Tasnádi István

ROVAROK

(Musical)

ŐSBEMUTATÓ

Zene: Moldvai Márk, Jeli András

Rendező: TASNÁDI CSABA

Bemutató: 2006.február 4.



Szereposztás


Továbbá
egyéb ízeltlábúak


Látvány: CSÍK GYÖRGY
Zenei összeállító: KAZÁR PÁL KAZÁR TÍCIÁNA
Koreográfus: LADÁNYI ANDREA, BÁNKI ZSOLT
Koreográfus asszisztens: FENYVESI JUDIT
Grafikusok: KISS LÁSZLÓ, FÓRIZS GERGELY
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA


A darab

Egyetlen nap. Az embernek nem sok, de egy kérésznek egy egész élet. Neki egyetlen napja van, hogy párt találjon magának, szaporodjon, és a nap végén neki tényleg bealkonyul. (Még emésztőrendszere sincs, minek arra az egy napra? Mintha Beckett találta volna ki…)
Darabunk hőse egy Tiszavirág, aki valami fatális tévedés folytán egy nagyvárosi csatorna partján bújik ki a bábjából. Hogy fogja így megtalálni magának az igazit? Szerencséjére – vagy pechjére – egy lakótelepi vérszívó banda megszánja őt. A Tetű, a Bolha, a Bögöly és a Szúnyog elhatározzák, hogy bearanyozzák a kérész kurta életét: megmutatják a legszebb helyeket, elviszik a legjobb bulikba, és közben próbálják megkeresni neki az igazi társat. Csakhogy a Kemotox Bárban a helyi maffiafőnök, Don Go kinézi magának a lányt. („Igazi egyéjszakás kaland!”). A vérszívók megszöktetik Tiszavirágot, és közben még arra is jut idejük, hogy megakadályozzák az elvetemült Mutáns világuralmi törekvéseit. Minderre – a természet gonosz szeszélye folytán – 24 órájuk van, mint egy átlag akciófilmben.
Mi lesz a nap végén? Beteljesíti-e a sorsát a kérész?
Tömörített élet, egyetlen nap: lehet értelme? És nyolcvan évnek van értelme?
Zenés ökörség arról, hogy van-e az életnek értelme.
Szerintetek?
Musical – kicsit másképp.


A TISZAVIRÁG

A tiszavirág a kérészekhez tartozó nagy méretű faj (8-12 cm hosszú). Napjainkban már csak a Tiszában él, igen érzékeny a környezetére, védett faj. Az életciklusuk: a megtermékenyített pete lesüllyed a folyó mederfenékre, a kikelő lárva befúrja magát a meder falába és a víz felé nyitott vájatban él három évig. A lárvák több tíz-százezres példányszámú telepekben találhatók. Három év után ugyanazon nap ugyanazon órájában előbújnak az üregükből és a víz felszínére emelkednek. (Nem tudjuk, hogyan csinálják — biológiai óra?!).
A vízből kibúvó lárvák vedlenek és a belőlük kikelő szárnyas egyedek a víz felszíne közelében megkezdik rajzásukat. Néhány méter magasságú kavargó tömegben a hímek megkeresik a párjukat, a levegőben párosodnak. A párzás után a hím rövidesen elpusztul, a nőstény a vízbe rakja a petéit, majd követi párja sorsát. A víz felszínét elhalt tiszavirág-tetemek ezrei lepik el, lassan tovasodródva a folyóval. Mindez néhány óra alatt, a szemünk előtt játszódik le, mint az átalakulás, a fajfenntartás, a halál és a továbbélés drámai megnyilvánulása. A peték lesüllyednek a meder fenékre. Aztán kezdődik elölről minden, és ez így megy már több száz millió év óta.
A védett tiszavirág nemcsak a Tisza jelképe, hanem jelzi a víz minőségét, a folyóban bekövetkezett ökológiai változásokat is. A tiszavirágzás látványos, egyedülálló jelenség Európában, és nálunk is egyre szórványosabb a környezet változása miatt.
J. Halász Judit



Galéria




Videó




Kritikák

SZIMPATIKUS FÉRGEK

Némileg megtévesztő a Rovarok című új magyar musical színlapja, melynek alapján azt gondolhatnók, hogy a darab főszereplője a párját egyetlen nap leforgása alatt meglelni kényszerülő tiszavirág lesz. A színlappal szemben pontosabban informál a cím: a Tasnádi István írta, Tasnádi Csaba rendezte zenés darab középpontjában ugyanis valójában a rovarok egész hadserege áll. Nem is lehet ez másként, megbízható források szerint a Földön élő rovarnépesség száma megközelíti az egybilliót. Ironikusan akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy csupán idő kérdése volt, mikor és kik kezdenek velük valamit a színpadon. Állatmesét sokat láttunk és olvastunk már, azonban most az író célkeresztjébe vett csoport legalábbis szokatlan. A séma természetesen alapvetően egyezik a már említett műfajéval: az állatok társadalma az emberéhez meglepően hasonló jegyeket visel, a lelki tulajdonságok itt is igen gyakran a testi adottságokból következnek, de mindenképpen szoros kapcsolatot mutatnak azokkal. A kérdés újra csak az, sikerül-e fordulatossá tenni a látszólag ízeltlábúakról, valójában nyilván rólunk, emberekről szóló sztorit, szerethetővé varázsolni a karaktereket. Utóbbi kapcsán megjegyzendő, hogy eleve hátránnyal indul a vállalkozás: a nagydarab kutyának maszkírozott színész könnyedén elbűvöl bárkit a nézőtéren, de ki tudna rajongani egy mégoly jótét csótányért vagy egy csupa szív tetűért? És végül ne feledkezzünk meg a hazai zenés színházi előadások rákfenéjéről sem: a remek prózai színésznek sokszor botfüle van, míg a képzett hanggal rendelkező énekesek jellemformáló eszköztára felettébb szegényes...

A recenzens örömére a nyíregyházi rovardalárda mindegyik fenti elvárásnak a messzemenőkig megfelel. Moldvai Márk és Jeli András változatos, a szituációkhoz nem pusztán zenei aláfestést kínáló, hanem azokat értelmező – hogy stílszerűek legyünk –, fülbemászó muzsikát komponált. Hasonlóan magas hatásfokkal működik Ladányi Andreának és Bánki Zsoltnak a tánckar minden ízét megmozgató koreográfiája – ez utóbbi különösen emlékezetes a többször visszatérő diszkójelenetekben vagy a hangyaboly uniformizált, falanszterszerű világában. A látványtervező Csík György absztrakt, geometriai formákat alapul vevő, mobil elemekből épülő díszletére gyakran vetítenek képeket, filmrészleteket. A mozgatható tömböket borító szalagfüggönysor számos alkalmat kínál a játékra. A helyszínek jelzésszerű, ám pontos megidézésében segítenek még a fények is. A jelmezek sosem szájbarágósan, végig felismerhetően utalnak a rovarok jellemére (a Könyvmolyok fodros-parókás rokokó ruhakölteményeit, a Nagy Temetőbogár vészjósló bérgyilkosancúgját meg a Tetű és Tetűné kötött sapkás, pulóveres, lecsúszott prolijelmezét érdemes itt kiemelni). Tasnádi Istvánnak az egy napig élő tiszavirág sorsa csupán kiindulópont ahhoz, hogy a rovartársadalom minél részletesebb tablóját rajzolja fel. Mindezt segíti az alapvetően egyenesvonalú történeten – a félénk tiszavirág újdonsült barátai huszonnégy órán belül igyekeznek párt találni a bájos jelenségnek – indázó számtalan kitérő, melyek bepillantást engednek egyebek mellett a könyvmolyokat foglalkoztató álfilozófiai kérdésekbe, a férje által elhanyagolt tetűné sanyarú sorsába, vagy a világuralmi terveket szövögető Don Go ármánykodásaiba.

A Jenei Judit által nem túl szuggesztíven megformált Tiszavirágot körülrajongó, mindvégig segítőkész csapat tagjai az ugribugri Bolha (Tóth Zoltán László), a testi erejével úton-útfélen büszkélkedő Bögöly (Nagyidai Gergő), a hímek vérét kiszívni bármikor kész Szúnyog (Kuthy Patrícia), az egészen a tapsrendig a színen csupán hangjával jelen lévő Atka (Tóth Károly) és a mindig a sor legvégén barátai után csoszogó Tetű (Avass Attila). A rovaruniverzumban ők képviselik az egyszerű gondolkodású, ám jólelkű ízeltlábúakat, akik feladatuknak érzik, hogy barátjuknak – akinek sokáig a nemét sem sikerül egyértelműen eldönteniük – társat találjanak. A legegyszerűbb módszernek az mutatkozik, ha minél több menő helyre elviszik a Tiszavirágot, aki szerintük így könnyűszerrel kiválaszthatja a szívének és testének leginkább szimpatikus férget. Igen ám, de az önkéntes alapon szerveződött házasságközvetítő csapat számításait keresztbe húzza a maffiafőnökökre hajazó modorú Don Go (Puskás Tivadar), aki a csápjaiban tartja rovarváros irányítását – ő ugyanis szintén szemet vet a fura tüneményre. Ettől fogva a feladat tehát bonyolultabb: megóvni a törékeny szépséget Don Gótól és csatlósaitól, így például a Tiszavirágot saját zsákmányaként kezelő Döglégytől (a rasztaparókás-szamurájkardos Széles Zita) vagy a kiváló Banderas-paródiát nyújtó, Illyés Ákos megformálta, önértékelési gondokkal küszködő bérgyilkostól, a Nagy Temetőbogártól. Hogy a kép még cifrább legyen: Don Go a rovarokat kegyetlenül elnyomó emberiséget el akarja tüntetni a Föld színéről. Ördögi tervét a bűbájos, elkényeztetett popsztárra emlékeztető Mutáns (Bátyai Éva) segítségével akarja megvalósítani, aki – a testébe fecskendezett halálos vírusoknak köszönhetően – legalább olyan veszélyes, mint amilyen gyönyörű...

A történet tehát újabb és újabb kanyarokat vesz, míg elérkezünk a várható happy endhez: Tiszavirág rátalál egyik fajtársára, akivel halála előtt végre szaporodni tud. Szerelem és halál sokszor elővett párhuzama-azonossága itt a maga konkrétságában jelenik meg. A záró filmbejátszáson a tiszavirágzás egyszerre felemelő, ugyanakkor tragikus képsorait látjuk. A fordulatos történet, a bravúrosan megírt párbeszédekben gazdag szöveg, a professzionális látvány és hangzás együttesen gondoskodnak arról, hogy a különös csodabogarak története még sokáig a nézővel maradjon.

Jászay Tamás
Irodalmi Jelen



ÖSSZMŰVÉSZETI BOGÁRBULI

A rovarok lassan szivárogtak be a magyar színházi életbe.

A színpadra nagyított antropomorf bogársereg Nyíregyházáról indult, hogy a benzoátrezisztens, akkusavivó, kemotoxvedelő banda, úgy is, mint a rovarlét humanizált metaforája, földúlja a budapesti Thália színpadát, nem kis zavart keltve mindazokban (többes szám első személy), akik nem figyeltek föl rájuk az előző évadban. Szennyezett korunk szennyfüggővé silányított egyedeinek („– Adjál valami töményet./ – Hideg zsíroldó?) közös biológiai élettere maga Szemét City, mely nyelvi szempontból jól reprezentálja, hogy az értelmezés egymásra rakódó rétegeinek egyikében valahol ott lapul Közép-Európa szemétdombja. A pillanatnyi kilátások szerint a nagyra törő állatsereglet meg sem áll Amerikáig, ahol nagyjátékfilmben vagy 3D-s verzióban nyüzsögnek újra elő. Az amerikai forgatókönyv-bizniszben a sztori már filmötletként is megérhetett volna pár tíz(?)ezer dollárt. Az ott készülő filmes animáció nyilvánvaló sikerrel kecseget, bár, kellő körültekintés hiányában, a túlzott infantilizálás veszélye ugyanúgy fenyegeti, mint a 88 éven felülieknek készülő, horrorisztikus made in USA verzió.

A legmagányosabb hivatást választó Tasnádi István író igazi csapatjátékos. Színpadi szövege minden esetben „élő” részese a színházi produkciónak, akár a szokásos módon, akár a színházcsinálás modernebb vonulatának megfelelően a Bárka vagy a Krétakör társulatával közösen hívja azt életre. (Titanic vízirevü, Feketeország.) Miként az utóbbiban, a Rovarok című musical (trash-revü) létrehozásában is Moldvai Márk elektronikus zenész, a Kontroll című film zeneszerzője és Jeli András zenész, grafikus, filmplakátverseny nyertes volt az alkotótársa. Szöveg és zene szimbiózisában a sztori – egy rovartársai pártfogolta tiszavirágleány egyetlen napig tartó életének viszontagságai, boldogulása, párkeresése, kollektív harca a fajtársait rettegésben tartó Don Go és az emberiséget fenyegető Mutáns ellen – valamint a zene izgalmas egységben fonódik össze. A különféle műfaji variációkat, az esztrádtól a rapig, a hangzás modernsége foglalja egységbe, miközben – hasonulva a szöveghez – a szó legnemesebb értelmében véve közönségbarát dallamok zengenek.

A színpadi alkotótársak, Tasnádi Csaba rendezővel és Ladányi Andrea koreográfussal az élen, alkalmazkodnak a mű kifinomult jelentésességéhez. A nyelvi humorban meglátják az akció humorát, a dallamokban a groteszk elemeltséget, a rovarvilág rokonszenvesre formált egyedeiben a globális létezés ellentmondásait föloldó empátiát. A látványt tervező Csík György újabb és újabb meglepetésekkel szolgáló, nagyvonalú díszletében igazi összművészeti „bogárbulit” visznek a színre, a születéskor ránk rótt vég diadalmas beteljesülésének az útját, a tudatos haldoklás vibráló és izgalmas partiját, amely a hívogatóan vonzó Nagy Lila Fény fenyegetésében az utolsó pillanatig tartogat szépségeket.

Milyen messze jutottunk az emberiség fóbiáinak nagy hányadát kitöltő rovarvilág hagyományos fölfogásától. („A csótányok a rovarok osztályába tartoznak, azon belül a rusnya dögök családjába." – egy iskolai dolgozatból.) A falakból előrajzó ízeltlábúak, csúszómászók színpadi megjelenési formáit bizonyos természetrajzi jellegzetességeken túl elsősorban humán személyiségjegyek ihletik. A törékeny Tiszavirág (Jenei Judit) áttetszően pasztell szépsége szinte észrevétlenül tűnik át a beteljesülést hozó „korai öregségbe”. A genetikailag kódolt, gyors lefolyású életút az ártatlanságtól elvezet a létezés buktatóit ösztönösen megélő, lágyan feminin életbölcsességig. Az élettérként meghatározott szemétkupac – mely valahol a Tisza közelében lehet… – hasonló evidencia a többi rovar számára is. A szűk baráti körhöz tartozó Bolha (Tóth Zoltán László), aki kerüli a női nem vérszívó egyedeit, a társtalanságra kárhoztatott Bögöly (Nagyidai Gergő) és a hímtársadalmat egyszerre vágyó és elutasító Szúnyog (Kuthy Patrícia) nagyvilági kalandorok Avass Attila ezresével utódokat nemző Tetűjéhez képest, aki agyon hajszolt családfőként morzsolgatja tetűmindennapjait. Valahogy mégis ő lesz az, akit – amellett, hogy betartja a rovarbarátság kőkemény szabályait – megtalál a családi béke és idill. Ha tetű lassan is…

Avass csoszogó járása, furcsa kéztartása valójában értelmezhetetlenül, mégis érzéki módon emlékeztet az általa megformált rovarra. Mélyről jövő, méltóságteljes humora ugyanakkor megóvja attól, hogy a „felnőttből” formált figurát akár egyetlen pillanatra is infantilizálja. Ugyanilyen következetesen áll ellen a kísértésnek Puskás Tivadar nagy potrohú Don gója, akinek minden megnyilvánulása a manipulációs technikák rémisztő valóságáról árulkodik, és Losonczi Katalin megejtően bájos női Mutánsa, aki az emberiség kiirtására alkalmas „laboratóriumi” képességeit a nagytermetű manipulátor szolgálatába állítja. A bérgyilkolásra fölfogadott Nagy Temetőbogár (alias: temetődögész. Pallas nagylexikon) megint más attitűdből fogalmazott figura. Illyés Ákos egy erősen spanyol akcentusú, latin macsó paródiáját adja, akinek zord külseje dadogós magyar lúzert takar.

Helyszínek: Don Go bár, multinacionális termeszvár, könyvmoly klub, stb… Előbbiben szaporodnak, utóbbiban okoskodnak („Van-e már köteted?”, meg ilyenek), a középsőben meg nem tudják eldönteni, hogy a hangya yuppie-knak legyen-e igazi egyénisége. Jó, legyen, de milyen alapon? („A csapatszellem nem csordaszellem. Világos?”) Mindez a hipersebességgel változó, ugyanakkor lassan-lassan kanonizálódó újmagyarban előadva. Zsír.

A címben műfaji megjelölésként szereplő trash (eredendően: giccs, hulladék, limlom, ostoba beszéd, ponyva, söpredék, vacak) utalhat a történet univerzumára, ugyanakkor önironikus elemeket is feltételez. A mű írói lealacsonyítása másik oldalról fölértékelheti, őszinte humorforrássá teheti a szöveg bizonyos elemeit, így a dalszövegek jópofa kínrímeit. (Mindegy nekem, méhkirálynő vagy here,/ Mindegy nekem, hogy nyel-e vagy van nyele.” – énekli a hedonistapederaszta Don Go). Felidézhet zenei stílust vagy akár a „fehér szemét” (white trash) kifejezést, amely az amerikai társadalomban a fehérbőrű „alja népet” jelenti. (Az egyre botrányosabb (utó)életű Anna Nicole Smith 1993-ban ötmillió dollárra perelte a New York című magazint, mert White trash című cikkét az ő fotójával illusztrálta.) Plusz van még ezen kívül entell. gőg kifig. (Molyok.) Másik old. lump. rov.sereg. Társ. krit. Szemét, genya, dzsuva, dzsindzsa. Univ. tágított K. Európa.

Kállai Katalin
Kritika

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi