Carlo Goldoni

KÉT ÚR SZOLGÁJA

(Komédia két részben)

Révay József fordítása alapján a szöveget készítette:
Faragó Zsuzsa és Forgács Péter

Fordította: Révay József

Rendező: FORGÁCS PÉTER

Bemutató: 2001. április 7.



Szereposztás


valamint:
Kövér Judit, Tóth Zoltán László


Díszlet-jelmez: HORGAS PÉTER , FÜZÉR ANNI
Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA
Segédrendező: KÓKAI MÁRIA


A darab

Commedia dell'arte; jó. De mi a történet? A történet egy ember halálával kezdődik. Gyilkossággal. A gyilkosság következménye a lelkiismeretfurdalás, a félelem, a menekülés, a bujkálás és az álruha.
Vagyis, nem. A történet két ember szerelmével kezdődik. Aztán még - esetünkben - hat másikéval folytatódik. A szerelem következménye a félreértés, az összeveszés, az elszakadás, a keresés és az egymásra találás.
Nem. A történet egy pénzügyi tranzakcióval kezdődik, de ez csak egyvalakit érdekel. Persze őt is mélyen megértjük.
Illetve... A történet Truffaldinóval kezdődik. Hogy szolga lesz belőle, hogy szerelmes lesz, hogy még egy szolgaságot vállal, hogy... Miért is? Hogy valami nagy dolgot vigyen véghez. Így: na most nem tudom... ha az olyan egyszerű volna... de mit mond a másik... majd megoldom... mindent én... hát ez meg mi volt... hiszen ez fáj...
És aztán? Aztán mindenki szájoncsók. Mert ez egy megbocsátó darab.



Galéria




Kritikák



Márpedig egy komédiában milyen legyen a vég, ha nem jó? A hősök egymásra találnak, a szerelem győz, mindenki megtalálja a neki való párt. Így kerek a világ. Vagy mégsem? Carlo Goldoni (1707-1793) komédiájában ez már csak így működik. Az olaszul és franciául egyaránt dolgozó író hallatlanul termékeny volt: egyes források szerint 250 színdarabot alkotott, ezek közül 150 vígjáték. Az Il servitore di due padroni (Két úr szolgája) című munkája 1745-ben készült. Goldoni ez idő tájt kezdett leszámolni a korábbi commedia dell’ arte elsekélyesedő hagyományával, s életszerűbb figurákat és helyzeteket akart teremteni. A velencei mester művét a Móricz Zsigmond Színház az évad utolsó premierjének szánta. A VMK-ban töltött „kényszeresztendő” vidám lezárására hivatott bemutató azonban csak ritkán érte el azt a hőfokot, amellyel megmaradhatna a nézői emlékezetben.

Az efféle darabok alapproblémája az: hogyan lehet ma érvényesen eljátszani őket? Egyáltalán: lehet-e? (És: kell-e?) A produkció rendezője, Forgács Péter, valamint dramaturgja, Faragó Zsuzsa kanavásznak tekintette Goldoni szövegét. Azaz: alaposan belenyúltak; mérsékelten aktualizálták, alig követhető nyelvi bravúrokkal, szójátékokkal és utalásokkal vegyítették („újgazdag bunkó”, „kólafüggő, chipsmajszoló”, a „zseb a lélek tükre”, „vége pont.hu”, stb.) az olykor trágárságoktól sem mentes replikákat. (A színpadi káromkodásnak, mosdatlanszájúságnak vannak hívei és ellenzői. Magam úgy vélem: akkor kerülendő, ha pusztán magakelletés, olcsó poénkodás a célja. Ha funkciója dramaturgiai, akkor megengedhető.) Az elvi indok az, hogy az említett commedia dell’ arte, amelyből Goldoni oly sokat merít, ugyancsak alkalmazta – a várható siker reményében – a vaskosabb, útszéli humor eszközeit. A nyíregyházi Két úr szolgája mindazonáltal némely bemondásában túlmegy a még elfogadhatóság határain, s így öncélú jópofáskodásnak hat.

Forgács Péter Goldonija (díszlet-jelmez: Horgas Péter és Fűzér Anni) valami időtlen, de inkább mai környezetbe kerül át. A kétszintes, csővázas díszletek között – a középső csigalépcsőn történő fel-lerohangálás megnehezíti a színészek dolgát és gyakran fölösleges is – csordogáló történet az első felvonásban rendkívül lassan bontakozik ki. A tempótlan, vontatott história aztán a második részben felgyorsul, élettel teli, pergő lesz, kiaknázva a hatáskeltés számos vígjátéki lehetőségét. A tipikus komédiahősöket és fordulatokat felhasználó Két úr szolgája több hálás szerepet kínál. A Goldoninál vissza-visszatérő Pantalone, Brighella, Truffaldino, illetve Clarice, Beatrice, Silvio stb. pompás komédiázásra ad lehetőséget.

A társulat színészei bővérű figurákat teremtettek: kitűnően komédiázik Pantaloneként Gazsó György, Lombardiként Gados Béla; Smeraldinaként végre Varjú Olga olyan feladatot kapott, amelyben megmutathatja, milyen pompásan ért a humoros karakterfestéshez is.

A két Zannit, az Arlecchino-változatot Truffaldinot (abszolút hálás szerep!) Horváth László Attila kelti életre a tőle megszokott nagyvonalúsággal, míg a ravasz, nyers és okos Brighellát Honti György formálja meg ügyes távolságtartással. Kiváló a testvérét kereső, ezért férfi ruhába bújó Beatrice (Pregitzer Fruzsina), s a szerelmes fiatalokat alakító Horváth Réka és Avass Attila, valamint a Truffaldinot felfogadó, s verekedni tanító, széles gesztusokkal dolgozó Egyed Attila.

Az egymásra lelt szeretők statisztaként fel-feltűnő szerepében Kövér Judit és Tóth Zoltán László látható.

Forgács Péter Goldoni-rendezése több helyütt okoz kellemes perceket, harsány kacagást fakasztva, azonban továbbra is azzal a kérdéssel szembesít: hogyan lehet ma Goldonit játszani?

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi