Tasnádi István

FINITO

avagy a Magyar Zombi

(Komédia két részben)

Zene: Szemenyei János

Rendező: TÓTH MIKLÓS

Bemutató: 2007. május 12.



Szereposztás


Továbbá
Bajusz Emőke, Hegymegi Máté, Rajkó Balázs, Szalona János


Díszlet: PASECZKI ZSOLT
Jelmez: FÖLDI ANDREA
Dramaturg: SEDIÁNSZKY NÓRA
Segédrendező: NAGY ERZSÉBET


A darab

Blondin Gáspár, a negyvenes éveiben járó vidéki munkanélküli, sorsa kilátástalansága miatt úgy dönt, önkezével vet véget életének. Öngyilkossága helyszínéül a jelenkori társadalom groteszk, ugyanakkor képiségében igen hatásos és pontos metaforáját, a magyar ugar közepén álló budit választja. Ezt a „kultikus-fallikus” totemhelyet keresik fel egymásután a gyógyíthatatlan betegségben sorvadó kis- és nagyközösség, szűkebb és tágabb környezetünk kulcsfigurái, meghatározó „arcai” és megmondó emberei, sajátos, abszurd haláltáncként. Gyilkos iróniájú kacagtató komédia a körülöttünk lévő, sírnivaló világról; veretes, klasszikus verssorokba foglalt triviális, olykor banális, de mindig „ütős”poénok; fekete humorral és a szarkasztikus, klinikai pontossággal megrajzolt kórkép mögé rejtett empátiával és érzékenységgel megrajzolt profán sirató a mindenkori magyar kisember sorsáról és kényszerpályáiról. Egy komédiának lassan vége… finito.



Galéria




Videó




Kritikák

HALÁLTÁNC A GÉMESKÚT ALATT

Verses világvégi vígjáték

„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök” – jut eszünkbe Gogol halhatatlan mondása, mialatt nézzük a Finitot. Az új színházi premier rólunk szól, mindennapjaink kisebb-nagyobb abszurdjairól. S miközben harsány kacagást fakaszt, aközben néhány pillanatra meg is dermeszt. Mert szembesít azzal, amiben élünk. A nevetségessel. A tragikussal. A groteszkkel.

Tasnádi István nagy nyelvi erővel megírt darabja vérbeli posztmodern alkotás, amely a magyar- és a világirodalom számos szövegével tart kapcsolatot, így aztán Shakespeare, Moliere, Madách, József Attila, Erdman, Örkény tűnik fel néhány pillanat és mondat erejéig. A szöveg-utalásokhoz a színpadkép (Paseczki Zsolt) és a rendezés (Tóth Miklós) számos ötlettel járul hozzá: a kispolszkironcs melletti gémeskút a ráaggatott parabola antennával A magyar Ugaron tragikumát a teljes abszurditás felé mozdítja el. A teknőben pancsoló főhős egyik póza pedig – sejtetvén a végkifejletet – David festményét, a Marat halálát idézi… Az ötös-hatodfeles jambusokban írott vígjáték, amelynek olykor túlhajtott, Romhányi József egykori sziporkáira emlékeztető rímtechnikája erős poentírozottsággal társul, a Moliere-t is megihlető commedia dell arte mosdatlanszájúságával harsány tetszésnyilvánításra ösztönzi a nagyérdeműt, amely a Finito világát ugyancsak magáénak érzi.

Hogyne érezné, amikor a főszereplő, Blondin Gáspár (Horváth László Attila), a munkanélkülivé vált, tehetetlen kisember öngyilkosságra készülésében is üzletet szimatoló médiacirkusz ironikus képsorait látja. S a cselekmény színhelye pedig nem más, mint Blondin portájának középpontja, a budi… Ide, az Erdmantól és a Tótékból ismert kelet-európai magány-szigetre húzódik el a boldogtalanságában halni készülő férfiú. Ám itt sem lehet nyugta, mert ide is követi a megcsalt és lestrapált feleség (Horváth Margit),az enyhén debil anyós (Antal Olga), a felturbózott popdíva (Kuthy Patrícia), a nejét elcsábító rendőr-pszichológus (Szalma Tamás), a tehetségtelen költő (Petneházy Attila), a korrupt polgármester (Puskás Tivadar), a lökött szomszéd (Illyés Ákos). És a második részben hozzájuk csatlakozik a bornírt médiasztár (Avass Attila) és bugyuta riportere (Losonczi Katalin). Miként Madách londoni színének haláltánc jelenetében, Tasnádinál is a végüket járják a kiüresedett, ostoaba és cselekvésképtelen figurák, ám a feleség tettének eredményeképpen létrejöhetne a katarzis. De ez is lehetetlen: Tóth Miklós lendületes rendezésében deus ex machinaként az égből megérkezik Hívatalos Úr (Balogh Gábor), s a Tartuffe zárlatára emlékeztetően Uralkodónk jóságáról beszél. Kizúdítja a vályukba a moslékot: nesztek, ezzé lett mára az ember tragédiája.

A kiváló színészi alakításokat felvonultató komédia Tóth Miklós kezében (dramaturg: Sediánszky Nóra) - ha olykor nyersen és túlpörgetve is - rendkívül aktuális: magunkon röhögünk, amikor hahotázunk a nézőtéren…

Karádi Zsolt
Nyíregyházi Napló



HALÁLTÁNC EGY MAGYAR SZÍNPADON

Nyíregyháza - A mondatok lehetnek vígjátékiak, de azért arra gondolunk: bármelyikünk kerülhet hasonló helyzetbe.

Tasnádi István neve ismerősen cseng a nyíregyházi színházba járó közönség fülében, hiszen a Vidoron is megjegyezhette a nevét. Szerzőként a Made in Hungária, a Rovarok, dramaturgként a Szentivénéji álom, az Amadeus vagy legutóbb a Csárdáskirálynő fűződik a nevéhez.

A Móricz Zsigmond Színház újbemutatója, a Finito már sikert aratott több magyar színházban, voltaképpen a hely, az idő, a mai magyar társadalmi viszonyok, a régió munkanélküliségi adatai még csak felerősíthetik a mű eredeti szándékait.

A Finitoban több réteg simul egymáshoz. Jelen van benne Tasnádi István, a költő (a szöveg hajlékonyságában, a metaforák bőségében, a rímes alexandrinusokban), a színházkritikus (aki egyesíti Erdman látásmódját és Moliere szellemességét), a groteszkhez való vonzódás (az emelkedett lerántása a hétköznapiság szintjére, egészen a gagyiságig, a nyelvi igénytelenség megmutatásáig).

Azon persze lehetne vitatkozni, helytálló-e az a fajta általánosítás, hogy a jelen Magyarországa olyan, mint egy budi,de ennek a metaforának számos eleme igaz. Feltétlenül hiteles, ami a mai magyar média hír és szenzáció éhségére vonatkozik. Lélektelen, felelőtlen. Nem törődik az egyes ember érzékenységével, szívesen látja a vért, a fájdalmat, sőt szívesen megmártóztat mások keserűségében.

Fanyar fintor

A Finito (avagy a Magyar Zombi) nem a felhőtlen szórakozást kínálja. Furcsa a nézőtéren felhangzó nevetés is, még abban is megérezni a kényszerűséget, mert a helyzet, a mondatok lehetnek vígjátékiak, de azért arra gondolunk: bármelyikünk kerülhet hasonló helyzetbe. S ettől inkább fanyar fintorrá torzul az arcunk.

A próbák során sok-sok ötlettel dúsult a játék, még az utolsó egy-két napban is változott. A bemutatóra helyére kerültek a dolgok s Horváth László Attila tökéletesen hozni tudta Blondin Gáspár figuráját. Elesett, s ebben az állapotában fájdalmasan vergődő hőst, antihőst alakított.

Horváth Margit a feleség szerepében egy kicsit a háttérbe kényszerült, de ahogy a pointilista festményeken, úgy az ő játékának is fontos, jellemző jelentősége volt.

A bajból mindenki hasznot akar húzni. Érvényes ez a polgármesterre (Puskás Tivadar kitűnő alakításában), a költőre (Petneházy Attila szokatlan színeket is megmutató játéka), a popdívára (Kuthy Patrícia nagyszerű figurájában), a rendőrőrnagyra (Szalma Tamást évek óta most láttuk újra a nyíregyházi színpadon, egy antiterrorista szerepben), a média képviselőire (Avass Attila nagyképű műsorvezető típusában, Losonczi Katalin (a buta riporter szerepében), Nagyidai Gergő (az önmutogató képeket rögzítő operatőrben); Illyés Ákos a szomszéd Misi, Balogh Gábor a hivatalos úr szerepében, Antal Olga, Blondin anyósának figurájában alakított figyelemre méltót.

A magyar ugar képének felrajzolása Paseczki Zoltán érdeme, a jelmezeket Földi Andrea tervezte. A színészeket Tóth Miklós mozgatta, lehetővé téve, hogy a darab jelentése minél nagyobb gazdagságban fogalmazódjon meg.

Nagy István Attila
Kelet-Magyarország



BOLDOGSÁG LESZ

Tasnádi István Finito című művét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Tóth Miklós rendezte.

Moslékot önt a nézők elé a vályúkba a Hivatalos Úr – fiatal ember, nem kellene romlottnak lennie, akár láthatná is, micsoda ellentét feszül aközött, amit tesz, és amit képvisel. Balogh Gábor sejtelmes a pár mondatos szerepben. A nép ügyén virrasztva őrködő uralkodó üzenetét hirdeti: „boldogság lesz”. Azt mondja tehát, amit kell, finoman, szavalva, teljesen mindegy, ha értelme nincs is. Az új nemzedék új embere, lehetetlen eldönteni, hogy hívő vagy cinikus – hitelesen ábrázolt utálatos karakter, a jövőt értéktelenné, reménytelenné tevő figura.

A drámavégi mellékszerep ilyen értelmezésével felesel az írói szándékkal a rendező: ahogyan Tóth Miklós gondolkodik erről az alakról, azzal nem feloldja a feszültséget, hanem át-, vagy legalább tovább értelmezi Tasnádi István művét. A jelentéstartomány tágítása nélkül a Finito a média gátlástalanságának, a kétes értékű hírnév megszerzésének, önös érdekű használatának, a halál utáni kisajátítás igenlésének vicces ábrázolása lenne. Nevetnénk a helyzeten, ahogyan mindenki hasznot remél egy kilátástalan sorsú ember halálából, és nevetnénk a leírás módján: ahogyan egy nem különösebben drámai sorsot elemel a mindennapoktól a verses beszéd, ahogyan a lét igenlésére, vagy tagadására rárímel az „Oriflame”, vagy a „Praktiker” – a mindenki által érthető hétköznapi tapasztalat.

„Boldogság lesz” - önti a moslékot a Hivatalos Úr. És persze már régen nem a boldogságról, nem a boldogításról, de még csak nem is a médiáról van szó, hanem a hatalmi helyzetként leírható manipulációról, amelyben nem az számít, hogy kik az akaratukban befolyásolni kívántak, hanem csak az, amit képzelnek róluk.

Szándékaiban és eszközeiben fölötte van ez a manipuláció a munkanélkülivé lett és életkedvét elveszített Blondin Gáspár körül szerveződő kisszerű, a férfi eltervezett önkéntes halálából médiaeseményt vizionáló játszmának. Ez egy lassabban formálódó színpadi helyzet, a benne részt vevők jellemet és folyamatot ábrázolnak, míg a Balogh Gábornak jutó sűrű pillanatok összegzőek és értelmezőek.

Hiába hozza közvetlen kapcsolatba a szereplőket a történet, valójában az köti össze őket, hogy mind magukra figyelnek. Reálisnak gondolt helyzet ez, de sokkal inkább szürreális, vagy abba hajló: ebben az udvari budi körül szerveződő reálisban nem lesz, nem is lehet semmiféle boldogság.

Horváth László Attila Blondin Gáspárja a beszűkült lét beszűkült tudatú gondolkodója, csendes, befelé játszó férfi. A neki jutott tér silány díszlet, nem lehet benne biztos, hogy a palánkon túl van-e valódi élet. A saját életének valódiságára is az a legfőbb bizonyíték, hogy a halála legalább biztosan valódi értéket képvisel.

Blondinné szeretete is önzés: nem tudja elfogadni, hogy a férjével töltött idő visszamenőleg is értelmetlenné válhat – Horváth Margit a házasságot megmenteni készülő asszony szerepéből bontja ki magát a végzetet, mutatva - általában és itt és most - mindennek a következményét. Avass Attila a médiaszereplőben a narcisztikus személyiségjegyeket erősíti: Pál a piti, hónaljszagú médiavalóság vibráló, érzékeny, ideges alakja, a médiatér birtoklásának olthatatlan vágyával.

Szalma Tamás rendőr őrnagya használja a nyilvánosságot. Pontosan tudja, hogyan kell viselkedni a kamera előtt. Viselkedik, tehát az őszintétlenség a létformája: összerakhatatlan személyiség.

Petneházy Attila költőt formál, bumfordian, széles gesztusokkal, csapzottan és igyekvően, egyszerre létezik a valóságban és a képzeletben – a leginkább vígjátéki alak a popdívát adó Kuthy Patríciával. Ez az énekesnő nem tudja olyan mélyre leküzdeni magát, hogy elfelejthesse: csak az számít, hogy beszéljenek róla.

Bujdos Attila
Észak-Magyarország


Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi