Ivan Kušan

GALÓCZA

(Énekes komédia két részben lövöldözéssel és gyilkossággal)

Fordította: Spiró György

Zene: Másik János

Rendező: TASNÁDI CSABA

Bemutató: 2003. május 3.



Szereposztás

  • JURAJ ARDONJAK, NAGYBIRTOKOS: EGYED ATTILA
  • ANKICA, A FELESÉGE: VARJÚ OLGA
  • BORISZ MOZSBOLT, FÖLDMÉRŐ: MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT
  • TONKA, A HUGA: SÁNDOR JÚLIA
  • MIROSZLAV FRANKICS, ARDONJAK TITKÁRA: GYURIS TIBOR
  • JOSZIP ZELJICS, PARASZT: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
  • JOVO SZTANISZAVLJEVICS GALÓCZA: SCHLANGER ANDRÁS
  • NIKOLA GILLOTINICS-GILE, A CSENDŐRKAPITÁNY: HETEY LÁSZLÓ
  • ADAM ZSAZSICS, CSENDŐRTIZEDES: PETNEHÁZY ATTILA


Díszlet: PERÉNYI TAMÁS
Jelmez: ZEKE EDIT
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Dramaturg: KOVÁCS KRISTÓF
Koreográfus: KRÁMER GYÖRGY
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA


A darab

A darab 1923-ban játszódik az Osztrák-Magyar Monarchiából akkor frissiben kiszabadult Szlavóniában, amely azóta Jugoszláviából szabadult ki frissiben. Egy nagygazdára (aki némi csendőri segítséggel, de egyébként tehetséggel és szorgalommal a fél környéket összeharácsolta) ráun a felesége (aki jobb napokat látott, de fog még jobbakat is), és az ilyenkor szokásos módszerek közül férjének megöletése mellett kötelezi el magát. A tervbe mindenkit beavat, akit csak tud: az ügybuzgó, ám lehelletnyit ügyefogyott titkárt, a mindenre kapható földmérőt, a nagygazda által kifosztott és ezért elkeseredett parasztot, továbbá egy kezdő, ám ambíciózus csendőrt. Így ér el a környék rettegett – bár már az öregedés határvidékét taposó, kissé rövidlátó, mindazonáltal mindenre elszánt – rablóvezéréhez, akinek segítsége ellenére a terv, némi kétségbeesett téblábolás után, de végül is megvalósul. Szerencsére a csendőrség, mint mindig, ezúttal is nyomon van. Az összeesküvőket eléri méltó büntetésük – azaz még ma is boldogan élnek, hacsak azóta meg nem haltak. De meghaltak.



Galéria




Kritikák

HANGOS NEVETÉS KÉT FELVONÁSON ÁT

A Galóczát, amelyet most a Móricz Zsigmond Színház mutatott be Tasnádi Csaba rendezésében, a zágrábi Vándorszínház felkérésére írta Ivan Kusan 1976-ban, Magyarországon a Katona József Színházban mutatták be 1986-ban. Kusan az ösztönzést egy Erzsébet-kori szerző munkájából merítette, amelynek főhőse, egy gazdag parasztgazda felesége a fél környéket ráveszi feleslegessé vált férjének megölésére.

Az előadás műfaja: énekes komédia két részben lövöldözéssel és gyilkossággal. Az eredeti népszínmű nem olyan derűs és optimista hangvételű, mint a magyar, amelyben a konfliktusok végül megoldódnak, a jó elnyeri a jutalmát, a rossz, pedig megkapja a méltó büntetését. Kusan munkája jó pár évtizeddel később született, mint magyar elődeié, s teljesen más volt az a társadalmi közeg is, amelyik életre hívta őket.

A Galócza világképe mögött sötétebb és reménytelenebb árnyékok vonulnak, s a legmulatságosabb helyzetek sem feledtetik, hogy mögöttük véres valóság húzódik. Nevethetünk, mert szeretnénk egy kicsit távolabb tartani tőlünk az egészet, de nem igazán őszinte ez a jókedv. A nyíregyházi változat meglehetősen messze van a népszínművektől. Erre utal az is, hogy inkább a bohózat elemei dominálnak, mint a népszínművek kissé hamis nosztalgiából építkező világa. Mi kell a jó bohózathoz? Tartalmas helyzet, hatásos szöveg és olyan színészek, akik a testükkel is meg tudják jeleníteni az egészet. Tasnádi Csaba rendezése felvonultatta a legjobb erőket.

Egy vendégjáték erejéig Schlanger András is visszatért az egykori sikerek színhelyére. Mellette Varjú Olga, Sándor Júlia, Hetey László, Horváth László Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Petneházy Attila, Gyuris Tibor osztoztak a sikerben. Egyed Attila tökéletesen kiütötte azt a teret, amelyet a szerepe kimért számára. A nagybirtokos gazda ravasz csapodár, éli az életet, de a világa éppen ezért szűkösre méretezett. Ankica, a felesége Varjú Olga alakításában az ostoba férfiak fölé nő. A legfontosabb törekvése, hogy rávegyen valakit a férje megölésére. Ez a végére sikerül is, ráadásul úgy, hogy annak van egy kis üzenete a mai néző számára.

Horváth László Attila nagyszerűen megformált parasztfigurája azt mutatja, hogy a hatalmasok torzsalkodásából mindig a kis ember kerül ki vesztesen. A színészi megformálás felébreszti iránta a részvétet, s ez elsősorban azoknak a finom eszközöknek az eredménye, amelyeket Horváth László Attila használ. Schlanger András a címszereplőt formálja meg olykor a „nagy kombinátor” lendületével, máskor, pedig egy kicsit sodródóan.

A hangsúlyt gyakran magára veszi Egyed Attila, míg a Galóczát megformáló Schlanger a háttérbe húzódik. Van ennek előnye, mert kiegyensúlyozottabbá válik a játék, némiképpen tompul a bérgyilkosság kényszerének az éle is. Mészáros Árpád Zsolt a földmérő szerepében egy kicsit otthontalanul mozgott. Játékában több volt a klisé, mint a figurával való azonosulás.

Sándor Júlia Tonkája talpraesett, szerelemvágyó teremtés volt, Gyuris Tibor Frankics szerepében jó és emlékezetes alakítást nyújtott. Hetey László és Petneházy Attila a hatalom erőszakjellegét képviselték, megmutatva azt is, hogy ezen a területen is vannak problémák. A Galócza énekes komédia. Szól a zene – Másik János munkája –, szellemes a szöveg – Spiró György fordításában –, tehát minden együtt van a sikerhez.

A bohózat jellegű komédiának megvan az a természete, hogy meglehetősen nehéz a hatást fokozni. Jönnek az elsődleges eszközök, az olcsó poénok, a trágárságok. Az előadás ezeket nem tudta mindig elkerülni. De csaknem három órán át meglehetősen nehéz. Ráadásul a nevetést sem könnyű ott folytatni, ahol a szünet előtt a néző abbahagyta.

Nagy István Attila
Kelet-Magyarország



Ivan Kušan

Ivan Kušan horvát író, bár Szarajevóban született (1933-ban), ami ma a Horvátországgal nemrég még többé-kevésbé hadiállapotban lévő Bosznia-Hercegovina fővárosa. Ennyit Jugoszláviáról, béke poraira; Kušan viszont tanulmányait már Zágrábban, a mai horvát fővárosban végezte, méghozzá a képzőművészeti akadémia festő szakán. Aztán mégis író lett: novellák és regények mellett számos színpadi mű szerzőjeként vált ismertté előbb hazájában bárhogy nevezzék is ezt, később a határokon túl is.

Talán legismertebb darabját, a Galóczát a zágrábi Vándorszínház felkérésére írta, 1976-ban. Magyarországon 1986-ban mutatták be, a budapesti Katona József Színházban.

Szlavónia, a mai Horvátországnak a mai Magyarországgal határos területe, és mint ilyen, része az egykori Osztrák-Magyar Monarchiának, szintén béke poraira. Közigazgatási székhelye Eszék. Ezen a környéken tört ki a 90-es évek bel-jugoszláv háborúja: a legvéresebb csatákat éppen Eszékért vívták a szerbek és a horvátok, meg aki még arra járt. Mindennek azonban csak áttételes jelentősége van, ugyanis a darab 1923-ban játszódik, ebben a mai szemmel akár idillinek is nevezhető korban. A Monarchia már véget ért, de az emléke még elevenen él a szlavónokban, akik igyekeznek pallérozottan balkánkodni, mely igyekezetüket nem csekély csetlés-botlás teszi látványossá, vagy legalábbis megkapóvá.

A Galócza „eredetije” egy angol, Erzsébet-kori (azaz nagyjából Shakespeare-kortárs), ismeretlen szerzőjű darab, a Fevershami Arden, amelyben egy gazdag parasztgazdára ráun a kikapós felesége, és a fél környéket ráveszi a feleslegessé vált férj kiiktatására. Ez nem azt jelenti, hogy Kušan koppintott volna (bár persze azt is: még a neveket is átvette az angol eredetiből, mindössze némileg horvátosította őket); inkább annyit, hogy tovább írt egy történetet, ami épp úgy aktuális az 1923-as Szlavóniában, mint az 1600-as évek Angliájában, sőt, talán még ma is, bár az erkölcsök vitathatatlanul fejlődtek azóta. A Fevershami Arden egyébként arról nevezetes, hogy ez az első polgári környezetben játszódó tragédia, amelyben a királydrámákhoz hasonló véres borzalmak egyszerű, dolgos, ámde korlátolt szellemi képességű, ámde korlátlan önbizalmú gazdák, és terebélyes, ámde korlátlanul érzéki hitvesek (vagyis olyan emberek, mint amilyenek mi magunk vagyunk) soraiban vágnak rendet. Ennek látszólag nincs különösebb jelentősége, valójában azonban az ismeretlen Erzsébet-kori szerző nemcsak a drámaírást forradalmisította ezen a módon, de az emberiség önismeretéhez is hozzájárult, amely eredményt az sem homályosíthatja el, hogy az emberiségnek semmi szüksége önismeretre, van elég baja anélkül is.

A darabot szerzője népszínműnek nevezi, amivel azonban még nem mondott el mindent, legalábbis magyar néző számára nem. A magyar népszínművek ugyanis általában mégiscsak inkább derűs komédiák, és a jó feltétlenül elnyeri bennük a jutalmát, míg a gonoszokra rájár a rúd, úgy erkölcsi, mint anyagi értelemben, és a fiatalok egybekelnek. A balkáni népszínmű korántsem ennyire naív. Senki nem kel egybe senkivel, vagy, ha mégis, annál rosszabb; a gonoszok fütyülnek az erkölcsi tanulságokra, a jó meg, ha volna, örülhetne, ha élve megúszná. A balkáni és a hazai népszínmű között mindössze annyi a hasonlóság, hogy mindkettőben a nép a főszereplő, és a végén (valamint közben is) mindkettőben énekelnek.

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi