Egressy Zoltán

FAFEYE, A TENGER ÉSZ

(Zenés játék)

Rendező: MOLNÁR – KERESZTYÉN GABRIELLA

Bemutató: 2008. március 07.



Szereposztás



Látvány: MÉSZÁROS ZSÓFIA
Zeneszerző: OLT TAMÁS
Dramaturg: VÉGH ILDIKÓ
Koreográfus: VIDA GÁBOR
Segédrendező: RAJKÓ BALÁZS


A darab

Fafeye, a kissé bugyuta, ám igen jólelkű tengerész hajótörést szenved. Egy kis városkába vetődik, ahol a még kevesebb eszű, ám velejéig gonosz Buttander tartja rettegésben a lakókat. Köztük Paradicsomot, a helyi zöldséges szépséges lányát, akit ráadásul feleségül akar venni. Fafeye besóskázik – friss zöldségben az erő, éljen a vitamin - és munkához lát. Végül természetesen Paradicsom kezét is elnyeri, a városlakókat is megszabadítja…



Galéria




Videó




Kritikák

EGY JÓLELKŰ FAFEJ KÁLVÁRIÁJA

Pénteken bemutatták a Móricz Zsigmond Színház legújabb darabját. Egressy Zoltán: Fafeye, a tenger ész című zenés játékát kicsik és nagyok egyaránt élvezték.

A délelőtt 11 órakor kezdődő premieren szinte csak kisiskolások ültek a nézőtéren, akiknek egy meglepetéssel is szolgáltak a szervezők. Amelyikük ugyanis kiszínezi a Fafeye műsorfüzetét és visszaküldi a színház címére, jutalomban is részesülhet.

A gyerekek a darab első percétől kezdve belementek a játékba, élvezték a jólelkű, ám némileg bugyuta hős kalandját. Amikor Paradicsom, a Zöldséges csodaszép lánya feltűnik a színen, rögtön érezni köztük a vibrálást. Bár a kicsik ebből a romantikus szálból vajmi keveset érzékelnek. Őket inkább a jó és a gonosz közötti párharc izgatja. A viccesre vett Buttander alakja miatt a rossz hős is szimpatikusabb lehet, bizonyítja ezt az is, hogy a legvégén az őt alakító Olt Tamás kapta a legnagyobb tapsot. Az is nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy a színészek kiléptek a színpad misztikus világából, hozzájuk, a közönség szintjére is elmentek, ott sípoltak, veszekedtek pár centiméterre mellettük.

Bár nem az iskolában voltak, bizonyára tanultak is a darabból. Tengerészünk ugyanis nem csak a nevében Fafeye, nem ismeri a nyelvtani szabályokat, szokásokat. Paradicsom pedig tanítgatja a mű alatt, hiszen az nem szerethet bele egy műveletlen fráterbe, aki még attól is irtózik, hogy a nevében bármilyen formában szerepeljen a buta szó. Pedig ez óhatatlanul bekövetkezik, ha hozzámegy a város polgármesteréhez, Buttanderhez. A mesebeli városka egyébként, ahol Fafeye kiköt a hajótörést követően, tele van vidám, színes, felszabadult emberekkel. De a zsarnok alatt elnyomásban élnek egy olyan városban, ahol büntetnek mindent, még a nagy pocakot, a napsütést, az ácsorgást, a bécsorgást, a cécsorgást is… Ettől menti meg a pozitív, jólelkű hős őket, miközben a saját boldogságára is rálel.

A mesékre jellemző hármas szám is megjelenik, ugyanis a két hős háromszor mérkőzik meg egymással, s a gonosz mindháromszor csak csalással tud győzni. A gyerekek teljesen beleélték magukat a történetbe, kiabáltak, drukkoltak Fafeye-nek a versenyek során. Végül persze happy and lett a vége, a jó elnyerte jutalmát, a rossz pedig büntetését. Fafeye végre boldogan élhet Paradicsommal és rég elveszett kisfiával. Ki kell emelnem még Petneházy Attila nagyszerű alakítását. A színművész a Zöldséges bőrébe bújt, akinek erénye az igazmondás, az éleslátás, a gondolkodás, a türelem és a meghatódás, de legfőképpen a jólelkűség. Végig pozitív alakban tűnik fel a színen, aki titokban Fafeye és Paradicsom szerelmét segíti. Nagyszerű arcjátéka és mozgáskultúrája vitte a pálmát, nagyszerűen állt neki ez a komikus szerep. Mint ahogy a női főszereplő, Molnár Mariann is jobban tetszett Paradicsomként, mint 1-1 komolyabb darabbeli alakítása. Olt Tamás pedig ismét megcsillogtathatta nagyszerű énekhangját.

Kovács Tünde
Index-kelet



ÉLEK ÉS JÁTSZOM

A szerelmes tengerész kalandjai a nagyszínpadon

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni, azt írnám: bájos. Kifejezetten bájos előadás, szerelemmel és tanulsággal, humorral és lírával átszőve. „Családi” darab, amelyben a történet és a látvány a kicsikhez, a szójátékok sokasága pedig a nagyokhoz szól…

Egressy Zoltán modern meséje „a hét tenger harminc lakatlan szigetén” az egykor a sellőkkel elment kisfiát kereső, ám most éppen hajótörést szenvedett Fafeye kedves históriája. A nem túl eszes, ám annál melegebb szívű tengerész (véletlenül) ér földet a velejéig romlott, ostoba és gonosz, de igen furfangos, alattvalóit lépten-nyomon sanyargató Buttander birodalmában. Vele kell harcolnia a helybeli Zöldséges gyönyörű lányáért, Paradicsomért. S miként a mesében szokás (nem kevés kalandot, arcátlanságot és ármányt elviselve), mégiscsak győz az igazság. Fafeye – némi dramaturgiai csavar következtében – Paradicsom szerelmének elnyerése közben (a kisfia helyett) önmagát találja meg. S hogy végképp helyre álljon az erkölcsi világrend, a sziget új polgármestere a Zöldséges lesz, „akinek erénye az igazmondás”…

A március 7-i bemutató fantasztikusan reagáló gyermek közönségének részvételével valódi „interaktív” premier jött létre: a színház csodája magával ragadta a kicsiket, akik hatalmas lelkesedéssel szurkoltak a szerelmeseknek és indulatosan utasították el a felfuvalkodott Buttandert. Az idősebb nézők ez alatt elégedetten nyugtázták az itt-ott vérszegény történetet fel-feldúsító olyan nyelvi poénokat, mint a „sajtból van a hold”, az „indul a Mandula”, az „elkékülni, zsiráf, sajt!”, az „én úgy je t’ aime”, a „kötelező a fakultatív megjelenés”, a „Levegőt! Még nem elég!”, vagy az olyan „franciás” szósort, mint a Giscard d’Estaing-Alain Delon-Yves Montand- mountainbike- Eiffel Tower, stb. Nem kevésbé szellemes az egykori Sergio Leone-filmre, a Volt egyszer egy vadnyugatra zenei motívummal is rájátszó „fogj egyszer egy vadnyulat!” felszólítás, vagy a hajdani slágert kifordító mondat: sóska, levelet hozott apóska… Szöveg és jelmez erősíti egymást, amikor Fafeye és Paradicsom málnaszörpöt, később vörös bort akar inni, majd szóba kerül a Vörös-tenger, a lány pedig pirosra tapsolja a tenyerét…

Molnár-Keresztyén Gabriella rendezésében Mészáros Zsófia rendkívül dekoratív látványtervének köszönhetően élvezetes egységbe került textus, kép és zene. Az elsősorban gyerekeknek készült, burleszkbe illő gegekkel is dolgozó mű olykor meglehetősen elrajzolt alakokat láttatott: Petneházy Attila a ruhájának színével is jelzett, enyhén buggyant Zöldséges, Koblicska Kálmán a suttyomban fényképezgető Bittner, a besúgó, Tóth Zoltán László, a rózsaszínben pompázó Mandula, a kikiáltó, Olt Tamás, a sanda gazember Buttander szerepében volt kiváló. Velük szemben Molnár Mariann az őszinte érzésekre vágyó okos és szép (természetesen piros ruhát viselő) Paradicsomot, Nagyidai Gergő pedig a sóskakedvelő, hibásan beszélő, naivan szerelmes, akrobatikus mozgásokra képes Fafeye-t (Popeye-t?) hozta szerethető közelségbe. Bájos kettősük képes volt elhitetni, hogy a „szépségnél sokkal fontosabb az ész” életelvétől bejárható az út „a szív a fontos, nem az ész” gondolatáig. Egressy Zoltán voltaképpeni példázatát a zeneszerzőként is debütáló Olt Tamás dallamos muzsikája és Vida Gábor néptánclépésektől elrugaszkodó koreográfiája tette teljes élménnyé. A tenyerüket vörösre tapsoló apróságok között ülve magam is hinni kezdtem Fafeye igazát, az élek és játszom, illetve a játszom, de élek örök üzenetét…

Karádi Zsolt
Nyíregyházi Napló



TARKA TANMESE

Harsány színek, harsány játék. Felvállalt rajzfilmvilág a színpadon; karikatúra-szerűen elrajzolt karakterekkel, show-business-be illő zenével, jelmezekkel és tánccal. Ilyenre formálta Egressy Zoltán gyermekdarabjának színpadi miliőjét Molnár-Keresztyén Gabriella rendező.

Az Egressy-féle textus megfelel a mesék legfontosabb tradicionális dramaturgiai követelményeinek, de meglehetősen sematikus. Van próbatétel (háromszor), van fátum, a gonosz elbukása és a jó győzedelme; ám nincs jellemfejlődés és helyenként a játék (s a szöveg is) ellaposodik, érdektelenné válik. A szerző szövegteremtő ereje felnőtteknek szóló kortárs drámáiban sokkal szuggesztívebb, erősebb kohéziójú és sokkal inkább egyéni hangú, mint a Fafeye-mesében. Néhány jól eltalált geg ment meg egy-egy jelenetet, melyben megcsillan Egressy sajátos humora, de mindez megmarad a darab nyelvi szintjén, s be kell vallanunk, hogy a szójátékok tekintetében vannak erősebb kortárs alkotók is (például Varró Dániel). Egressy meséjében a nyelvi humor inkább a felnőtteknek szól, ezáltal az előadás családi programmá avanzsál. Az „elkékülni, zsiráf, sajt” felkiáltást ugyan a gyerekek is értik, de az „én úgy je t’ aime”, a „sóska, levelet hozott apóska” vagy a „csajból van a Hold” frázisok szellemes áthallásait inkább szüleiknek címezte a szerző.

A neon-színekben, flitterekben és tüllökben pompázó jelmezek a mai kínai gyermekjátékok hivalkodó tónusaira emlékeztetnek. A látvány (Mészáros Zsófia) egységét a giccs adja - ez nyilván koncepció, a legkisebb korosztály számára könnyedén befogadható vizuális élmény; kérdés persze, hogy mennyire ízlésformáló. A televíziós csatornák (sokszor vitatható) látványával a színpad nem tud versenyezni, de erre tán nem is lenne szükség. Hiányolom a finomságot; túl dús, túl negédes, túl szirupos ez az egész. A rendező alkotótársai alkalmazkodnak a darabvilághoz, és ez egységet teremt. Vida Gábor koreográfiái a színpadi show-tánc műfajába sorolandó kreálmányok, ahol a revümozgások éppúgy megférnek a klasszikus balett elemeivel, mint a néptánc az akrobatikával. Alapvetően cirkuszi forgataggá mosódik a háttértánc, Olt Tamás kellemes, de aligha felejthetetlen musical-hangzásvilágú zenéjére. A rendező jól használja a színpadra behozott kellékeket. Így például a Klimt nőalakjait idéző egyik főszereplő, Paradicsom állandó attribútuma, a piros hulla-hopp karika, amely néhol csupán játékszer, máshol összetartozást jelentő szimbólum, vagy ide-oda gurulásával dialógust erősítő színpadi elem.

Molnár-Keresztyén Gabriella színészvezetése szakszerű. A leginkább kidolgozott figura a negatív karakter, Buttander polgármester, aki demokráciát nem ismerve tartja félelemben városának polgárait, s úgy gondolja, hogy Paradicsom szerelme is jár neki. Olt Tamás kellő iróniával, meggyőzően alakítja a pénzhajhász, öntelt diktátort. Mellette a főhős Fafeye (Nagyidai Gergő) játéka háttérbe szorul, s a rajzfilmfigura, Popeye mozgását kár volt behozni a valós játékba. Említés érdemel a rózsaszín jelmezes Mandula (Tóth Zoltán László), Buttander hű követője, aki lubickol szerepében, s az idősebb nézők számára karikírozott homoerotikus megnyilvánulásai és spicli jellemvonásai mulattatóak lehetnek. A tisztességes színészi játékok tovább és tovább gördítik a történetet - a gyerekek által jól követhetően. A felnőttek számára azonban más olvasata is lehet a mesének, ha kivonjuk belőle Fafeye jóindulatát és becsületességét. A sorok közt megbújó társadalomkritikában mégiscsak figyelemre méltó, hogy egy együgyű idegen veszi át a hatalmat, akit a nép vakon követni kezd. Igaz, tiszta szívével rászolgál a népszerűségre, és ez azt bizonyítja, hogy a városka polgárainak helyén van az eszük és az értékrendjük, hiszen félelmüket és gyávaságukat legyőzve, nagy sokára szembefordulnak zsarnok polgármesterükkel. Az a szerencse, hogy a kevés ésszel megáldott hősnek azért annyi sütnivalója van, hogy belátja, alkalmatlan a város vezetésére, ezért a lehetőséget átruházza frissen szerzett apósára, a Zöldségesre, miután jól megleckézteti Buttandert, majd elveszi a szerelmes Paradicsomot.

A darab egész hangulata és megoldásai kissé emlékeztetnek a Nemzeti Színház Holdbéli csónakos előadására. Leginkább az a látványos jelenet, melyben fentről nagyméretű tüllt engednek le (egy sellő ruhája) és arra vetítik a boldog jövőt. Álomszerű vízió és örömteli dolog számomra, hogy effajta élményhez manapság már nem csak a budapesti gyermekek juthatnak.

Vida Virág
revizoronline.hu


Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi