Erdős Virág

MERÉNYLET

(Abszurd színmű)

ŐSBEMUTATÓ

Támogatók: NKA, NKÖM Katona József produkciós pályázata

Zene: Márkos Albert

Rendező: KESZÉG LÁSZLÓ

Bemutató: 2007. szeptember 22.



Szereposztás



Látvány: MÉSZÁROS PÉTER
Jelmez: BERZSENYI KRISZTINA
Munkatársak: KOVÁCS KATALIN, LENGYEL JÁNOS
Segédrendező: FEKETE ÁGNES


A darab

Öngyilkos bombamerénylet egy budapesti buszon. Az elkövető egy fiatal lány. A különleges hangulatú, álom és valóság határán egyensúlyozó, abszurd játékban valójában az ő kapcsolatait, s rajta keresztül a mai ember életét jellemző élethazugságokat, szeretetlenséget, magányt ismerhetjük meg: az ürességet, melynek következménye a felszabadító erejű robbanás. Erdős Virág sajátos költői nyelvvel fogalmazott látomása látszat-személyek látszat-életéről szól egy látszat-világban. Az izgalmas kihívást jelentő, új színházi utak keresésére invitáló darabnak a Móricz Zsigmond Színházban lesz az ősbemutatója.



Galéria



Videó




Kritikák

KOMÉDIA AZ ABSZURD VILÁGRÓL

Ősbemutató a Krúdy Kamaraszínpadon

Ősbemutatót tartott a Móricz Zsigmond Színház: Erdős Virág Merénylet című egyfelvonásosa került a közönség elé. A hatszereplős játék a „hagyományos” dráma felől aligha közelíthető meg, hiszen műfaja abszurd színmű.

Erdős Virág munkájának van „elmondható” tartalma, lényege azonban nem a mese. A história szerint egy fiatal nő a budapesti 7-es autóbuszon öngyilkos merényletet követ el. A bűncselekmény utáni nyomozás során előttünk, nézők előtt vallanak hozzátartozói, s így lassan-lassan elősorjáznak a rémes cselekedetet megelőző-kiváltó mozzanatok. A darab végső soron komikus krimiként is nézhető, bár a dialógusokból nem áll össze a tett magyarázata. Nem is állhat össze, hiszen a szerző nem realista lélektani drámát, hanem nagyon is mai, ha úgy tetszik, „posztmodern” színművet írt. Ebben aztán a valóságos és a látomásos elemek, az álomszerű képek és a Ionesco-szerű párbeszédek egyaránt helyet követelnek maguknak. A szöveg hátterében az Örkény-féle groteszk éppúgy ott lüktet, mint napjaink végképp széttöredezett világképének ironikus-önironikus szemlélete, amelyben koherens módon csak az inkoherencia tud leképeződni. Ebben a szellemi térben bármely állítás a kimondást követő percben visszavonódhat, s a lényeg mindörökre megfoghatatlan marad.

Keszég László rendezése a rémisztő történetet elemeli az egyszeriségtől, s egy általános világállapot megérzékeltetésének irányába mozdítja el. Mészáros Péter látványterve éppen ezt a kettősséget sugallja. A robbanás következtében a zsinórpadlásról a színpadra zúduló több tucat baba és plüssállat, s a belőlük képződő felfordulás jelképezi az elkövető fiatal nő lelkének gyermeki maradványait, ugyanakkor tehetetlenségét, valamint leszorítottságát is. A háttérben a díszletelemekként funkcionáló fehér vásznak (tabula rasa?) pedig a családi otthon-makett s az elpusztított környezet videoképeinek néha ringispilszerűen forgó töredékeit, szakadozott folytonosságát láttatják.

A Krúdy Kamaraszínpadon a szójátékokban, a nyelvi humorkeltés sziporkázó ötleteiben bővelkedő abszurd Losonczi Katalin, Pregitzer Fruzsina, Tóth Károly, Olt Tamás, Fellinger Domonkos, Tóth Zoltán László megjelenítésében valósult meg. A színészi játékot a közös lelkesedés jellemezte. Losonczi Katalin finálébeli dala, Pregitzer Fruzsina kettős nőalakja (az önmagába visszatérő cselekmény filozófiai többletével gazdagítva), Olt Tamás hanyag eleganciájú nyomozója, Tóth Károly túlzásba vitt apai szeretete, Tóth Zoltán László és Fellinger Domonkos néhány gesztusa sokat adott hozzá az egyébként is ötletes szöveghez.

Keszég László munkája néhány vonással még inkább abszurddá növelte a morbid mesét, hangsúlyozva, hogy az öngyilkos merényletnek nincs kézzelfogható indoka. A nyíregyházi premier Erdős Virág és Keszég László vízióinak foglalata, amelyben a mai ember saját szorongásaira ismerhet. Azaz arra, hogy a világ borzongató eseményeinek lehet valamiféle magyarázata, de nincs racionális oka. (Az is előfordulhat azonban, hogy ez az értelmezés is esetleges és bármely pillanatban egy újabb detonációval felülírható…).

Karádi Zsolt
Nyíregyházi Napló



MERÉNYLET A SZÍNHÁZBAN

A Móricz Zsigmond Színházban ismét egy ősbemutató részesei lehetünk. A Krúdy Kamarában szombat este mutatták be Erdős Virág Merénylet című abszurd színművét.

Az álom és valóság, az élet és a halál síkjain ingázó előadás helyszínét valószínűleg többen fogják elgondolkodva elhagyni, mint helyeslően bólogatva, a kételynek egy fikarcnyi esélyt sem adva az elméjükben.

A darab egy zavaró zenével, inkább zajhatással indul, mely a megfelelő dramaturgiai pontokon megismétlődik. Ezután egy robbanást hallunk, s szép lassan kibontakozik a történet, ahogy a nyomozó, Olt Tamás felgöngyölíti a szálakat. Vagy mégsem…?

Az előadás abszurditásába teljesen belefér, hogy egy családanya nyulat szül, s azt a sajátjukként próbálják felnevelni, ám nem szeretik. Többször próbálják eltenni láb alól, mégis mindig visszatér. „Ez valami mutáns!” – hangzik el az apa szájából. Semmi sem jó nekik, s bár idővel a lányka leveti nyúl kinézetét, számukra irritáló állati tulajdonságai megmaradnak. Még akkor sem örülnek, amikor végre férjhez megy, gyereket szül. A nyomozás során kiderül, hogy van egy szeretője is, aki meglepő módon egy görény. A főszereplő lány, akit Losonczi Katalin alakít, boldogtalan, nem találja a helyét a világban. Ő próbál mindenkit szeretni, de különös dolgait nem tudják megszokni. Végül egy magára erősített bombával öngyilkos merényletet követ el egy budapesti buszon. A híradó többször beszámol az eseményekről. A színmű végén a lány elénekli a történteket az ő szemszögéből, ez a darab egyik legjobb része. A dallam vidám, fülbemászó, tökéletesen ellentétes a helyzet komolyságával és tragikumával. A szöveg nagyon jól kitalált, humoros, annyira groteszk, hogy az már fáj. Ez a kettősség végig megfigyelhető a mű során, hiszen hol komikus elemek tarkítják, hol pedig megfagy a vér az erekben a sokktól, és olyasmik történnek a színpadon, amiken muszáj elgondolkodni…

A különböző helyszíneket ötletesen oldották meg, köszönhető ez Mészáros Péter látványtervezőnek. Készeg László rendezése pedig igazán karakteressé, emlékezetessé teszi a darabot, bár sok kérdést nyitva hagy. Ahogy egy nézőtársam megjegyezte kifelé menet: „Hát, nem egy klasszikus…!”

Kovács Tünde
indexkelet



SZÖKÉSI KÍSÉRLET

Az abszurd, eszköz és forma - a valóság tágítására, és az újraértelmezett valóság leírására egyaránt használja Erdős Virág a Merényletben. A lét tapasztalatát az érzések világába emeli: minden reális, az úgynevezett normális élet keretei közötti, mégis elviselhetetlen. Azok a szavai, az ezekből fakadó helyzetei, a lehetséges nézőpontjai. Minden, ami ebből következik: szökési kísérlet.

Az abszurd része, hogy Erdős Virág műve az ok-okozati összefüggések vonalán halad: annak kellene kiderülnie, miért robbantja fel magát egy lány a buszon – a történet és a sors rekonstrukciójának kísérlete volna ez. Csakhogy a tényekben a tényeken túli egyéni látásmód a hangsúlyos, a sorsban pedig a sorstalanság, a magára hagyatottság. A megfelelő válaszokhoz nincsenek megfelelő kérdések, az ok-okozati gondolkodáshoz vajmi kevés kapaszkodó adott. Mindenek előtt a megértés hiányzik, ha egyszer az itt ábrázolt élet, az ábrázolásra használt szavakkal – ezzel a költői nyelvvel, mesék fordulatait idéző tréfás-komor mondatokkal - egyetemben nélkülözi az értelmet.

„Ez azt gondolta szerintem, ha tisztességes nő létére összeadja magát egy görénnyel, ...akkor itt majd valami lesz… Megnyílik a koripálya, ...kitör a tavasz, ...helyreáll a világrend, vagy valami. De nem. Ahhoz itten kérem szépen robbantani kell.” A szeretője beszél így az önmagát felrobbantó lány alaktalan akarásáról, a vágy és a beteljesülés beláthatatlan messzeségéről, a semmi nem történik és a valami történik, a van és a lehetne úgyszólván lényegtelen különbözőségeiről.

Tényleg megtörténik a merénylet? Keszég László rendezése a „közveszélyes látomás” esélyének legalább akkora teret hagy, mint a realitásnak. Játékok zuhannak a díszlettelen színpadra, bababútor vetített képei közé. A bűn és az áldozat jelképes, ha valami fontos, hát nem a következmény az. A gyerekkornak ezen a törmelékén legalább annyi az esetleg, mint a valóban. Talán így kell összeérnie kezdetnek és végnek, a kegyetlenség külsőségeit mellőzve, a hidegség, az üresség érzésének közvetítését elsősorban a szavakra bízva.

Losonczi Katalin az örök gyereknek nézettségből építi fel a merénylő lány alakját. A képzelet játéka az övé, sejtelmes, merészen gondolati: az énkeresése kilátástalan, senki által észre nem vett lehetőség. A „legyen valami” igenlése bármit megenged számára, hiszen kívülre helyezi a jó és a rossz koordinátáin. E viszonyítási rendszer tarthatatlanságát egyébként is hatásosan érzékelteti Pregitzer Fruzsina ideges anyafigurája és az apa szerepében Tóth Károly: a lány felnőni képtelenségét és az ebből származó érzéseit főleg az észrevétlensége indokolhatja. Mintha nem is létezne: a szülei számára a gyerek képzete helyettesíti a gyereket, magát. Következetes alakítás az övék: ahogy az örök gyerek életére nem reflektálnak, az örök felnőttek életére sem. Saját sorsuk mellett állnak, az önmagukra figyelés így értelmetlen – ezt a távolságot mutatják pontosan.

Emlékezetes még Fellinger Domonkos pillantása: hogy magyarázattal tartozna bárki, egyedül az általa formált szerető érzi meg. De nincs magyarázat. Mondani kell valamit, de nem lehet: hallgatni és beszélni is abszurd.

Bujdos Attila





A Merényletről való gondolkodásban kapcsolódhatunk József Attilához: „Csak ami nincs, annak van bokra, / csak ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra.” Ha a Fotelben a téboly, mint oltalmazó burok, s a burok, mint tébolyító lakhely egymást kiegészítő lelki lényegként és lelki életterületként határozható meg, akkor Erdős Virág munkájával kapcsolatban az mondható: a burok szétrobbanása a teremtő szubsztancia. A tétel nappali fényben tárul elénk, amint Budapest belvárosának levegőbe röppenése következtében a színpadra hull egy komplett gyermekvilág. Az emberek nászából nyúlnak született leány házasságán kívül szerelmes lett egy görénybe. Talán közösen tervelték ki, hogy rakja körbe a testét bombákkal, s a 7-es buszon, a Ferenciek tere magasságában robbantsa fel magát. Naná, hogy mindenki meghal. Kevésbé, naná, hogy mindenki a saját testi valójában és jellemképében támad fel. Az önazonosságot eredményező reinkarnáció a puhán posztmodern darab dramaturgiai rugója.

Mészáros Péter a látványtervező. Díszlete, egy terepasztalra helyezett makettváros kivetülése a félkörösen felállított paravánokra. A vetítőt hol a színre lépők hozzák működésbe a mondandójuk aláfestésére, hol a megidézettek villantják fel általa az ellenérvüket.

Balogh Tibor
Criticai Lapok



NA BUMM...

Robbanás. Nem az ős, hanem az, amelyet a buszon követett el egy terrorista. Egy lány. Vagyis egy nyúl. Semmi esetre sem görény, hiszen az a szeretője. A felügyelő egyébként szereti a görényeket, hacsak nem az ő feleségével… De a nyomozás nehezen halad, mert mindenki halott. A merénylő is. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

A fentiekből persze semmi sem így igaz. Bár Erdős Virág frissen színre került darabját sokan abszurdként aposztrofálták, aligha szorul különösebb bizonyításra, hogy a Merényletnek sok köze nincs a közmegegyezéssel e kategóriákba sorolt drámákhoz. Annál több napjaink hermeneutikai szemléletéhez, a recepció jelentésteremtő voltához. A mű elején bekövetkező robbanást hosszas rekonstrukció követi; de nem a nyomozást végző felügyelőnek kell felfejtenie a bűntény szálait, hanem az olvasónak a mű szövetét. Ami elsőre a bevezetőben leírt összevisszaságnak tűnik, az valójában jól megépített (cselekménytöredékekből, motívumokból, jelekből, képi asszociációkból összeálló) struktúra, mely fokozatosan rajzolódik ki. Az ok-okozati rendszer létezik, még ha nem is a megszokott lineáris formában. Talán ebből adódik az a meglehetősen vegyes érzés, mely eltöltheti a befogadót: öröm (elsősorban persze intellektuális öröm) olvasni a szöveget, ám kiolvasván, némi hiányérzet hatalmasodhat el rajtunk. Mert továbbgondolni nem nagyon van mit. Hiszen a feltárt összefüggések mégis csak egy sablonos történetet mondanak el, meglehetősen kevéssé érdekes figurákat felsorakoztatva - lévén, hogy a kirajzolódó sorstöredékek is tipizáltak. Mondhatnók persze, hogy egy ilyen szövegnek éppen a befogadás, a megértés aktusa a lényege (s teljesen felesleges valami konzervatív attitűddel mögöttes jelentést keresni), de attól tartok, ez legfeljebb addig igaz, amíg a textust valóban olvasmányként dolgozza fel az ember.

Mert a színházban mind a recepció, mind az alkotói rekonstrukció folyamata más, mint a karosszékben. Utóbbit ugyebár a rendező végzi – ha rosszul, akkor a befogadónak sok reménye nem marad (főként, ha a művel mint textussal korábban nem találkozott). De ha a rendezői igyekezet maximális sikerrel jár, megjelenik a struktúra, a hagymáz mögül előlép ok és okozat – akkor mi történik? Hiszen a megértés aktusa ekkor nem a befogadót, hanem a rendezőt érinti, aki ideális esetben megérteti a szöveget a nézővel. (A néző pedig így még a „hú de okos vagyok” bizsergető érzését sem élheti át joggal). És akkor - ha tetszik, ha nem - maradnak a tematikai, stiláris és nyelvi közhelyek; ez a történet, ezen a nyelven a legbanálisabb, legszimplább és leginkább földhözragadt kortárs drámában is megírható lenne. Persze mindez elméleti okoskodás, s annyi bizonyos, hogy Erdős Virág drámájával elbíbelődni sokkal több értelme van, mint egy fent leírt naturalista vagy éppen tipizált, közérthető, ám banális szöveggel. Tényleg nagyon szeretném, ha láthatnék előadást, mely eloszlatná kételyeimet.

Keszég László nyíregyházi rendezése viszont bizonyosan nem ez az előadás. A gondosan elkészített makett-díszlet, a robbantáskor színre zuhanó plüssállatok garmadája ugyanis már kezdettől a „csak játék az egész” alaphangulatát teremti meg. Ráadásul Keszég nem is törekszik arra, hogy ezt variálja, hogy más-más perspektívából és eltérő stiláris eszközökkel építse fel az egyes jeleneteket. Minden jelenet egyféleképpen - amolyan „játékosan-tréfásan” - elemelt, s így nemcsak a struktúra nem rajzolódik ki, de még a primer feszültség, fenyegetettség érzését sem sikerül megteremteni, minek következtében a játék egyszerűen unalmassá válik. A színészek különbözőképpen igyekeznek segíteni magukon. Van, aki színészi erejére, személyiségére próbál támaszkodni (Pregitzer Fruzsina), van, aki karakteres alkatából kiindulva próbálja megoldani a szerepet (Tóth Károly, Fellinger Domonkos), van, aki ügyesen karikíroz (Olt Tamás), s van, aki megpróbálja élesebben elemelni a figurát (Tóth Zoltán László). Leginkább a Lányt játszó Losonczi Katalin próbálkozik több hangon, több aspektust megragadni – a törekvésnek főként az előadás vége felé vannak méltányolható eredményei. Mindebből persze az is érződik, hogy a színészi játéknak nincs olyan közös eredője, nyelve, mellyel evidensen megragadhatná a szöveget. Így viszont a nyíregyházi bemutató tétova útkeresés marad csak, mely nem ad, nem is adhat választ a textus színpadi érvényességét firtató kérdésekre.

Urbán Balázs


Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi