Jean Genet

CSELÉDEK

(Dráma)

Fordította: Nagy Péter

Rendező: FORGÁCS PÉTER

Bemutató: 2000. február 14.



Szereposztás



Díszlet-jelmez: FÜZÉR ANNI
Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA
Segédrendező: KÓKAI MÁRIA


A darab

Meg akarják ölni, mert már nem bírják elviselni. Meg akarják ölni, mert ő az úrnő, ők pedig a cselédei. Meg akarják ölni, mert meg kell tenniük, nem miatta, maguk miatt. Meg akarják ölni, mert a játékot végig kell játszani. Meg akarják ölni, mert valakinek meg kell halnia, mert valaminek változnia kell. Meg akarják ölni, mert jobb nem jut eszükbe. Meg akarják ölni, mert meg kell ölni, mert meg kell halnia, mert nem élhet tovább, mert el kell pusztulnia, mert...



Galéria




Kritikák



… a Cselédek Forgács Péter rendezte nyíregyházi előadása más utat választ: nem a darab modellhelyzetéből indul ki, nem társadalmi példázatot lát benne. Vélhetőleg a mű társadalmi üzenetét önmagában ma érvénytelennek tekintették az alkotók, illetve ennek újjáélesztését csak a darab színházi formájának újragondolásával tartották lehetségesnek.


Füzér Anni színpadképe szakít a Genet színleírása által sugallt realista közelítésmóddal. Szó sincs XV. Lajos korabeli bútorokról, se ágy, se fiókos szekrény nincs a színen, nem fed mindent csipke, nem borít be mindent a rengeteg virág. (Helyettük egy kupac avar hever az egyik sarokban.) Az egyik sarkával a nézőtér felé fordított, vörös színű, négyzet alakú dobogót látunk, amelynek tőlünk távolabbi két oldalát az eltúlzott perspektíva segítségével megrajzolt, szintén vörös színű falak határolják. Az ajtók helyén két hosszúkás, szűk, alagútszerű járás, az ablakok helyén váltakozó színű és magasságú folyadékoszlopokkal kitöltött "akváriumok". A dobogó nézőtérhez közeli két oldalán különböző méretű, átlátszó csapóajtókkal fedett "aknák". Innen kerülnek elő a Madame ruhái, szépítőszerei, ide rejtették a telefont a cselédek, tükörnek is az egyik "akna" felhajtott tetejét használják. A vörösben játszó színpad egyetlen berendezési tárgya a hátsó fal előtt látható karosszék, amely akár a Madame szalonjában is állhatna.

Idegen elemnek hat viszont a dobogó középső mélyedésében ágaskodó kerti csap, amelynek hol funkcionális, hol stilizált jelentést ad a játék: időnként fehér folyadékot (tejet?) eresztenek belőle, hogy az arcukat mossák a szereplők, megnyugtassák magukat, élesztgessék a másikat, máskor pedig csak megsimogatják a csapot, mintha erotikus vágyaik tárgya lenne.


Ez az artisztikus, expresszív tér nyilvánvalóan stilizált játékot kíván: nem teremthetők benne reális szituációk, nem hatnak valóságosnak az itt zajló események. Tehát a figurák sem jellemrajzukban ragadhatók meg. Nyomokban sem fedezhető fel a színházi illúzió megteremtésének szándéka, ezért megbontásának sincs gesztusértéke. A darabot meghatározó szerepjátékokat az előadás egy pillanatra sem tünteti fel valóságosnak. Nem okozhat meglepetést, hogy Claire eleinte a Madame szerepét játssza, Claire-t pedig Solange alakítja, hisz az előadás felütéséből eleve nyilvánvaló, hogy nem valóságos életképet, hanem annak jellegzetességeit eltúlzó, ironizáló játékot látunk. A teret lassú fényváltásokkal bemutató bevezető után a két alagútszerű járásban feltűnik a két szereplő: Solange (Varjú Olga) nyújtott, szinte táncos léptekkel halad előre, Claire (Pregitzer Fruzsina) könnyedén beletekeredik az egyik oldalt elfedő nejlonfüggönybe, majd végigegyensúlyoz a dobogó peremén. Miközben beszélni kezdenek, birtokba veszik a teret: Claire beleül, rááll a karosszékre, Solange kinyitja az egyik üvegajtóval fedett "aknát", egy cipőt nézeget, felpróbálja. A Genet által Claire szájába adott mondatokat a nyíregyházi előadásban a két szereplő felváltva mondja: mindketten unalomig ismerik a Madame rigolyáit, szidalmait, most egymásra licitálva csúfolódnak velük. Ez az "úrnőcsúfoló" indulat határozza meg később is a játékukat: kigúnyolják, amit felidéznek gazdájuk viselkedéséből, miközben undorodnak tőle. És ez a gyűlölet végeredményben egymás és önmaguk iránt is undort kelt bennük. Az indulatok azonban Forgács Péter rendezésében nem felidézett helyzetekhez, megjelenített szituációkhoz kapcsolódnak, hanem a különféle akciókhoz, sajátos játékötletekhez. Az "úrnőcsúfoló" játékok - már említett - közös bevezetőjének jelzései szintén erre utalnak: Claire és Solange fél-fél párat visel a szövegben citált sárga mosogatókesztyűből. Solange lehúzza a kezéről a magáét, felfújja, mint egy léggömböt, majd a kézformájúra dagadt gumikesztyűt a nyakához szorítja, mintha fojtogatná valaki. Gyors "haláltusájának" végén összeesik, elnyúlik a földön. Ez a komikus, groteszk ötlet kicsiben előre jelzi az egész játék tétjét, folytonos újrakezdésére kényszerítő gyilkos indulatát.

Az előadás tele van ehhez hasonló apró, mégis hatásos ötletekkel, illetve a belőlük kibomló hosszabb akciókkal. A tejesember többszöri említésére Solange valóban megsértődik, kilép a szerepéből, kivonul a térből, úgy kell őt Claire-nek visszacipelnie. Solange úgy áll ezért bosszút a húgán, hogy a Madame-ot játszó Claire-re a vágyott flitteres ruha helyett a vöröst kényszeríti. Az öltözés furcsán intimitásokat sejtet: Solange gyöngéd figyelemmel követi Claire mozdulatait, beleremeg a közelségébe, mikor megáll a háta mögött, aztán gyöngéden belecsókol a nyakába. Claire a Madame hanghordozását ironizálva hárítja el a közeledést. Aztán Madame Monsieur iránti szerelmét csúfolva négykézlábra ereszkedik, és párzó mozdulatok közepette szavalni kezd arról, hogy még a száműzetésbe is követné az urát. Később veszekedésük, birkózásuk közben Claire betuszkolja Solange-ot az egyik aknamélyedésbe, és rázárja az ajtót. Solange ismét kénytelen leállítani a játékot, hogy kiszabaduljon. A példák sora folytatható: a két nővér játékát az állandó kizökkenések, leállások, újrakezdések, a folytonos hangnemváltások, szélsőséges hangulati hullámzások határozzák meg. Végletek közt csapong a játék: egy pillanatra sem lehet komolyan venni amit csinálnak a szereplők, mégis súlyos indulatokat sejtünk mögötte. Mintha keserű bolondok bohóckodásait látnánk, amelyeket frusztráltságuk, űzöttségük kényszerít ki belőlük. Pregitzer Fruzsina és Varjú Olga rendkívül emlékezetes alakítása kényes egyensúly megteremtésére képes. Játékaikba beledermedt figurákat játszanak, akiknek alig van őszinte, kendőzetlen, áttételek nélküli megnyilatkozásuk. Amikor hangot váltanak, többnyire eldönthetetlen, hogy kizökkennek-e a szerepükből, a játékból kilépve szólalnak-e meg, vagy csupán újabb játékba kezdenek. Ez az állandó játékba burkolódzó jelenlét mégis hiteles emberi állapotokat érzékeltet. A játék folytonosan cserélgetett maszkjai között csupasz, szánandó emberi arcok derengenek fel. Varjú Olga Solange-a megkeseredettebb, dühödtebb, mélyebb fájdalmakat magába záró alkat, Pregitzer Fruzsina Claire-je játékosabb, oldottabb, könnyedebb figura, de közös megpróbáltatásaik elviselésére mindketten ugyanazt a technikát dolgozták ki. Számtalan variációt kipróbálva, végletek közt csapongva zajlik a Madame-ot megcsúfoló játék, amit az súlyosbít - és magyaráz meg -, hogy a két cselédlány úrnője színe előtt is folytonos alakoskodásra kényszerül.

Forgács Péter értelmezésében a Madame hazaérkezése nem szakítja meg a játékot, hanem még ostobább, együgyűbb, reménytelenebb szintre helyezi át. Az úrnő belépésével sem a valóság jelenik meg a színpadon, hanem csak a játékban mindaddig jelen lévő önreflexió tűnik el. A cselédek játékaikkal mindazt elmondják a Madame-ról, amiről neki, magának fogalma sincs, s ezzel a saját életükre is reflektálnak. De azzal az ostoba, infantilis létezési móddal szemben, amelyre az úrnő jelenléte kényszeríti őket, eltérő alkatuk ellenére is hasonlóan tehetetlenek.

A Madame (Horváth Réka) belépőjét zenei idézet vezeti be: megszólal a Barbie world című sláger, és a bal oldali járásban megjelenik a talpig fehérbe öltözött úrnő. "Fázom" - nyavajogja. Solange odalép hozzá, és lehelgetni kezdi fehér kesztyűbe burkolt kezét. "Melegem van" - mondja erre ugyanazon a tehetetlen, esetlen hangon, ahogy legelőször megszólalt. Aztán belép a térbe, és fecsegni kezd mindenféle önsajnáltató ostobaságról. Egy intésére Solange automatikusan kétrét görnyed, és a Madame rátámaszkodik, mintha az asztalra vagy az ablakpárkányra könyökölne. A legváratlanabb pillanatokban vihogni kezd, aztán kikerekedik a szeme, remegni kezd a szája, rémülettől eltelve képes csak kipréselni magából a legbárgyúbb együgyűségeket. Feszélyezően ostoba, infantilis, irritáló világot érzékeltet a jelenléte. Egy olyan léthelyzetet, amelyben csak a játék kínálkozik menedékként.

Forgács Péter rendezésének legnagyobb erénye, hogy újragondolja a Genet-darabban eredetileg benne rejlő színházi provokációt, s ennek újrateremtésével érzékeltetni képes a szövegből már kikopott társadalmi indulatot. A színház mai alapformája nem az illúzióteremtés, hanem az ötletáradattól vezérelt, állandó viszonylagosságot érzékeltető játék. Forgács ennek kiismerhetetlenné tételével, ironizálásával, szüntelen kétértelműségével sejteti azt a kétségbeesést, amely állandó alakoskodásra, önfelszámoló játékokra kényszeríti az efféle világban élőket.

Az előadás végén az addig hiábavaló játékok áldozati rítussá alakulnak. Az úrnő távozása után Solange dühödten újra kezdi a játékot: számon kéri Claire-en, hogy miért engedte el a Madame-ot. Meg kellett volna ölniük, hogy önmagukat megmentsék. Solange rátámad a húgára, mintha a Madame ellen fordulna. Claire kétségbeesetten tiltakozik, majd a földön marad. Solange gyorsan pergő monológjában végigjátssza a temetést, a rendőrségi nyomozást, a bűn vállalását. Az oszlop körül keringve arról beszél, hogy a gyilkosságban, a bűnben végre saját magává lehetett. Mindez azonban továbbra is csak önmaga körül forgó játék. Nem űzi el a kétségbeesést. Ekkor szólal meg váratlanul Claire - a Madame szerepében, de saját emberi hangján. Nem akarja újrakezdeni a játékot. A teát kéri, amelybe ő maga öntött mérget, de amelyet a Madame nem volt hajlandó meginni. Most Solange tiltakozik, végül mégis átnyújtja a csészét. A mozdulat nyomán egymásba fonódik a nővérek keze. Claire felhajtja az italt, aztán az előtérbe lép, felhajtja a legnagyobb "akna" tetejét, és belefekszik a mélyedésbe. Solange rácsukja az ajtót, mintha üvegkoporsóba zárná a húgát. Az üveglap két oldalán még egymást keresi a nővérek keze, miközben lassan sötét lesz.

Sándor L. István
Színház



Díjak

2000. XII. Országos Stúdió- és Alternatív Színházi Találkozó – Gödöllő
Genet: Cselédek Rendező: Forgács Péter

Fődíj
Legjobb rendezés – Forgács Péter
Legjobb színésznő – Varjú Olga

VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi