


A közönség nem győzi kifejezni a háláját. Mögöttem egy néni együtt énekli Molnár Lászlóval: „A nő szívét ki ismeri…” Egymás után kérik a harmadik felvonás végén az ismétlést. A színészek alig bírják már a fergeteges táncot, Szigeti András fáradt kézmozdulattal int: engedjétek le a függönyt, gyerekek!

Jól tette Berényi Gábor, a darab rendezője, hogy Szirmai Albert elnyűhetetlen operettjét színpadra állította. Csak annyit igazított rajta, amennyit feltétlenül kellett. Az 1916-os szövegkönyvet a filmforgatókönyvet felhasználva átdolgozta, hogy még pergőbb legyen a cselekmény, s a közönség találkozzon azokkal az ötletekkel, amelyeket az operettből készült filmben már megismert. Így a két Latabár kedvéért írt (megnövelt) Pixi-Mixi szerepet és a kleptomániás Nagymamát, Szirmai Albert zenéje, Gábor Andor, Békeffy István, Emőd Tamás, Martos Ferenc versei olyan alapanyagot kínáltak, amelyből a társulat művészei jó előadást formáltak. Persze, nagy kérdés, hogy rendben volt-e minden az énekhanggal? Sikerült-e a szerepeket jól kiosztani. Alapvetően igen. A leginkább a bonviván Molnár László teljesítményét kifogásolhatjuk, aki a prózai jelenetekben méltó partnere volt Nagy Ibolyának és Horváth Rékának (Rolla grófnő), de a duettekben rendszerint „leénekelték”.

A nyíregyházi előadás telitalálata Horváth László Attila. Látható, érezhető jókedvvel, örömmel játszotta végig az előadást, tele volt nyers életerővel. Húzta magával a többieket is, akik a harmadik felvonás vége felé már nem nagyon bírták a tempót. Igazi felfedezés volt a játéka, pedig régóta ismerjük, és sok-sok kiváló alakítást láthattunk eddig is tőle.

Mágnás Miska partnerei Pregitzer Fruzsina és Sándor Júlia voltak. Mindketten ugyanazt a Marcsát formálták meg, aki tenyeres-talpas, cserfes szájú mivoltában ugyanazt a nyers erőt képviselte, mint Miska. Pregitzer Fruzsina játékában ennek ellenére több volt a finom gesztus és bensőséges líraiság; Sándor Júlia viszont „közönségesebb” volt. Hatalmas tempót diktált, néhány perc után tökéletesen magára talált. Érdemes megnézni mindkét alakítást, mert arra lehet példa, hogy a színész igenis hozzáteszi a maga egyéniségét is a szerephez, a maga belső világából építi fel a figurát. Ettől ugyanaz, mégis más lesz az élmény. Kiváló volt Megyeri Zoltán (Pixi) és Gazsó György (Mixi). Olykor rájuk vetült a nagy elődök árnyéka, de mindketten szuverén módon oldották meg a feladatot.

Örülhettünk, hogy végre sokáig láthattuk Kocsis Antalt a színpadon, aki így meggyőzhetett bennünket jellemábrázoló képességéről is. Korláth grófja hordozta igazán az operettben meghúzódó paródia jelleget, amellyel a szerzők egy kicsit meg akarták paskolni az arisztokraták világát. Méltó partnere volt ebben a játékban Csorba Ilona. Jó volt látni Leopold szerepkörében Szigeti Andrást, mert az ő elegáns viselkedése, drámai alkata fanyar humort eredményezett, s ez ritkán jelenik meg a színpadokon.

A mindennapisággal, a földi élettel szemben ott van a légiesség, a szentimentális szerelem, az olthatatlan, de a gyakorlati érzék híján lévő szenvedély. Molnár László (Baracs István) és Nagy Ibolya, Horváth Réka kitűnően megfeleltek ennek az elképzelésnek.

A közönség ünnepelte Máthé Eta vendégjátékát is, aki a jóságos, de kleptomániás nagymamát alakította. Igazi kosztümös volt a kiállítás, élő zenét hallhattunk, s ez is ritkaságszámba megy mostanában hazai színpadjainkon.

Berényi Gábor rendezése arra törekedett, hogy a művészek megérezzék a siker jó ízét. Úgy irányított, hogy egy pillanatig sem telepedett rá a színészekre. Ezért alakulhatott ki olyan hangulat, amely a nézőtéren fogva tartotta a látogatókat. Sok ilyen alkalomra lenne szükség.

Nagy István Attila
Kelet-Magyarország

VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi