Botho Strauss

A VISZONTLÁTÁS TRILÓGIÁJA

(Folk musical)

Szövegkönyv: Bognár Róbert – Schlanger András

Zene: Kiss Ferenc

Dalszöveg: Lator László

Rendező: MÁTÉ GÁBOR m.v.

Bemutató: 1999. április 16.



Szereposztás



Díszlet-jelmez: FÜZÉR ANNI m.v.
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA


A darab

Egy művészklub tagsága és baráti köre a klub galériájának helyiségében egy kiállítás háziszemléjén találkoznak. A színészek a kiállítás nézőiként járkálnak a színen. Ha egyikük-másikuk egyedül találja magát, ezt észrevenni viselkedésén, ahogy vakaródzik, ahogy ezt azt följegyez, ahogy pihen. Van, aki a cipőfűzőjét igazgatja, van, aki egy hölgyet mustrál hátulról, miközben a hölgy egy képet néz. A teremőr elbóbiskol a teremben. Valaki az órájára néz, gyorsan sarkon fordul és így tovább, míg végül lemegy a függöny...



Galéria




Kritikák



A darab csaknem negyedszázados. A Viszontlátás trilógiáját Botho Strauss írta, története 1975 nyarán játszódik. Első, felületes pillantásra értelmiségi nyavajgásnak nézhető. Egy művészklub, egy értelmiségi társaság szövevényes belső kapcsolatainak finom, aprólékos rajzának tűnhet az egész. Drámainak mondható történés van is, nincs is. A cselekmény a Kapitalista realizmus című kiállítás betiltása körüli huzavona, ugyan a maga idején, ha elő lehetett volna adni, nálunk igen izgalmas lett volna, noha valójában mindössze laza keret, amely éppencsak összetartja a kitárulkozásokat. Holmi alapítványi elnök magára ismer A direktorok karneválja című képen, ezért aztán pompás ideológiai magyarázattal bezáratja a még ki sem nyílt tárlatot. Az akkori Nyugat-Németországban született indoklásnál szebbre nálunk sem igen találhattunk volna. S nyilván nagy öröm lett volna felismerni a nagy hatalmú művészetirányítóban Aczél Györgyöt. Ez aztán el is fedte volna a darab minden egyéb vonatkozását. Ma már ez a veszély nem fenyeget. Máté Gábor nyíregyházi rendezésében, Füzér Anni egyszerű és jellegzetes díszletében és a társaság ízlésvilágát jól kifejező ruháiban az előadás arról szól, amiről a darab. A kiállítás megnyitása alkalmából összegyűlt baráti kört csak kisebb részben tartja össze a művészet iránti érdeklődés, az értelmiségi szerepjátszás, a vele járó pózokkal, elkerülhetetlen mórikálással, viselkedési klisék elővezetésével. Valójában nagyon bonyolult, szövevényes, s főképp kibeszélhetetlen és kiélhetetlen érzelmi kapcsolatok kötik össze őket.

A kiállítás megnyitására összegyűlt baráti kör tagjai hullámzanak a színen. Előjönnek, beszélgetnek, eltűnnek. A laza jelenetfüzér, amelyet blendecsattogás, elsötétülés, az éppen adott pillanat állóképpé merevedése tagol, tulajdonképpen folyamatos történés is lehetne. Egyes szövegrészek viszont mintha kinőnének a szituációból, mintha a beszélő hirtelen elhagyná a társaságot, önfeledten feltárulkozna, elemző képet adna személyiségéről, s amikor közben magára marad, a végén meglepődik. Mintha tényleg közölni akart volna valamit, és fájna az érdektelenség. Alapvető kétértelműség van minden kapcsolatban. Nemcsak a gyűlölet és a szeretet ősi összefonódása szabja meg a viszonyokat, hanem fontosság és jelentéktelenség kettőse is. Ezek a szörnyű és nélkülözhetetlen kapcsolatok, az egymás melletti elbeszélések, az értelmetlennek tetsző találkozások, a tartalmatlannak látszó együttlétek, egyáltalán az egész valódi együttlét nélküli egymás mellett létezés egyszerre értelmetlen, jelentéktelen, pitiáner és rettenetesen fontos, jelentős, hiszen ez maga az élet.

A nyíregyházi Krúdy Színpadon precízen, sokszínűen szólal meg a kettősségnek ez a polifóniája. Az előadás apránként, módszeres következetességgel halad az értelmiségi magatartási, szövegelési klisék a belterjesség, a való élettől elszakadt nyafogás fölötti gúnyolódástól az értelmiségi kiszolgáltatottság, az értelmiségi nyomorúság, ahogy egykor egy marxista filozófus megfogalmazta: a luxusban való elidegenedés tragikomikumáig. Merthogy sokáig úgy érezhetjük, hogy jó dolgukban nem tudják, mit kezdjenek magukkal. S erre nem is cáfol rá a darab. Csak éppen továbblép. Ezek a szenvelgő, nyafogó, őrjöngő, sebeiket nyalogató, harciaskodó, de az első probléma esetén ellágyuló és megalkuvó népek is emberek. Az előadás kritikai könyörtelenséggel, gyöngéd részvéttel, megértéssel vegyes. A darab végén a betiltott, majd gyökeres átalakítás után újra engedélyezett kiállítás főnöki megtekintésekor a galéria igazgatója saját nyakába akasztja a botrányt kiváltó képet. A szerző szerint éppen csak feltűnik a kisfiát kézen fogva vezető elnök. Az előadásban szembetalálkozik a képpel, és meghökken. Ez értékeli a megalázott művészetrajongó lázadó gesztusát. A művészet melletti kiállás egyben emberi gesztus, kiállás a személyes ízlés, az egyén szuverenitása mellett is.

Az előadás hatásához kivételes színészi teljesítmények kellenek. A kidolgozottsághoz, a pontossághoz, a karakterek értéséhez erőteljes színészi jelenlét társul. A szerepek súlya szinte egyforma, mindenkinek megadatik a jelentőségteljes ténfergés és a kitárulkozás magánszáma. Csoma Judit, Gazsó György, Hetey László, Varjú Olga, Kerekes László, Szabó Márta, Horváth László Attila, Zubor Ágnes, Tóth Károly kiválóan formál jellemet, Avass Attila, Réti Szilvia, Kocsis Antal, Petneházy Attila, Szántó Sándor jól teljesíti a feladatát. Horváth Réka és Gados Béla tűnik ki az együttes játékból. Mindketten a művésztársasághoz kisebbrendűségi komplexussal csatlakozó, jelentéktelenségtudattal küszködő figurát játszanak. Ők mutatják meg a legvilágosabban az egész történet lényegét: itt mindenki azon gyötrődik, hogy legyen valaki.

Zappe László
Népszabadság



Díjak

2000. XIX. Országos Színházi Találkozó – Budapest
Botho Strauss: A viszontlátás trilógiája Rendező: Máté Gábor

A legjobb rendezés díja

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi