Nádas Péter

TEMETÉS

(Komédia szünet nélkül)

Rendező: GAÁL ERZSÉBET

Bemutató: 1989. március 12.



Szereposztás

  • SZÍNÉSZ: FÖLDI LÁSZLÓ
  • SZÍNÉSZNŐ: VARJÚ OLGA


Díszlet-jelmez: HORGAS PÉTER m.v.
Segédrendező: GYENGE KATALIN


A darab

A Temetés, amely Nádas Péter trilógiájának harmadik darabja, a színház lényegéről szól. A szokatlan műben a két főszereplő, a Színész és a Színésznő a kezdet kezdetén szembesül a végállapottal: a színpadon egy-egy koporsóban báb-hasonmásukat pillantják meg így szembesítvén önmagukat saját halálukkal.
Mit kezdjenek ezzel a borzalmas képpel? Azonosuljanak vele, vagy vessék el? Elhatározzák, hogy különböző utakon, de megpróbálják megkerülni a feladatot, vagyis a leendő szereppel való azonosulást. A Színésznő az érzelmeibe kapaszkodik. A Színész a racionális gondolkodásban keres kibúvót. De a színpad, a színház törvényei elől nincs menekvés, bár mindennel kísérleteznek, improvizációkkal, felvonultatják mesterségük minden eszközét, személyes élményeiket is segítségül hívják. S végül felismerik, hogy a színpadi halált, azaz a bábokkal az azonosulást nem kerülhetik el. A darab kegyetlen „vádirat a társadalom és a színház megbomlott egyensúlya ellen”.



Galéria




Kritikák


...A drámát Gaál Erzsébet amatőr színpadokról magával hozott érzékenységgel állítja színpadra, bár a darab ismeretében kérdéses, hogy a stúdióra termett mű színrevitelekor miért éppen a nagyszínpadra. Ám, amikor a mű élni kezd, igazolódik a rendezői elképzelés. A színpadot és a nézőtér széksorainak nagy részét borító fehér leplek, az előtérben álló két fehér koporsó, a csupasz fekete falak között – Horgas Péter színpadképe – kiszolgáltatottabbá, magányosabbá, esendőbbé válik a két színész, s szinte áthidalhatatlanná a távolság köztük és a közönség között. A magára hagyatottság érzetét Gaál azzal is fokozza, hogy a nézőtéri ajtók mindvégig nyitva vannak, akinek túl elvont, túl színtelen, túl üres az előadás, elmehet. Szokatlan ereje lesz így a szavak játékának, a szavakat megtörő-összekötő csöndeknek és intenzívebbé, életerőssé válnak a mozdulatok is.
Varjú Olga (a Színésznő) légies mozdulatai, muzsikáló szavai mélyrétegekbe hatolnak, s közben a művész kiszolgáltatottságáról, kétségbeesett vergődéséről, az alkotás kínkeservéről is vallanak. Sodró alakítása bizonyítja, hogy a Nyíregyházán eljátszott szerepek sora formátumos színésznővé érlelte őt. Földi László (a Színész) férfias szemérmességgel tárja fel az érzések kipattanását. Kemény, visszafogott helyzetekből hevíti indulatait, amíg elhisszük neki: ölni is, halni is képes és azonos sorsuk ellenére a művészet születésének két különböző útját járják be.

Csizner Ildikó
Új Tükör


VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi