William Shakespeare

VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK

(Vígjáték két részben)

Fordította: Radnóti Miklós, Rónay György

Rendező: NOVÁK ESZTER

Bemutató: 2003. március 22.



Szereposztás

  • ORSINO, ILLYRIA HERCEGE: KASVINSZKI ATTILA
  • SEBASTIAN, VIOLA BÁTYJA: SZABÓ ZOLTÁN
  • ANTÓNIÓ, TENGERÉSZKAPITÁNY, SEBASTIAN BARÁTJA: GYURIS TIBOR
  • EGY TENGERÉSZKAPITÁNY, VIOLA BARÁTJA: FARKAS LÁSZLÓ
  • NEMES BÖFFEN TÓBIÁS, OLÍVIA NAGYBÁTYJA: EGYED ATTILA
  • NEMES KESZEG ANDRÁS: AVASS ATTILA
  • MALVOLIO, OLÍVIA UDVARMESTERE: HONTI GYÖRGY
  • FÁBIÁN, OLÍVIA SZOLGÁJA: SÁS PÉTER
  • BOHÓC, OLÍVIA SZOLGÁJA: CHOVÁN GÁBOR
  • OLÍVIA, GAZDAG GRÓFNŐ: HORVÁTH RÉKA
  • MÁRIA, OLÍVIA KOMORNÁJA: SZÉLES ZITA
  • VIOLA, SEBASTIAN HUGA: WÉBER KATA

Továbbá
Urak, papok, matrózok, darabontok, zenészek és kíséret.
Szín: egy város Illyriában és a közeli tengerparton.


Látvány: HORESNYI BALÁZS
Díszlet-jelmez: ZEKE EDIT
Zeneszerző: RUSZNYÁK GÁBOR
Dramaturg: KÁRPÁTI PÉTER
Segédrendező: TUCKER ANDRÁS


A darab

Érdekes, hogy a világirodalom szinte minden történetében ha egy hajó elindul a tengeren, előbb-utóbb viharba kerül és elsüllyed. A matrózok - a mellékszereplők - mind odavesznek, de a Hős - a gondviselés és a szerző kegyeltje - partra vergődik egy ismeretlen földön, például Illyriában.
A vihar után egy fiatal lány didereg a parton. Majd férfiruhába öltözik, és elszegődik a Herceg szolgálatába. Illyriában mindenki olyan, mintha véletlenül vetődött volna erre a földre. Fiatalok szinte mindannyian, mégis úgy érzik, már mögöttük van minden, már semmi nem vár rájuk, csak a százéves unalom és semmittevés.
És Illyriában mindenki az öncsalás betege. A Herceg talán nem is a Grófnőbe, hanem saját reménytelen szerelmébe szerelmes. A Grófnő egész életére gyászba temetkezik, de egyetlen pillanat alatt örjöngve beleszeret a fiúruhás lányba, aki e maskara börtönébe zárva gazdájáért, a Hercegért epekedik.
"Semmi sincs úgy, ahogy van" - mondja a Bolond.
A három szerelmes körül pedig buja tenyészetként pompázik a legkülönfélébb öncsalók virágoskertje. Az alkohol betege, Böffen Tóbiás, akinek csak egyszer kéne józanul körülnéznie, hogy a borospalack helyett megtalálja egy szerelmes nő kezét. A magányosság betege, Keszeg András, aki hódító lovagnak képzeli magát, és éjjel azt hajtogatja, hogy „belém is voltak szerelmesek egyszer". Malvolio, az önimádat betege, aki csak egyetlen egyszer képes őszintén beszélni: amikor dühöngő őrültként a sötétbe zárják. És folytathatnánk a sort…
Novák Eszter rendező azt mondja, a Vízkereszt-et legtöbbször mint felhőtlen vígjátékot játsszák, és csak az előadások vége komorodik el a keserű heppienddel, amelyben a szereplők öncsalásaikkal is szembesülnek. Novák fordítva érzi, számára a darab sokszor ijesztő és tragikomikus, és éppen a darab vége a tiszta, boldogító pillanat: az igazság úgy sújt le rájuk, mint az isteni kegyelem, és szeretteink, a szereplők még kapnak egy utolsó esélyt a szép és értelmes életre.



Galéria




Kritikák

ÖTVEN PERC

Csaknem ennyi a különbség a Vízkereszt nyíregyházi és miskolci előadása között. Nem tudom, melyik javára. Mindenesetre a miskolci rövidebb. Csak hát manapság leginkább kétféle színházat láthatunk. Az egyik szétkergeti a közönséget, a másik meg unalmas. A nyíregyházi előadás az előbbi, a miskolci az utóbbi kategóriába tartozik. A nyíregyházi produkció a rendezői kreativitás okán hosszú, a miskolci annak hiányától érdektelen.

Novák Eszter mintegy ötvenpercnyi játékot rátett Shakespeare darabjára, Radnóti Miklós és Rónai György szövegét különféle ribilliókkal, hatalmas felfordulásokkal és nem utolsó sorban zenés betétekkel toldotta meg. Az első rész kerete ugyanis leginkább egy kábítószerrel is feldobott bulinak tetszik valamilyen keleti kikötő elhagyott raktárában. A díszlet sokszintű, kopott tér, töredezett deszkákkal és fémépítményekkel, a zenekari árok mélyétől a színpadnyílás tetejéig tart, de jellegét a szétdobált zsákok és ládák adják meg, valamint fontos szerep jut egy félig ki- vagy becsomagolt pianínónak. Hol tényleg látszanak rajta, hol csak markírozzák. Eleinte Orsino udvarának gondolná a néző a helyszínt, s ebben talán nem is téved nagyot, csak éppen itt sokszor valamennyi szereplő együtt mutatkozik, s közülük válnak ki a jelenetek előadói. A többiek ilyenkor kimennek. Az egész előadásra azonban úgy látszik, nem bizonyult elegendőnek ez az ötlet, mert a második részben már az illír nemzeti színházban találjuk magunkat, ahová a városnéző túrán lévő Sebastian betévelyeg (Szabó Zoltán érzékletesen jeleníti meg), és valójában így csöppen bele ikertestvére alaposan összegabalyodott sorsába.

Az előadás – hogy úgy mondjam – polifon szerkezete bizonyára elemzőknek való csemege, egyszerű nézőként azonban kissé nehezen követhető, nem mindig tudható, miért tör ki vad rohangászás, heves ordítozás, egyáltalán mit miért tesznek a színészek, olykor mégis erőteljesen megfogalmazott, igazán shakespeare-i jelenetek bukkannak föl, és pompás színészi karakterformálások is megörvendeztethetik az ínyencet, aki nem zsibbad bele egészen a gáttalanul rázúdított ingeráradatba.

Egyed Attila (Böffen Tóbiás), Avass Attila (Keszeg András), Honti György (Malvolio), Sás Péter (Fábián) harsány komédiázása remek, amikor Shakespeare-t játsszák és nem a rendezőt. Wéber Kata Viola szerepét kisfiús érzékenységgel itatja át, Olíviát Horváth Réka lágy testben puha jellemnek mutatja, akit valójában nem is túlzottan titkolt kéjsóvárság vezérel.

Zappe László
Népszabadság

VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi