Tamási Áron

BÚBOS VITÉZ

(Zenés mesejáték egy részben)

Rendező: TÓTH MIKLÓS

Bemutató: 2004. október 02.



Szereposztás

  • HUJKI, KISKIRÁLY: TÓTH KÁROLY
  • LÓRIKA, A LÁNYA / ŐZGIDA: TAMÁS KINGA
  • BOG, SÁFÁR / ŐZBAK: AVASS ATTILA
  • BÚBOS, PÁSZTORFIÚ: PORTIK GYÖRFFY ANDRÁS
  • EGETVERŐ / ÖREG BÚBOS: GYURIS TIBOR
  • HAMÓT: BOTOS BÁLINT
  • HEMÓT: SORBÁN CSABA
  • NYÚL: BÁTYAI ÉVA
  • RÓKA: SZALMA NOÉMI
  • MEDVE: RAJKÓ BALÁZS
  • MÓKUS: KERTÉSZ ZSOLT

Továbbá
UDVARI NÉP


Díszlet: PASECZKI ZSOLT
Jelmez: FÖLDI ANDREA
Zeneszerző: KAZÁR PÁL
Dramaturg: SEBESTYÉN RITA
Koreográfus: DEMARCSEK GYÖRGY ÉS DEMARCSEK ZSUZSA
Segédrendező: RAJKÓ BALÁZS


A darab

Hujki, a mesebeli kiskirály unalmában a népét nyomorgatja. Ebben segítségére van hosszú aranytűje és gonosz tanácsadója, Bog sáfár, no meg a két messziről hozatott ormótlan pandúr, Hamót és Hemót. Van azonban Hujkinak egy tisztaszívű leánya, Lórika, akinek sehogyan sem tetszik apja és csatlósai gonoszsága. De hiába, mit sem tehet ellene.
Búbos Antal, a vidám pásztorfiú az egyetlen a vidéken, aki ellenkezni merészel a kiskirály ostoba parancsaival. Nem csoda hát, ha a szép királylány rögvest belészerelmesedik. De a fiút börtönbe zárják.
Az igazságot és a szerelmet azonban nem lehet ilyen könnyen legyőzni.
Hogyan menekül meg a bátor pásztorfiú a pandúrok markából? Milyen csodálatos módon találkozik Egetverővel, az erdei fejedelemmel és hű szolgálóival? Hogyan menti meg a népet és Lórikát a Búbos vitéz?
Ha kíváncsi vagy, járj utána.



Galéria




Tamási Áron (1897 - 1966)

Amihez Tamási Áron hozzáért, az menten megszépült. Az ő szemén keresztül a valóság mesevilág, nála a sötétség is tündérfényekkel világít. De Tamási Áronnál a mese is a valóság súlyosságára és bánataira vall; az ő szemén keresztül az állatok és a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák; nála ugyan minden agyafúrt székelységgé válik, de az ő székelysége maga az ezerarcú emberiség. A lélek nagy gyönyörűségei közé tartozik Tamási Áron novelláit olvasni, és ez a nagyon nagy, nagyon művészi novellaíró úgy mellékesen kitűnő regényeket és igen egyéni hangú, szívhez szóló, jó drámákat is írt.

Székely volt, és ez meghatározta látásmódját is, stílusát is. A székely hagyományok, a székelyföldi hegyek és erdők, a gyermekkorban lélekbe szívódott mesék, balladák és nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd ugratások ugyanúgy mindvégig befolyásolták képzet- és képzeletvilágát, mint nyitott szemű érdeklődése minden iránt és csukott szemű hajlandósága a misztikumokra. Tamási mindent látott, ami látható volt a körülvevő való világban, és mindenről a nehéz munkával dolgozó emberek vélekedése szerint válaszolt. De Tamási azt is látta, ami nem látható, amiről az ember azt sem tudhatja, van-e vagy nincs, ami kívül esik a való világon. Nem ítélheti meg helyesen Tamási Áron egyéniségét és életművét, aki nem veszi tudomásul, hogy egyszerre volt tényekhez ragaszkodó realista és lelke mélyéig vallásos ember, aki a végső döntést az emberen túlról várta. Nem egy bizonyos tételes vallásnak volt dogma szerinti hívője, semmi sem állt távolabb tőle, mint bárminő dogmatizmus; ennél sokkal játékosabb lélekként élte életét. De misztikus sejtelmekkel remélt tapasztalaton kívüli, nemcsak nem ismert, de meg nem is ismerhető eredetű segítséget az ember jogos igényeihez. Azt azonban jól tudta, hogy magamagától még a mennyei segítség sem jön el, ha mi magunk nem teszünk okosan a saját érdekünkben. Kedvesen ravasz, mókás kedvű szegényemberei körülbelül úgy gondolják a nagy igazságszolgáltatást, hogy ,,segíts magadon, isten is megsegít". Ámbár néha ezek a szegények gyanakodni kezdenek, hogy hátha még az életen túl is olyanfajta világ van, mint egy átlagos székely faluban, és talán a mennyei hatóságok is előnyben részesítik a gazdagot a szegénnyel szemben, hát akkor jobb az örök halál, mint a feltámadás. Erről szól az egyik legeslegszebb és legtragikusabb humorú novellája, a Rendes feltámadás.

A társadalom életében ez a realista-misztikus kettősség legföljebb annyiban befolyásolta, hogy sohasem lett klerikális, mert ehhez szocialista volt, és sohasem lett pártszerűen szocialista, mert ehhez nem volt materialista. Egyébként kezdettől fogva ott áll a haladás oldalán, a felszabadulás előtt baloldali ellenzéki volt Magyarországon is, Romániában is; a felszabadulástól kezdve részt vett a politikai életben, a szocializmust szolgálta tettel és írással, sőt ebben az időben jutott el legrealistább műveihez.

Székely faluban született, székelyföldi kisvárosban érettségizett. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért megy a gimnázium után kereskedelmi akadémiára, majd annak elvégzése után banktisztviselőnek. Azután szűknek érzi Erdélyt, s mintha mindenestül szakítani akarna származása hagyományaival, huszonhat éves korában kivándorol Amerikába. Pedig akkor már egy novellájával Kolozsvárott pályázatot nyert. De írói magamagát Amerikában találta meg. Ott lebbentek elébe látomásként az elhagyott otthon képei, emlékei, hagyományai. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. Az irodalom azonnal felfigyelt rá: a romániai is, a magyarországi is. Erdély hazavárta ezt a mindenkinél erdélyibb hangütésű írót. És a következő évben Tamási Áron haza is tért. Ettől kezdve javarészt Erdélyben élt a felszabadulásig, majd a felszabadulás után Magyarországon. De amikor még romániai lakos és a romániai magyar irodalom ünnepelt írója volt, már a legolvasottabb, a legkedveltebb írók közé tartozott Magyarországon is.

Gyors egymásutánban jelennek meg novelláskönyvei. És az olvasóknak tudomásul kellett venniök, hogy ez a tündéri bájú író a szegények igazságának kemény szószólója, aki még parasztfelkeléssel is rémíti az úri világot (Hajnali madár). De aki nem akart odafigyelni az író társadalmi-politikai igazságaira, azt elbájolta a mese, a komor valóság fölött lebegő derű és humor. Már a húszas-harmincas évek fordulóján nyilvánvaló volt, hogy Tamási Áron a legnagyobb magyar novellisták közé tartozik.

Közben egymás után jelentek meg regényei is. Előbb A szűzmáriás királyfi, amelyet javarészt még Amerikában írt, s csak végső csiszolása készült el otthon. Tragikus történet a természet igaz törvényei szerint élni akaró székely diákról, aki összeütközik a társadalom embertelen törvényeivel. Kevés műben érződik ennyire az író misztikumra hajlandó világszemlélete. A helyzetek kritikai erővel reálisak, a hangvétel közel áll a balladához, a megoldások valóságon kívüliek: költői mű, de nem realista regény. Annál realistább, de legtávolabb is áll Tamási életművének egészétől a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolja meg. Jó regény, de más is megírhatta volna. Ezek után következett a főmű: az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, a talpraesett székely favágólegény mesébe illő, mesevarázsú története, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Szemléletével lehet vitatkozni, van benne sok romantikus antikapitalizmus, Ábel a megismert polgári világ elől nem előrelép, hanem hátra; akár XX. századba tévedt rousseau-izmusnak is mondhatnók ezt a magatartást. De költészetével, különösen az első rész költészetével, nem lehet vitatkozni: fenyőillatú remekmű, századunk egyik legszebb magyar regénye.

S mindezek közben Tamási sikeres drámaíróvá nőtt. Elbeszélő erényeit át tudta menteni a színpadra is.

A felszabadulás idején mindenki úgy tekintett rá, mint a legnagyobb élő írók egyikére. Ettől kezdve politikai méltóságokat is betölt, de alkata szerint nem gyakorlati politikus, az ő világa az irodalom. Egy ideig még ugyanabban a modorban ír, mint azelőtt. De az ötvenes évektől kezdve fokozódik igénye a valóság ábrázolása iránt. Stílusa változatlanul szép, de a meseszerűség helyét egyre inkább a történelmiség váltja fel. Regényes önéletrajza, a Bölcső és bagoly egyben a székelység útját és életkörülményeit elemzi, megmutatván, honnét indult és hogyan emelkedett ki az író. Az 1848-ról szóló Hazai tükör történelmi regény: a Székelyföld és benne egy székely legény története a szabadságharc idején. Erre a művére kapta meg az író a Kossuth-díjat. Majd a Szirom és Boly kifejezetten ,,mai tárgyú" regény, nem is Erdélyben játszódik, hanem a Dunántúlra telepedett bukovinai székelyek között. Itt már termelőszövetkezetről, a szocialista építésről van szó, természetesen Tamási-stílusban. De témavilága bizonyítja, hogy jelen volt, és jelen akart mindig maradni.

Most is jelen van, már halála pillanatában nemzeti klasszikus volt. Az Ábel a rengetegben és néhány novellája ott sorakozik a magyar széppróza legelső sorában.

VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi