Seneca – Kosztolányi – Horváth

NERO, SZERELMEM

(Groteszk mozgásszínház)

Seneca, Kosztolányi és mások művei alapján

Rendező: HORVÁTH CSABA

Bemutató: 2001. április 7.



Szereplők



Jelmez: SZŰCS EDIT
Dramaturg: VÁMOS ANNA
Koreográfus: HORVÁTH CSABA
Színpadkép: HORVÁTH CSABA


A darab

A Nero, szerelmem című rendhagyó mozgásszínházi produkciót elsősorban Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regénye és Seneca írásai ihlették.
Nero, a halál mesterkezű szobrásza és a pusztulás zseniális rendezője volt. "Ő átélte, amit csak álmodni lett volna szabad." Gyenge és érző politikus és kegyetlen költő volt egy személyben. Az előadás a hírhedt római császár groteszk, torz személyiségét mutatja be. A Nero, szerelmem zenei világa archaikus latin népzenék és XX. századi kortárs olasz zeneszerzők műveinek felhasználásával készült.



Galéria




Kritikák



A táncos Ladányi Andrea és a prózai színész Gazsó György közös produkciója különleges izgalmat kínál.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház március 16-án érdekes mozgásszínházi előadással lép a közönség elé: a NERO, szerelmem című előadásban, melyet Horváth Csaba rendezett Ladányi Andrea, és az eddig prózai színészként ismert Gazsó György lép színpadra. Az előadás májustól Budapesten is látható lesz majd a Közép-Európa Táncszínház Bethlen téri színházában. Munkatársunk a két táncos-alkotóval beszélgetett egy próba után.

– Minek nevezné az előadás műfaját?

– Mindenképpen színház – szögezi le Ladányi Andrea –, s mivel egyetlen szó sem hangzik el benne, tehát mozgásszínház. Egy történet, két szereplő...

– Kié a történet?

– Horváth Csabáé, az ő agyában született meg. Elképzelt két szereplőt, hozzáolvasott egy sereg dolgot, elindult a fantáziája és az ismert dolgokból egy teljesen új történetet teremtett egy anyagból, jelen esetben Néróból. De ez nem egyszerű történetmesélés. Ha valakit érdekel a véres császár, majd elolvassa, mit kell tudnia róla. Az a fontos, hogy a mozaikokból milyen új anyag áll össze.

– Vagyis, mint a görögöknél, nem a történet a fontos, hanem az, hogyan mesélik.

– Pontosan. Azok a legegyénibb hangú alkotók, akik olyan színházat tudnak álmodni, ahol a néző szabadon asszociálhat. Itt sokan ültek benn már a próbákon és a legkülönfélébb dolgok jutottak az eszükbe. Amikor például Gyurin függeszkedem, akkor lehetek a ruhája dísze, kódex a hóna alatt, egy angyal, egy nő, vagy akár valami teher. Ha ezek a jellemzők mind megjelennek, sőt még akár ennél jóval több is, akkor izgalmas, amit csinálunk. A mozgás leginkább a zenéhez hasonlítható: egyiket sem lehet definiálni. Azt persze el lehet mondani, mit akart az alkotó, ahogyan itt is elmesélhetnénk, de sokkal izgalmasabb, ha mindenki maga "festi" meg magának a képet. A testtel hihetetlen módon lehet közölni, rajzolni, varázsolni, sokkal többféleképpen, mint a szavakkal.

– Az Ön fejében is él egy elmesélhető történet vagy az eltörpül az asszociációs lehetőségek mellett.

– Az egész attól különleges számomra, mert olyan, mintha egy meditációs tanfolyamon mennék át. Soha nem gondolkodom a következő színpadi történésen, és ez számomra furcsa. A történetet el tudom mondani, de nem vagyok hajlandó gondolkodni rajta. Annyi minden van ebben a darabban, ha mind "lefordítanám", akkor megölnék valamit. Mióta az eszemet tudom, a testemmel rajzolok, de ettől ott van a fejemben minden gondolat. De munka közben mégsem fogalmazok. Van persze olyan szerep, ahol szükség van erre, de ez nem az. Itt számomra az a legfontosabb, hogy a térben ott egy figura. Gazsó György, őt szolgálom, az ő társa vagyok tárgyként, lélekként, gondolatként, érzésként, kívánásként és elutasításként egyaránt.

– Meglepődött, mikor megtudta, hogy egy prózai színésszel táncol majd együtt?

– Nem, hiszen minden újdonságra nyitott vagyok. Gyuri tehetségét ismerve megtiszteltetés vele dolgozni.

– Hogyan látta, Gazsó sokat kínlódott, amíg elérte azt, amit a próbán láttam?

– Szerintem nem kínlódott többet, mint egy prózai darab bármely szerepének megformálásával. A fizikai ereje az elmúlt három hónap alatt persze roppantul megnőtt, de a létrehozás számára nem volt nehezebb, mint bármely más próbafolyamatban. Elképesztő adottságai vannak.

– Remélem, nem fecsegem ki, de tudom, hogy nagyon szeret táncolni.

– igaz – veszi át a szót Gazsó György –, bár ez eddig bizonyos szórakoztatóipari egységekre korlátozódott, illetve a nézőtérre, ugyanis eddig is rendszeresen néztem mozgásszínházi előadásokat.

– Mire jó – ahogy kifejezte magát – a szórakoztatóipari egységekben űzött "magánéleti" tánc? – Helyreráz. Egy jól eltalált mozdulatsorral képes vagyok gondolatokat, érzéseket kifejezni, és ez nagyon jólesik.

– Jelen esetben ki talált meg kit, Horváth Csaba Önt, vagy fordítva?

– Igazából Ön talált meg...

– Hogyan...?

– Egy évvel ezelőtt a Hóhérok hava Katona József Színházi premierje kapcsán készített velem egy interjút, s abban elmondtam, mennyire izgat a mozgásszínházak és az alternatív színházak világa és, hogy mennyire szeretnék ebbe az irányba haladni. Ezt a cikket olvasta az igazgatóm, Tasnádi Csaba, és a szerződtetési tárgyaláson azt mondta: ha ehhez van kedvem, vágjunk bele. Előző nyáron Horváth Csaba készítette a Marat halála című előadás mozgáskoreografáit, ami nagyon jó munka volt. Tasnádi megkereste, és felajánlotta neki, ha van kedve, dolgozhatna velem Nyíregyházán. Ő adta Néró ötletét is, ami megmaradt Csabában. Izgatta a téma, egész nyáron gondolkodott rajta. Néha beszélgettünk, egyszer mondta, már a zenék is megvannak. Akkor jött a dramaturg, Vámos Anna, és így szépen lassan kialakult az egész. Persze Kosztolányi Dezső Néró, a véres költő című regényét is elolvastuk és gondolatvilágában valahonnét innen közelítettünk ehhez a szörnyeteghez.

– Ladányi Andrea hároméves korától kezdve táncol, míg ön a szavakat használja arra , hogy különféle történeteket meséljen el. Itt azonban nem beszélhet.

– Élvezem is...! Így fantasztikus, ezerféle történet bontakozhat ki. Tudatosan törekedtünk arra, hogy ez ne legyen valamiféle "lila" mozgásművészet Mindennek nagyon pontos, egész konkrét jelentése van. Egészen érdekes volt belepillantani a mozgásdramaturgia világába, hogyan áll össze a táncszínházi előadás. Csaba pontosan tudta, mit akar csinálni. Amikor például elkezdtem a rúddal dolgozni, még fogalmam sem volt, mi lesz ebből, de éreztem, hogy szép, hogy irányba megyünk. Később másfajta mozdulatsorokat próbáltunk ki. Utóbb ezekből az etűdökből alakult ki a végleges forma. Kezdetben nagyon furcsa volt, hogy próbáról próbára összerendezett testtel kell megjelenni, és nem engedhetem el magamat, ahogy prózai színészként esetleg ezt megtehetném.

– Ladányi Andrea szerint egy percig sem kínlódott.

– Lehet, hogy ezt Ő nem vette észre, de nagyon sokat szenvedtem. Persze jó értelemben. Ebben Csabának óriási szerepe van, minden kínomba beavattam, és Ő folyamatosan segített. Hihetetlen erőt adott, hogy élveztem a bizalmát. Kemény dolog volt ez, hiszen november óta állandóan futok, tréningezek, mert különben a legkisebb erőfeszítéstől remeg a testem, és képtelen volnék Andrea testét tartani. Nem kevés erőfeszítés percekig rogyasztott térdekkel állni.

– Most dolgozik először táncszínházi produkcióban?

– Igen, eddig csak álmodoztam róla, és most a valóság eufórikus érzés.

– Ismerte Ladányi Andreát?

– Még egyetemistaként jártam Győrbe, hogy balettelőadásokat nézzek, onnan ismertem és szerettem. Amikor megtudtam, hogy vele fogok dolgozni, majdnem rosszul lettem. Hogy én azzal a táncossal, akit ennyire csodálok?

– Milyen érzés színészként csendben lenni? Nem érezte magát szárnyaszegetten?

– Nem, sőt nem kis iróniával azt mondhatnám "szárnyas pegazusként" szelem a levegőt. Életem egyik legszebb időszaka volt, amit Andreával és Csabával, ezzel a két rendkívül izgalmas egyéniségű művészemberrel tölthettem.

Bóka B. László
Népszava



Díjak

2001. Kortárs Összművészeti Fesztivál - Veszprém
Nero, szerelmem Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

A Találkozó fődíja

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi