Bohumil Hrabal

SÖRGYÁRI CAPRICCIO

(Víg-játék)

Az előadás Bohumil Harabal örököseinek engedélyével, a Literatur Agentur Antoinette Matejka és a Hofra kft. közreműködésével jött létre.

Fordította: Hap Béla
Zene: Weber Kristóf

Rendező: HARGITAI IVÁN

Bemutató: 2009. március 21.



Szereposztás


Továbbá
HEGYMEGI ZSÓFIA, KÁLLAI VIRÁG, KISS VERONIKA, MAGYAR DÓRA, PAPP TÜNDE, RADVÁNSZKI RONETT

Fúvószenekar:
NAGY ÁDÁM (harsona), NAGY FERENC (tuba), ROSTA SÁNDOR (trombita)


Díszlet: CSÍK GYÖRGY
Jelmez: KOVALCSIK ANIKÓ
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Dramaturg: SZILÁGYI ESZTER ANNA
Koreográfus: MAKOVINYI TIBOR
Segédrendező: RAJKÓ BALÁZS


A darab

Egy városka, ahol megállt az idő, egy sörgyár, ahol csodálatos dolgok történnek, ahol a könyvelő feleségének gyönyörű szőke tündérhaja van, és ahol a szószátyár, habókos angyal Pepin bácsi meséli zseniálisan abszurd, elképesztő történeteit… Szeszélyes, humoros krónika egy tenyeres-talpas, szeretnivaló, bumfordi világról, a fantázia festett ege alatt, játékos szertelenségeivel. Egy disznóölés is magával ragadó, szürreális mulatsággá válik, a sörgyár hatalmas kéményére, mint egy helyi Mount Everestre felkapaszkodó Pepin bácsiék jókedvűen hirdetik az elpusztíthatatlan életszeretet diadalát, a kispolgári unalom, a sivárság, a lenti sár és por felett.
Bohumil Hrabal nevelőapja sörgyári könyvelő volt, s az íróban mély nyomokat hagytak a sörgyárban szerzett gyermekkori élmények s a kisvárosi hangulat.



Galéria


Fotók: Karádi Zsolt, Nagy Erzsébet



Videó




Kritikák

MILYEN VOLT SZŐKESÉGE?

Az eltűnt sörgyár nyomában

Játék egy szeszélyes, kiszámíthatatlan, rakoncátlan, „égetnivaló”, ugyanakkor vonzó, kacér, dévajkodó fiatalasszonyról, s az érte esengő, utána ácsingózó, szőkeségébe belehabarodó férfiakról: egy monarchiabeli kisváros sörgyárának eltűnt figuráiról. Olykor széttartó, olykor összefutó történeteikről: úgy, olyan rendszertelenül, ahogy azok az emlékezetből felmerülnek.

A Sörgyári capriccio Bohumil Hrabal (1914-1997) 1976-ban kiadott regényének adaptációja. A könyv Jiři Menzel rendezte, 1980-as világhírű filmfeldolgozása szerencsére nem bénította meg az alkotókat: az epikai nyelv történetmesélő tágassága náluk átemelődött a színpad élő totalitásának (az itt-ott érzelmes, sőt érzéki, másutt komikus, sőt drámai elemeket sem nélkülöző életdarabokat) értelmező-gazdagító világába.

Ismeretes, hogy az író prózájában szüleinek illetve nagybátyjának állít emléket: a nymburki sörgyár történetfoszlányainak előadása (dramaturg: Szilágyi Eszter Anna) megtartja a könyv egyes szám első személyű narrációját. A regény elbeszélője Maryska, az előadás narrátora az Idő (Antal Olga kitűnő alakításában), aki – a színlap szerint – „hasonlít a fiatal Maryskára”. (Olyannyira, hogy a produkció keretét kivéve azonos vele.) „Az idő mélyén heverő képekre gondolok”- kijelentés így válik a koncepció tételmondatává. A kezdéskor a magasból alászálló, egy fedeles dobozból fotográfiákat a mélybe hullató, s a zárlatban lentről ismét a magasba visszalépkedő Idő nyomában járunk. Szétszórt családi események képbe zárt pillanati elevenednek meg, hogy aztán a fináléban a szélgép majd lentről főlfelé, az időtlenségbe fújja vissza őket…

Hargitai Iván hangulatos, Hrabal finom líráját és vaskos humorát egyaránt ügyesen érvényre juttató rendezése jól kihasználja a műben rejlő lehetőségeket. Jelképteremtő szándéka harmonikusan illeszkedik a harsányabb részek hatáskeltő részleteivel. A háttérben vetített „film” az előtte magasodó díszletépítmény miatt sajnos nem látható rendesen. (A Maryska kádjelenetében alkalmazott, felülről láttatott élő digitális kép meglepő, s némileg öncélú is). Izgalmas terek kialakítására alkalmas ellenben Csík György „konstruktivista”, a sörgyár géptermeit asszociáltató, többszintes díszlete…

A bemutató abszolút főszereplője Fridrik Noémi, aki ragyogó sokszínűséggel teremti meg a megzabolázhatatlan, csapongó, bájos, a férfiakkal csintalanul évődő, vadóc szépséget. Azt az „egyre élesebben kirajzolódó képekre emlékező” Maryskát, akinek aranyhaja „egy darab Monarchia”, s aki - féktelen szabadságvágyát legfeljebb csak a kéménymegmászásban tudván kélni, amely cselekedet másokat megbotránkoztató módon juttatja kifejezésre a csillapíthatatlan merészség és kihívó játékosság rapszodikus összetettségét - lelke mélyén őszintén szereti a hozzá képest zárkózott, hivatalnoki tisztességű férjét, Francint. A tartózkodó, visszafogott, ám felesége csodálatos hajzuhatagába belebolonduló férfit Horváth László Attila pontos érzékkel jeleníti meg. Miként Gáspár Tibor a habókos nagybácsit: Gáspár életteli, szertelen, bolondos Pepinje nemcsak szószátyár, hanem mulatságos, hóbortos és különc. Amolyan bogaras hebehurgya, aki mindig kapható egy kis játékra, aki kissé hőbőrödött, kissé kelekótya, de arany szíve van. Tóth Károly, Illyés Ákos, Tóth Zoltán László, Fellinger Domokos néhány karakteres vonással ruházza fel a hrabali világ epizódfiguráit.

A mű végén Maryska Josephine Baker - tudjuk, 1925-ös - párizsi sikerén felbuzdulva, hódolói nagy bánatára, levágatja a haját. Így akar „modern” lenni, mert ekkor már minden „megrövidül”… (A regény eredeti címe (Postřižiny) erre a gesztusra utal: ez a szó középkori hagyományt idéz, akkor - fiatalemberek esetében – a haj levágása a beavatás része volt…)A magyar cím capriccio szava szeszélyt, ötletet, illetve olyan színdarabot jelent, amelyben az élet esetlegessége folytán elégikus-ironikus események kerülnek egymás mellé. Ebben az értelemben Hrabal munkája valóban capriccio; Hargitai Iván színpadán viszont a feleség „elfenekelése” a férfiak bosszúját, a megfejthetetlen és megfoghatatlan (örök) nőiség birtokolhatatlanságának keserűségét idézi. És ekkor már mindegy, hogy milyen volt szőkesége…

Karádi Zsolt



AZ IDŐ SODRÁBAN

Elkomoruló előadást rendezett Hrabal művéből Hargitai Iván - nem akar lemondani a Sörgyári capriccio egyetlen rétegéről sem: fontosnak érzi az irodalmi nyelv gazdagságát (Az Idő figurájára bízza az elbeszélést), a vígjáték és a dráma pedig külön szálon, tempóváltással bomlik ki.

Hrabal szövege persze mindezt tudja, egyszerre is.

Ebben a felfogásban viszont túllépünk a személyesen: nem pusztán az író, szüleinek emelt emlékműve ez a történet, nem a felnőttség társadalmi elvárásoknak megfelelő létformáját elfogadni kénytelen Maryska története, de a változásokkal kedvetlenedő, az idővel sodródó közösség és kor története is. A szokásokat rögzítő tapasztalat, az ismerősség jó érzésének elvesztését kísérő rosszkedvé, ahogyan az emberben és körülötte hirtelen minden más lesz, visszavonhatatlanul. Végérvényesen – a következő visszavonhatatlan változásig. Az embert a sorsa a jelenbe szögezi, de meghagyja neki a múltját, múlt és jelen közötti köteléknek pedig ott van ő maga. Ha tetszik, az ő szabadsága marad, hogy mennyit vesz ki a múltjából, ábrándozik-e felette, tanul-e belőle, beszél-e róla, megpróbálja-e általa értelmezni a jelent.

A múlthoz való viszonya különbözteti meg a két testvért. Francin az emlékek nélküli fivér - Horváth László Attila a jelen tételeit rögzítő realista, elvárásai is a mának szólóak. Pepin a világot történetekkel írja le, a sajátjaival és a másokéval, emlékezete aktív, képzelete csapongó – Gáspár Tibor nem álmodozó Pepin: színesen mesél, de talán nem színez, azt adja elő, amit megélt. A játékossága akkurátus, harsánysága itt gyakran hallatszik bölcsességnek. Világképe a folytonos meghatározás, a jelen elhelyezése valami vége-hossza nincs folyamban. A korát nem meghazudtoló, izmos férfialakot nem nyeli el ez a folyam: a lényeg, hogy benne is van, de rá is lát – így tud örökké viszonyítani. A léte és az összes cselekedete társadalmi szempontból úgyszólván mellékes, mégis új kaput nyit az élet értelmezéséhez, viszonylagossá téve a közelveket, elválasztva az ember és a világ számára hasznosat, igazolva, hogy az embernek jó jó lehet akkor is, ha az a társadalom számára puszta bolondéria, nevetségesség.

Hozzá képest is mutatja szorongónak Francint Horváth László Attila: a függőségi rendszerek indokolják a megfelelést, ez az elvárás beszivárog az ember életébe, képtelenné teszi az övétől eltérő életfelfogásokkal szembeni nagyvonalúságra. Francin nem ostoba, de túlságosan társadalmi lény, aki az otthonát és a személyes viszonyait sem tudja elszakítani az igazodás képzeteitől. Egyszerűen: felnőtt, annak minden túlzó komolyságával.

Felőle nézve Maryska nem is nagyon lehet más, mint gyermek – Fridrik Noémi alkatával és felfogásával is igazolja ezt: nem egy fiatal felnőtt folytat szabadságharcot az egyéniség akarásának jegyében, hanem talán valóban túl hamar nézték asszonynak, talán valóban a nélkül szaladt el vele az idő, hogy magával ragadta volna, s a gyermekkor összes kellemetlenségével, görcsösségre okot adó emlékével együtt is a gyermeki szertelenség lenne a számára valóbb. Kipróbálni mindent, amit a felnőttek tesznek, de közben nem felnőtté válni. Van ebben a játékban huncutság, és kíváncsiság: meddig feszíthető a húr, de nincs benne fékevesztettség. Sok ösztön, és sok-sok, a megadás önironikus keserűségébe hajló tudat.

Bujdos Attila
boon.hu

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi