Molnár Ferenc

LILIOM

(Játék egy részben)

Rendező: TÓTH MIKLÓS

Bemutató: 2006. április 1.



Szereposztás



Díszlet: PASECZKI ZSOLT
Jelmez: FÖLDI ANDREA
Zenei összeállító: KAZÁR PÁL
Dramaturg: SEDIÁNSZKY NÓRA
Segédrendező: NAGY ERZSÉBET


A darab

Liliom a pesti vurstli királya. Ő a körhintás szépművészet mestere, virzsínia szivarokat szív, cilinderben, klakkban-frakkban, régi-új viccekkel bolondítja a nagyérdemű publikumot, s főként az érzelmes szívű cselédlányokat.
Liliom az örök clown, a lisztes arcú bohóc, aki a körhinta aranyozott falovacskái és éles hangú műanyag dudái között egy másik, mágikus szférába emeli hallgatóit, felröpíti őket valahová, egy olyan világba, amelynek létezéséről maguk sem tudtak, de tudatlanul is sóvárogtak utána. Liliom művész; nem tisztességes ember – a szabadság, a pillanat javíthatatlan szerelmese, képtelen beilleszkedni a hétköznapok szürkeségébe, monotóniájába.
Liliom férfi. Mindenki őt akarja a ligetben. Cselédek, nevelőnők, özvegyasszonyok hőse. Liliom gyerek, aki nem tud felnőni. Aki nem akar felnőni. És amikor mégis fel kell nőnie, mert találkozik az igazi, vagy a vészterhes, örvénybe sodró szerelemmel, abba belepusztul. Belepusztul a rázuhanó felelősségbe. Ahol nincs cirkusz, zene és taps, csak kifizetetlen számlák és mosatlan ruhák. Ahol választani kell. Ahol a kötöttség elől menekülőnek családot kell alapítania…
Liliom a kortársunk. Ott ül mellettünk a padon. És mi választhatunk, megérintjük-e…



Galéria




Videó




Kritikák

KÖNNY ÉS KACAGÁS KÖZÖTT

Molnár Ferenc klasszikusa a Krúdy Kamaraszínpadon

Végre! Végre valódi színházat láthattak a nézők a Krúdy Kamaraszínpadon. A Molnár Ferenc (1878-1952) 1909-es keletkezésű, komédiát és melodrámát vegyítő munkája nyomán készített előadás igazi színházi pillanatokkal ajándékozta meg a publikumot.

Tóth Miklós rendező (és dramaturgja, Sediánszky Nóra) sajátos feladatra vállalkozott: Molnár Ferenc egyik legérdekesebb művét, a Liliom című darabot másfél órás produkcióvá tömörítette össze. Juli és Závoczki Endre, azaz Liliom szerelmét, később a bűnbe keverő, ám a felelősség elől a halálba menekülő, majd a tizenhat évi purgatórium után visszatérő, ligetbeli körhintás legény lírát és tragédiát, humort és fantasztikumot ötvöző históriáját Paseczki Zsolt minimális díszletelemet alkalmazó, mégis szuggesztív látványvilága (jelmez: Földi Andrea) keretezi. Paseczki fekete paravánokkal határolt, csak néhány széket alkalmazó színpadát egy, a hátteret képező, félig áteresztő tükör uralja, amelyben a vele szemben ülő közönség, miként egy elvarázsolt kastélyban, önmaga torzított képét látja. A cselekmény bizonyos pontjain azonban, hátulról megvilágítva, fölöttébb megkapó látvány bontakozik ki. Ez az eljárás különösen akkor hatásos, amikor Liliom és Juli szerelme beteljesedik, s hátul, mintegy látomásként felvillan – akkor még nem tudjuk, ki ő – egy „angyali” női alak. Majd csak egy bő óra múlva csatolunk vissza ehhez a képhez: ekkor ismerjük föl benne kettejük leányát…

Tóth Miklós rendezése az „egyiknek sikerül, a másiknak nem…” kezdetű, korabeli sláger foszlányait lebegtetve (Zenei munkatárs: Kazár Pál), evilági fény- és túlvilági hangeffektusokat variálva komplex esztétikai élményt kínál.

A méltó sikerhez nagyban hozzájárulnak a színészek: Tamás Kinga, a naiv, tiszta cselédlányt, Zeller Julit őszinte bájjal formálja meg. Nem kevésbé romlatlan Molnár Mariann, Julika barátnőjeként, akinek sikerül az élet az előbb borzasztóan mulya, aztán pedig nagy karriert befutó Hugó (Illyés Ákos) oldalán. Liliomot, a vurstli legendás mutatványosát Tóth Zoltán László állítja elénk. Az ő felfogásában – noha vannak emlékezetes pillanatai - , a hírhedt „cselédcsábító”, aki „művész”- s” nem tisztességes ember” – nem eléggé karakteres ember” – nem eléggé karakteres. Kenyéradó gazdáját, hajdani szeretőjét, Muskátnét Pregitzer Fruzsina ellenben sokszínűen formálja meg. Ficsurt, Liliom „rossz szellemét” Nagyidai Gergő, a titkos rendőrt Tóth károly fogalmazza meg.

Az édes-bús históriából az egyes jeleneteket elválasztó, vakító reflektorok fénye zökkenti ki a nézőteret.

A föntebb a sláger dallamívei kapcsán említett lebegés, amely a körhinta falovait jelképező, luftballonszerű játékállatok ide-oda billegésében is jelentkezik, nos ez, az élet és a halál, a liget giccsparádéja és a művészet katarzisa, a könny és a kacagás közötti lebegés képezi az előadás lényegét. A Krúdy Kamarában ez az összetett élmény vár a szemlélőre.

Karádi Zsolt
Nyíregyházi Napló



AZ EGYIKNEK SIKERÜL...

A körhinta, Muskátné műintézménye, ahol Liliom kiteljesítheti „szépművészeti” tehetségét, Fortuna szekere, de hiába az igyekezet, ezen a járművön nem lehet „okosan ülni”. Legalább is nem elhatározás dolga, senki nem változhat, változtathat. Eleve kiszabatott Liliom és Julika házasságának kudarca, Muskátné elmagányosodása, Marika és Hugó felkapaszkodása. Nem Fortuna, a Fátum vezérli a szerkezetet. Ki melyik figurára ült - hol jutott számára hely-, ki lett az útitársa, ott és azzal kell maradnia a szakadatlan pörgésben. Menet közben kiszállni tilos! A ringlispíl – a gyönyörűséges látszatok, a vigasztaló életillúziók, a festett varázsalt toposza. Mintha mozogna, pedig csak forog, a tengelye körül egy helyben.

Tóth Miklós rendezésében Liliom története az élet körhintáján játszódik. Matt fekete térben a padlóra körben négyzetméternyi kockákat rajzol ki a reflektorok fénycsóvája (díszlet Paseczki Zsolt). Fölöttük egy-egy színes lufiállat lebeg, ilyen csiricsáré figurákat manapság is lehet kapni a Vidámpark környékén, ahol maradt valami a békebeli bóvli romantikából. A kis súllyal földhöz kötött figurákat testére helyezve „egyensúlyoz” Liliom a „művész” (a lufik kötele pálcának tűnik, ahogy mozdulatlan lebegnek a magasban). A virtuóz „körhintás” valóban mutatványos – tehetséges ember. Körötte forog a hinta, felvillan egy-egy fénynégyzet, miközben egyre szól az Egyiknek sikerül című legendás sanzon sejtelmes, drum and basses verziója. Hátul két fehér ajtókeret, és egy féligáteresztő világos szélű plexitükör, amiben időnként képek villannak fel, így Muskátné (Pregitzer Fruzsina), aki féltékenyen mustrálja a Julikát „karoló” Liliomot. Látjuk a sorsszerű találkozást, a dráma előzményét. Liliom és Julika első éjszaka egymás mellé fekszik, az üveg mögött ruhátlan szőke lány tűnik fel, mellette kék delfin úszik a levegőben. Sokára érjük meg a titokzatos látvány jelentését. Miközben Liliom és Ficsúr eltervezi a rablótámadást, mögöttük, a „fotóműteremben” a felvillanó fények látni engedik a pózoló rendőrt. A veszély, a fenyegetettség feszültsége átható.

A nézőket megvilágító éles fény választja el a jeleneteket, ilyenkor makacsul visszatér a dal egy-egy motívuma (zenei munkatárs Kazár Pál), esetleg nyomasztó zúgás érzékelteti, hogy a szerkezet zakatol előre feltartóztathatatlanul. A határozottan, és átgondoltan húzott szöveget (dramaturg Sediánszky Nóra) megszabadítják a zsánerhangulatoktól. Az előadásból elmarad az „agácifák” illatában úszó cselédromantikás, érdekesen „szlenges” ligethangulat. Molnár Ferenc a cselédlány Julikákat hőssé emelő, költői realizmusa merész, sőt a maga módján provokatív alkotás volt, viszont mára negédes proli-tündérvilággá szelídült - a kedves atmoszféra belepi a szenvedő emberek drámáját. Modern ballada a nyíregyházi Liliom: drámai példázat. Drámaiságát élesen megfogalmazott szituációk teremtik meg, példázatosságát a történetet a partikulárisból kiemelő világos, egyszerű mégis költői teátralitás hozza. Üres tér, erős, ám nem túlpörgetett szenvedélyek, plasztikusan ábrázolt státuszviszonyok, viszonyváltozások, kegyetlen játszmák, világos döntési helyzetek. Egy-egy színpadi kép, jelentéssel bíró térforma, kimozdulás, kifejező gesztus sűríti magába a cselekmény adott stációjának lényegét. Julika előre meggyászolja a rabolni induló Liliomot, a magabiztos jegyespár (Hugó - Illyés Ákos, Mari – Molnár Mariann) lábaihoz omlik és zokog. Hugó vigyorog: fájdalom és derű, az egyiknek sikerül… Ficsúr (Nagyidai Gergő) és Liliom összekapaszkodva áll, feszülten várják Linzmann pénztárost, az áldozatukat. Ficsúr szorong, kezében kanál, ezzel mutatta, hogy szúrjon Liliom, aki retteg kezében késsel; dermedt szobrai ők kétségbeesett erőszaknak. Ficsúr meglép, Liliom belehal.

Az elhallgatás, elhagyás teret enged a befogadó aktivitásának, újraolvastatja a közismert történetet. A hátsó görbe-tükörben a nézőtér eltorzult képe tekint vissza ránk, a köztes világszínpadon emberi életek mutatványa látható sok sírással, kevés és nevetéssel, a mozdulatlan figyelő közönség úgy figyeli tehetetlen, ahogy a részvétlen világ bámulja vesztes embertársaink kálváriáját.

A rablás helyszínén a rendőr - aki a Ligetben igazoltatta Liliomékat, majd „kihallgatta” Ficsúrékat - átsétál a színen. A bűntény kudarcra ítéltetett, Liliom a vesztébe rohan. A rendőrök elkapják, menekülése döntés – öngyilkosság. Liliom középen áll, kezében vérzik a kés, a színpadon átöltözik, felveszi mutatványos gúnyáját. Majd a bőröndjére ül, nyitott szemmel: halottas ágyába fektették otthon. A jelenetek, színek egymásba úsznak. A fiú jelen van, hozzá beszélnek az asszonyok, akik elsiratják. Pregitzer Fruzsina igazán formátumos Muskátné kiismerhetetlenül gazdag személyiség: fölényes és elesett, kicsinyes és nagylelkű, közönséges és kifinomult, harsány és szomorú. Fridrik Noémi (Juli) érdeme, hogy nem enged az édesbús stíl kísértésének, egyszerű és tiszta játékkal nem hangulatokat, hanem helyzeteket játszik. Julikában van valami titokzatos, nem lehet tudni, honnan meríti az erőt, a bölcsességet, mikor olyan gyenge és naiv. Fridrik Noémi remek, emlékezetes Juli, sajnos azonban a Liliomot elgyászoló monológja erőtlen. Liliom meghal – fogja bőröndjét és odébb áll egy házzal. Fényváltás kiüresedő játéktér, visszhangos hang, s már a túlvilágon faggatják a körhintást. Nem láttam még Liliom bemutatót, ahol földi és túlvilági jelenetek egymásba fűzése ilyen elegánsan, és indokoltan történt volna meg. Tóth Zoltán László játéka egyre mélyebb, erőteljesebb, ahogyan Liliomról lefoszlik a Városligeti proli-sármőr maszkja. A színész alkatához jobban illik az elkomoruló, kiszolgáltatott, szomorú daccal lázadó ember megformálása. Ezért a néző is úgy érezheti, ez az igazi Liliom. Az eleve elrendeltséget, a választás szabadságának hiányát érzékelteti, hogy a földi szcéna költői motívumai (bőrönd, mutatványos fények, fehér ruhás rendőrfigura) átemelődnek a felsőbb világba. Fájdalmasan plasztikus lesz így a zsidó-keresztény kultúrkörben teológiai botránynak számító gondolat színpadi megfogalmazása, amit Ficsúr így foglal össze: „mink nem kerülünk (az Úristen) elejibe, …. kerültél te mára Főkapitány elejibe?”. Transzcendens esélyegyenlőtlenség. Gyönyörű mély értelmű gesztus, ahogyan Liliom megvonja vállát az ítélőszék előtt, nem csinálna vissza semmit, nem menne, nem tudna elmenni házmesternek, hiszen „ezért haltam meg” – mondja. A földre visszatérő Liliomot behavazott „körhinta” fogadja, Julika és lánya puritán ruhában, Marika és Hugó - akik sokra vitték - puccosan, Muskátné gyász feketében (jelmez Földi Andrea), a hinta forgott tovább. Nagy pillanat, amikor megértjük, hogy az első este a delfin mellett feltűnő lány-látomás Lujza, Liliom lánya. Az első este megfogant, az első este eldőlt minden.

Költői, okos, elgondolkodtató, szép előadás. Rendkívül eredeti, de nem önkényes Liliom olvasat, szép társulati munka, jó alakítások. Az egyik legizgalmasabb Liliom bemutató, amit valaha láttam.

Perényi Balázs
Criticai Lapok

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi