Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

ÖRDÖGÖK

Rendező: LENDVAI ZOLTÁN

Bemutató: 2011. október 8.



Szereposztás


Továbbá
rendőrök, munkások, polgárok, szerzetesek


Díszlet: HORESNYI BALÁZS
Jelmez: RÁTKAI ERZSÉBET
Zeneszerző: VEDRES CSABA
Dramaturg: PERCZEL ENIKŐ
Konzultáns: KOVÁCS KRISTÓF
Segédrendező: KÓKAI MÁRIA


A darab

„1870 táján fiatal fanatikusok csoportja került el egy városból Svájcba, majd hazament Oroszországba. A régi rend megdöntéséről beszélnek. Azt várják, hogy visszatérjen szervezőjük, Pjotr, és vele együtt Nyikolaj Sztavrogin, akit a csoport irányítójának tekintenek. Valóságos új messiás. Oroszországban a kedélyek nyugtalanok, mindenki attól tart, hogy kegyetlen forradalom következik. A szabadelvűek félnek, a csoport erejét, és valódi szándékait azonban senki sem ismeri. Satov, a nyomdász úgy határozott, hogy kilép a csoportból, most nem minden félelem nélkül várja, hogyan fogadja döntését a hazatérő Pjotr, és Sztavrogin…”
E sorokkal indul a világhírű lengyel rendező, Andrzej Wajda Ördögök című filmje, Dosztojevszkij regényének adaptációja, amely előadásunk alapjául is szolgál.



Galéria




Kritikák

MÚZEUM – SZÍNHÁZ

Kemény feladattal próbálkozik a nyíregyházi színház: Dosztojevszkij Ördögök-jét színpadra állítani nem rutinmunka. Fel is merül a kérdés, hogy lehetséges-e egyáltalán? Mit kereshet a színpadon az áradó epika, tömény politikaelmélet, a sok-sok világmagyarázat? Lehet-e mindebből drámai eseményt faragni?

Az előadás nem győzött meg semmiről, csak fokozza a regényadaptációkkal kapcsolatos kételyeimet. A néző hosszas filozofálásokat hallgat, megpróbálhatja összerakni a mozaikokat, de drámára ezúttal nem kell számítania. A mérsékelt hőfokú dialógok sora nem magyarázza az alapkérdést, hogy mit érezne ma érvényesnek Lendvai Zoltán rendező (ne feledjük a felkavaró Vérnász rendezését a Maladype társulatnál!) a moszkvai anarchisták történetét. Az előadás ugyanis nem igazolja saját erőfeszítéseit.

A történet alapja valóságos, Dosztojevszkij egy korabeli újságcikkből merített ötletet a regényhez. 1869-ben politikai gyilkosság történt: Nyecsajev és követői kivégezték társukat, Ivanovot, aki nem volt hajlandó követni a vezér utasításait. Nyecsajev Bakutyinnál is szélsőségesebben vallott anarchista nézeteket és vasfegyelmet követelt a mozgalomban. Morális gátakat nem ismert, az ügy kizárólagosságát fogadta el egyedül érvényesnek. Az író azonban nem csak a kisszerű, könnyen leleplezhető Nyecsajevet (a regénybeli megfelelője Pjotr Verhovenszkij) örökítette meg, hanem egy formátumosabb gonosztevőt költött. Ivan Sztavrogin unatkozó úrifiú: zseninek látszó gyenge jellem, bűneiben tobzódó „gyámoltalan” és egyben origó a környezetének, viszonyítási lehetőség. Általa, belőle akarja magát meghatározni, kifejezni a gonoszul és bután fanatikus Verhovenszkij, de a naiv Satov és az ember teljes, Isten nélküli szabadságát bizonygató Kirillov is. Sztavrogin sodródik a különböző elvárások és akaratok kusza hálójában, nem egészen érti szerepét. Áttételesen érvényesül akarata: hagyja, hogy együgyű felesége tűzvészben pusztuljon el és hagyja, hogy árulóként legyilkolják a vétlen Satovot. Tud a nevében elkövetett bűntettekről, és nem akadályozza meg azokat.

Ha valamiért, hát Sztavrogin (Horváth László Attila) alakjáért érdemes lenne az Ördögöket bolygatni, átírni, színpadra formálni. Lendvai azonban sótlanra és vérszegényre hangszereli főszereplőjét: látszatra sem az a kaliberű jellem, amely kulcsot adhatna a figurához. Kénytelen vagyok, a játék kedvéért meg az idő eltöltésére, egyéni megoldást kieszelni: fiatal magyar politikai csoport sorsa ugrik be. A párhuzam hasznos, mert megy a darabhoz, de nem tudom, politikai előadást akart-e valójában rendezni Lendvai Zoltán. Ráismerek a radikalizálódó pártvezetésre, az elvtelen hatalmi játszmákra és vezetőjükre, aki kiválasztódott vezérnek, hagyta magát belesodorni, felcímkézni a körülötte állók vágyai szerint. Kirillov (Avass Attila) is valami hídmakettet szorongat és álmodozik Oroszország felemeléséről: nem lehet nem ugyanarra gondolni… És ennél komolyabb mondanivalót nem sikerült kihámoznom az előadásból – sajnos.

Mintha színházi múzeumot imitálna a nyíregyházi társulat: búra alatt figyelhetjük, hogyan játszottak valaha színházban. Feszes a hát, a hang már nyilván nem érces, de bezengi a felújított űrcsilláros nézőteret. A jelmezek gyönyörűek. Rátkai Erzsébet korhű öltözékeket tervezett nagy műgonddal. Lehet ámulni, hogy még a szolgálólány is selyem felsőben penderül. Mestermunka, hasonlóan a Csehov-előadásokat idéző natúr hatású, fapadlós, tágas, levegős, üvegverandás díszlethez (Horesnyi Balázs munkája). Elnézegeti az ember a prémeket, muszlinokat és sóhajtozik: milyen szép! És semmi több.

Egyetlen jelenet villantja fel mégis a rendezői beleszólás jegyeit: Verhovenszkij (Kokics Péter) összehívja állítólagos forradalmártársait, hogy megválasszák Sztavrogint vezérnek. Nevetséges kis emberkék játszanak politikát. Sigaljov (Kasvinszki Attila) elkészült elméleti művét ismerteti: a korlátlan szabadságból indul ki, ám a zsarnoksághoz érkezik. A jelenet élettől lüktet, vibráló alakok természetes összjátéka zajlik. Végre nem az ingujjra kell figyelni: lehet szórakozni!

Sőregi Melinda
Zsöllye



A műsorfüzet tartalma

Pilinszky János: Sztavrogin elköszön

„Unatkozom. Kérem a köpenyem.
Mielőtt bármit elkövetnek,
gondoljanak a rózsakertre,
vagy még inkább egyetlen rózsatőre,
egyetlen rózsára, uraim.”

Pilinszky János: Sztavrogin visszatér

„Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.

Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerülnek valahányan.

Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.

Félek. Kérem a köpenyem.”


F. M. Dosztojevszkij levele A. Ny. Majkovnak
(Drezda, 1870. október 9.)

„… bár akkor még kitartottam az erős erjedésben levő rühes orosz liberalizmus mellett, amelyet ez a semmiházi gané Belinszkij meg a társai hirdettek, mégsem tartottam magamat illogikusnak azért, mert érzékeltem orosz mivoltomat. Igaz, a tények azt is bebizonyították nekünk, hogy a kór, amely a civilizált oroszokat hatalmába kerítette, sokkal erősebb annál, mint ahogy képzeltük, és Belinszkijjel, Krajevszkijjel meg a többiekkel korántsem zárult le ez az ügy. Ám itt az történt, amiről Lukács evangélista tanúskodik: Az ördögök az emberben ültek, egész légió szállta meg, és arra kérték Jézust: engedd meg, hogy bemenjünk a disznókba, és Ő megengedte. És az ördögök bemenének a disznónyáj közé, és az egész nyáj meredekről a tengerbe rohana, és mind megfullada. Akkor a környékbeli lakosság egybegyűlt, hogy megnézze, mi történt, és meglátta a hajdani megszállottat, amint már felöltözve, kitisztult fejjel Jézus lábánál ült, és akik látták, elmesélték nekik, mi módon szabadult meg az ördöngős. Szóról szóra ugyanez történt nálunk is: Az ördögök kibújtak az orosz emberből, és bementek a disznófalkába, azaz a Nyecsajevekbe, a Szerno-Szolovjovicsokba és a többiekbe. Azok elsüllyedtek, vagy rövidesen elsüllyednek, de épségben marad az ember, akiből kiszálltak az ördögök, és aki Jézus lábánál ül. Így is kellett ennek történnie. Oroszország kiokádta magából ezt az ocsmányságot, amivel etették, és ezekben a kiokádott gazemberekben végezetül az orosz mivoltuk szikrája sem maradt meg. És jól jegyezze meg, kedves barátom: Aki elhagyja a népét, és megtagadja a néphez tartozását, az elveszti a hazába és az Istenbe vetett hitét is.
- Hát, ha tudni akarja, éppen ez lesz az én regényem témája. Ördögök lesz a címe, és annak a leírása, hogyan hatolnak be ezek az Ördögök a disznófalkába. Kétségtelen, hogy rosszul írom meg; inkább költő lévén, mint művész, örökké erőmet meghaladó témákat vállalok, és ezért el is rontom, ez valószínű. A téma túlságosan nehéz. De mivel még bíráló kritikusaim közül sem vitatta el tőlem senki némi tehetségemet, valószínűleg ebben a hosszú regényben is akadnak majd jó részek.”

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi