William Shakespeare

A WINDSORI VÍG NŐK

Fordította: Márton László

Rendező: CSIZMADIA TIBOR m.v.

Bemutató: 1989. január 14.



Szereposztás



Díszlet: SUGÁR JÁNOS m.v.
Jelmez: BÉKÉS ROZI m.v.
Zenei munkatárs: KAZÁR PÁL
Segédrendező: KÓKAI MÁRIA


A darab

A hagyomány szerint Shakespeare Erzsébet királyné felkérésére írt önálló szerelmi komédiát a IV. Henrikben mellékszereplőként színre lépő farkasétvágyú, részeges lovagról: Sir John Falstaffról. Jó kedvű, életörömtől duzzadó játék ez, amely mindenek felett mulattatni akar, bemutatván, hogy Windsor néhány polgára és asszonyaik kihasználva egymás pénzsóvárságát, miként járatják a bolondját a vén szoknyavadásszal, és miként csalafintáskodnak a többiekkel.



Galéria




Kritikák


...Csizmadia Tibor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásának vendégrendezője olyan fölfedezést tett, amely ellentmondani látszik a darab hagyományainak, nevezetesen Falstaff értelmezésének. Simor Ottó nem a szokásos hordóhasú, vörös orrú borissza, nagy természetű korhely és léhűtő, akibe csak vendégeskedni jár a morál, de azt is csak ritkán. A színész saját fizikai alkatára bízza a figurát, nem használ haspárnát, orrpirosítót, tartózkodik a naturáliáktól, nem szörcsög, böfög és kaffog, nem csorog a fakupából vedelt bor kétfelé a szája szélén, nincs is fakupa, nincs is bor. Ez a Falstaff öregedő, de még egészen jó karban levő férfi, a pocakja nem nagyobb, mint némely harmincéveseké, s a lelke sem pöffeteg, inkább csak érzi a múló időt, a szerelem hiányát – szereti az életet, mint minden normális ember. Ez a szó, „normális”, igen fontos, mert a játék folyamán kiderül: az ifjú szerelmeseken kívül Falstaff az egyetlen hóbortok, görcsök, kompenzációk nélküli alak a darabban: a többiek mind frusztráltak, gátlásosak vagy mániákusak.
...A humoros karakterek galériájának fő helyét Mátrai Tamás félénk, hol szégyenlős gerjedelembe, hol ájulatba eső Keszegje foglalja el; az egyenletesen fejlődő színész újabb, finoman kidolgozott, érzékeny alakítása már nem meglepetés. Jó Csikós Sándor öregmaszkos, gesztusaiban túlzásmentes Kevés békebírója, illetve Szigeti András és Bárány Frigyes a kificamított, nyelvtörő szavakkal kínlódó idegen ajkúak, Sir Hugo Evans walesi pap és doktor Caius francia orvos szerepében. Itt, s nemcsak itt az előadás sokat köszönhet Márton László gondos filológiai előtanulmányokon alapuló, a szövegmögöttes gazdagon burjánzó utalásrendszerét virtuóz módon közvetítő, új fordításának. Ez a nyelvbe, stílusba öltöztetett vígjáték mindenekelőtt a szövegben, a karakterekben él. A cselekmény polgári miliője a legkevésbé sincs korhoz kötve, ezért is szellemesek Békés Rozi szándékos szervetlenséggel összeillesztett ruhadarabjai: fodros spanyolgallér, kézelő ingujj nélkül, modern pantalló, nadrágtartó, pelerin stb.
...A szellemileg és szakmailag meggyőzően eredeti előadás szépséghibája, hogy nem bontja ki eléggé a saját alapgondolatát. Itt végül is a „középnemzedék” életviteli kudarcáról van szó, a fiatal szerelmesek, illetve az öreg Falstaff természetes „hedonizmusának” tükrében. Ehhez képest nem sikerült a szokványból kiemelni sem Anna és Fenton (Simon Mari és Juhász György), sem a szerelmi fullajtár Sürgéné (Máthé Eta) alakját. A két előbbi köztudottan hálátlan szerep, de talán Verdi Falstaffjának dramaturgiája adhatott volna támpontot a fiatalok állandó, búvópatakszerű jelenlétének színpadi megoldására. Ebben az esetben a cselekmény szálait összekapcsoló mitologikus tündérjáték az előadás végén a szorongás és a földoldódás szervesebb egységét alkothatná. A rászedők és rászedettek kölcsönös egymást-fölismerése az előzmények után hasonló, könnypárás kibéküléshez vezethet, mint Mozart Figaro házasságának fináléjában. Szép az a kép, amelyben a Ford és a Page házaspár Falstaff feje fölött borul össze, de azért ebbe a happy endingbe némi zavar, szomorúság és magányérzet is vegyül.

Koltai Tamás
Kritika


Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi