William Shakespeare

SOK HŰHÓ SEMMIÉRT

(Vígjáték)

Fordította: Mészöly Dezső

Rendező: NAGY ANDRÁS LÁSZLÓ

Bemutató: 1983. október 29.



Szereposztás

  • DON PEDRO: IFJ. TATÁR ENDRE
  • DON JUAN: LENGYEL ISTVÁN
  • CLAUDIO: HORVÁTH ISTVÁN
  • BENEDETTO: VITAI ANDRÁS
  • LEONATO: SZIGETI ANDRÁS
  • ANTONIO: FÁBIÁN JÓZSEF
  • BALTAZÁR: KATONA ZOLTÁN
  • BORACCHIO: HETEY LÁSZLÓ
  • CORRADO: SOMLÓ GÁBOR
  • FERENC: STETTNER OTTÓ
  • LASPONYA: SIMOR OTTÓ
  • FURKÓ: BERKI ANTAL
  • TUFA: RUDAS ISTVÁN
  • HERO: HARTMANN TERÉZ
  • BEATRICE: SZABÓ TÜNDE
  • MARGARETA: VENNES EMMY
  • URSULA: RÉZ JUDIT


Továbbá
Haás Péter, Pankotay István, Sövény Tibor, Tóth Károly, Tóth Zoltán, Vikár Csaba, Majoros Zoltán, Kovács Katalin, Mándi Erika, Vereczkey Edit

Zene: FEHÉR ANDRÁS
Díszlet: SZLÁVIK ISTVÁN m.v.
Jelmez: SZAKÁCS GYÖRGYI m.v.
Zenei vezető: TOMASOVSZKI PÁL
Dramaturg: KOLIN PÉTER
Koreográfus: POROSZLAI ÉVA
Segédrendező: RUDAS VALI


A darab

A Don Pedro herceg társaságában Messinában vendégeskedő Claudio gróf beleszeret a kormányzó lányába, Heróba és a herceg közbenjárásával feleségül kéri. Don Juan, a herceg törvénytelen bátyja, hogy saját mellőzöttségét öccsén, s annak barátain megbosszulja, megrágalmazza és egy galád csel segítségével erkölcstelennek tünteti fel Herót. A csalódott Claudio, vélt sérelme megtorlásaként, az esküvőn kegyetlenül megszégyeníti, majd faképnél hagyja menyasszonyát. Ferenc barát tanácsára Herónak holt hírét költik. Közben az őrök véletlenül felfedik a gaztettet és Hero ártatlanságára fény derül. Claudio belátja tévedését és vezeklésként vállalja, hogy teljesen ismeretlenül feleségül veszi Leonato bátyjának leányát, akiről az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem más, mint a holtnak hitt Hero. Így végül minden jóra fordul.


Kovács Tiborné
Szabolcs-Szatmári Szemle



Galéria




Kritikák


Hogy „semmiért”, az túlzás. Valamiért nagyon is szereti a nyíregyházi közönség ezt az előadást. Méltó is a szeretetre Beatrice és Benedetto lélegzetelállító szópárbaja, feltéve, hogy a színész győzi hanggal, színnel, kedvvel. És az éjjeli nyugalmat őrző polgárok hivatali „nyelvezeténél” sincs semmi vidítóbb, ha a játszók megszívlelik Hamlet színészekhez intézett szavait: „…ha ezt túlozza valaki, vagy innen marad, bár az avatatlant megnevetteti, a hozzáértőt csak bosszantja.”
A rendező, Nagy András László színészeire bízta, élnek-e ezzel az örökérvényű szerzői instrukcióval. Így válthatta fel az élvezetes, ízléses alakításokat – néha egy színész játékán belül is – erőszakolt, tapsra kihegyezett magánszám. Helyet, lehetőséget ad ennek, ha a színész nem érzi a darab ívét, nem látja a kulcshelyzeteket, nem érzi saját szerepének folyamatát sem. Ez a veszély fenyegetett az első részben, amikor mintha a rendező sem tudta volna még, merre is fordul az események sora. Tempót, lendületet kapott a játék a következő részben, a nevettetők végre nem átallották megmutatni gyarló, szánandó emberi oldalaikat. Szép színészi pillanatok ellensúlyozták a hézagos értelmezést, különösen Simor Ottóé, aki tökéletesen érti az idézett shakespeare-i instrukciót. Lasponya polgárőrként – a Tufa szerepét játszó Rudas Istvánnal – szeretetre méltó és kacagni való mestere volt a jámbor butaságnak. Beatrice és Benedetto párbajában, ha a színész teljesítményét tesszük a mércére, Szabó Tünde győzött. Kitűnő beszélő, és őszinteségét sem áldozza föl a pillanatnyi hatásért, partnere, Vitai András pedig nem tudja elhitetni az elkeseredett évődés szerelembe fordulását. A többi nyelvelő hölgyet – Hartmann Terézt, Vennes Emmyt – is dicséret illeti, és Szakács Györgyit, aki pompás, dekoratív jelmezeivel emeli a reneszánsz környezet fényét.

Molnár Gabriella
Új Tükör


Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi