Molnár Ferenc

JÓZSI

(Bohózat két részben)

Rendező: SALAMON SUBA LÁSZLÓ

Bemutató: 1988. január 30.



Szereposztás



Díszlet: KONKOLY-THEGE KLÁRA m.v.
Jelmez: KÓNYA ANDRÁS m.v.
Dramaturg: BOGNÁR RÓBERT
Némafilm: VIKÁR CSABA ÉS DARVAS FERENC
Segédrendező: GYENGE KATALIN


A darab

A darabban sok finom részlet, kitűnő megfigyelés tanúsítja, milyen pontosan ismerte már az ifjú Molnár is a pesti középpolgári miliőt, a maga jellegzetes, félprovinciális figuráival, suta, végig nem élt és végig nem gondolt akarásaival és ambícióival, piti komfortjával és még pitibb anyagi problémáival, és elvben igen élvezetes lehetne a II. és III. felvonásban végignézni, mint csetlenek-botlanak ezek az aszfalton termett figurák a falusi miliőben, csakhogy erre nem jut idő; ehelyett nadrágcserék, összetévesztések, padláson-pincében való bujkálások és eltángálások, kötélen való leereszkedések stb. töltik ki a színpadi időt, és az I. felvonás jól felvázolt szereplői rossz minőségű dróton rángatott bábukká dermednek.

Szántó Judit



Galéria




Kritikák


Józsi jött, láttuk és győzött. Ám ez egyáltalán nem Molnár Ferenc érdeme, hanem Schlanger Andrásé. Javarészt őrajta múlik ugyanis, hogy nevetősen állnak fel a nézők a székekből a Móricz Zsigmond Színházban – mert határozott benyomásom, maga a szerző se erre a bohózatára volt a legbüszkébb...
Nem az első és nem az utolsó eset, hogy egy szokvány vígjátékot egy-egy színész „visz” – Józsinál is éppen ez történik. Schlanger, amikor langaléta termetével rövid nadrágba bújik, csibészkedik, zűröket kavar, nyafog és dajkát szid – meglátja azt a pontot, melyről talán kimozdíthatja e darabot a könnyen feledhetőség felé tartó útjáról. S valami ilyesmi lehetett Bognár Róbert dramaturgban és a rendezőben, Salamon Suba Lászlóban is, midőn teljesen újszerű befejezést módoltak ki a darabnak: némafilmet játszanak a színpadon a szereplők.
S itt érdemes megállni egy kicsit. Már csak azért is, mert enyhe álmélkodást láttam nézőtársaim arcán a ruhatár előtt, tippek röpködtek arra vonatkozóan, hogy tulajdonképpen miképp is oldódott meg a szolid özvegy, a kikapós bíróné, a padlásra mászó szoknyavadász ügyvéd, meg a nyárspolgár nőorvos kalamajkája. Ezt ugyanis kissé nehéz kideríteni a végjáték alapján. Az történik tudniillik: pánikszerűen átváltanak némafilmbe a színpadon, és míg a meglepett néző a fejét kapkodja, s lázasan találgatja, mi lehet ez és miért – már el is mulasztotta megfigyelni, mi is történik. Felkacag gegeken, de végül azzal a megállapítással áll föl: „leültette” a darabot a kicsit hosszúra nyúlt sajátos befejezés.

Tarnavölgyi György
Kelet-Magyaroszág


Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi