Kovács Kristóf

KÉK VERÉB

(Marlenedith egy részben)

Rendező: TUCKER ANDRÁS

Bemutató: 2002. november 16.



Szereposztás



Díszlet-jelmez: PETŐ BEATRIX
Dramaturg: KOVÁCS KRISTÓF
Konzultáns: TASNÁDI CSABA
Mozgás: FERENCZ KRISZTINA
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA, NAGY ERZSÉBET


A darab

- Kit temetnek?
- Téged, te kis hülye.
- Ne hülyézz!… Akkor ez a mennyország. Egészen olyan, mint otthon.



Galéria




Videó




Kritikák

DALOK, SORSOK, TÖRTÉNELEM

„Lenyűgöző volt, minden elképzelhető örömöt ígérő – sajátos, valószínűtlen intenzitással. Szédültem tőle, csakúgy, mint szerelmesei, akiket egymás elől dugdostam, vagy lakásának különböző szobáiban rejtegettem” – írja Marlene Dietrich könyvében barátnőjéről, Edit Piafról. Róluk, az ő valós és képzeletbeli sorsukról szól a Móricz Zsigmond Színház új zenés játéka, a Kék veréb.

Edit és Marlene külön-külön is rendkívül izgalmas élettörténete Pam Gems regénye, s főképpen színműve óta szó szerint reflektorfénybe került. E két, egyébként homlokegyenest eltérő alkatú nő pályája Edit és Jacques Pils 1952-es esküvőjén ölelkezik össze: Dietrich volt Piaf házassági tanúja.

A nyíregyházi bemutató a műsorfüzet tanúsága szerint naplórészletek, eredeti írások és memoárok alapján készült: a túlvilági jelenetek keretei közé helyezett képekben elevenedik meg a két szuverén énekesi-színészi pálya. A Kék veréb arra a fikcióra épül, hogy a slágerek kronológiájára felfűzhető azok előadóinak élettörténete. Azaz: mintha az egyes dalok az életrajz illusztrációi lennének. Ezt az elképzelést támogatják Edit és Marlene memoárjai, s az általuk így is gerjesztett legendárium eleven részét képezte az életfordulatok s az előadott sanzonok egymást kifejező azonossága. (Piafnak, persze több világhírű dal jutott osztályrészül, mint Dietrichnek, jóllehet önpusztító életmódja miatt 1963-ban, negyvennyolc évesen érte utol a halál, míg barátnője 1992-ben, kilencvenegy esztendősen hunyt el…)

Tucker András rendezése (díszlet és jelmez: Pető Beatrix, dramaturg: Kovács Kristóf) a dalokra összpontosít, de a köztes jeleneteket is ügyesen adagolja. Sőt némely ponton, mint a Milord, illetve a Padam, padam című számok estében a katartikus drámaiság közelébe jut. Köszönhető ez természetesen a ragyogó színészi alakításoknak.

Horváth Margit Edit, Varjú Olga Marlene alakjába bújik: egyikük sem törekszik arra, hogy fizikailag hasonlítson a megidézettekre. Horváth Margit kiváló hangadottságait kamatoztatva sokszínűen formálja meg Piafot, míg Varjú Olga visszafogott módon teremti meg Dietrich figuráját. (Mindkettejüknek jut néhány forró pillanat, amikor a nézőt valami borzongással teli élmény keríti hatalmába: megszületik olyankor a színházi csoda…) Nem kevés szerepe van ebben Puskás Tivadarnak: egyedül játssza el az összes férfit, aki feltűnt a két nő életében. (Tudjuk, hogy Marlene Hitler hatalomra jutása után elhagyta Németországot, s 1939-től amerikai állampolgár lett; 1943-45-ben az amerikai hadsereg frontszínházaiban lépett fel, így az előadás is érzékelteti a történelmi események jellemformáló hatását…)

A Kék veréb emlékezetes előadás: a Kazár Pál zenei részvételével megoldott a MŰvész Stúdió intim terében erőteljes hatásokat közvetítve három színésznek ad alkalmat arra, hogy ismert, s immár klasszikusnak mondható világslágerek segítségével, ragyogó előadásban megidézzék a választott művészeket, s rajtuk keresztül a történelmet is. (Talán nem ártott volna legalább egy-egy dalt franciául, illetve németül előadni…)

A bemutató így is feledhetetlen, méltó arra, hogy a „zenés műfajnak” újabb híveket szerezzen.

Karádi Zsolt
Nyíregyházi Napló



A műsorfüzet tartalma

A két nő megdöbbentően sok tekintetben nem hasonlított egymásra. Edit kora gyermekkorának egy részét – mindmáig homályos okokból – világtalanul töltötte. Ez mély nyomokat hagyott későbbi sorának alakulásában, melyet csak súlyosbított az, hogy látását akkor nyerte vissza, amikor nekiszaladt egy kifüggesztett szárítókötélnek, és így az első tárgy, amelyre látását visszanyervén pillantása esett, egy bugyi volt: igaz, a sajátja. Marlene ezzel szemben csattanós választ adott hazájának arra, hogy az elárulta őt, amivel azt a benyomást kelti, hogy van remény.
Sokszor a legalapvetőbb kérdésekben sem voltak képesek egyetérteni, mégis, barátságuk a sírig kitartott, sőt, az után is.

A katonák szórakoztatása embert próbáló, a katonáéval veszélyességében egyenrangú feladat volt, hiszen a szórakoztatósátrakat nem ritkán a harci cselekmények közvetlen közelében verték fel, elsősorban logisztikai okokból. Egy ízben, amikor Dietrich százados épp az Ich bin von Kopf bis Fuss című dalát énekelte, rájuktört az ellenség, a hevenyészett rivaldát mindenünnen németek vették körül, és Marlenével szemközt, tankjának tornyában ott állt maga von Teuffel, a hírhedt SS-Hauptrollenführer, és gúnyosan náci üdvözlésre lendítette a karját! Dietrich százados pedig futott, ameddig az a hosszú lába vitte.

Életük legmeghittebb közös pillanatát Edit esküvőjén élték át, amelyben Marlene a tanú egyszerre hálás és visszás szerepében kápráztatta el a szakértő közönséget. Szolid szürke szaténjába burkolózva hol partra szállt sellő, hol megadást jelző zászló benyomását keltette nappal, míg éjszakánként a sors forgandóságán töprengett lakosztályában. Kint, a szálloda lépcsőin sürgő-forgó fotósok botladoztak iszkoló varrólányokba, a konyhában a séf és a cukrász kishíján ölre mentek az anyakönyvvezető feleségének kegyeiért, annak a pókhasú perszónának ugyanis sikerült megúszhatatlan férje uszályában besettenkednie. Az egész nap izzó telefonvonalakon át volt férjek, szeretők, sírtak, fenyegetőztek öngyilkossággal, leleplezésekkel, okvetetlenkedtek hűvös és gunyoros szerencsekívánatokkal: Marlene pedig töprengett és hevert.

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi