TUNDE @CSONGOR.HU

(Táncjáték)

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színműve alapján

Szövegírók: Sediánszky Nóra, Farkas Dénes és Szabó Tamás
Grafika: Márkus Zoltán
Videótechnika: Bertli Péter és Bertli Tibor
Videófilm: Ladányi Andrea

Rendező: LADÁNYI ANDREA

Bemutató: 2009. március 05.



Szereposztás


Továbbá
CSONTOS NOÉMI, MAJOROS ANGÉLA, MARCSINÁK ANIKÓ, SOMOGYI NIKOLETT, HEGYMEGI MÁTÉ, HOLLÓ ARNOLD, KERTÉSZ ZSOLT, KOVÁCS PÉTER, VÁMOSI GERGELY, VÁMOSI MÁTÉ


Koreográfus: LADÁNYI ANDREA
Stylist: LAKATOS MÁRK
Koreográfus asszisztens: BÁNKI ZSOLT
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA


A darab

Egy Fiú (Csongor) álmai asszonyát, egy, a képzeletében élő eszményi nőalakot keres. Tündét, akit régen valaha az (édenkerti) almafa lombjai közt pillantott meg egy kozmikus éjszaka, ma pedig egy színes újságcímlapról néz vissza rá… Virtuális tündérországának nem kevésbé virtuális ideálját. Őt keresi, űzi, kergeti, különböző helyszíneken át, álmok és vágyak hol képzelt, hol valós labirintusában. Miközben az „igazi” végig mellette van, a maga testi valóságában - de Csongor sóvárgó képzelete mindig kész a „bírhatót álompénzen eladni…”
Ladányi Andrea mozgásra, szövegre és vizualitásra épülő parafrázisa napjaink (cyber)-valóságába helyezi Vörösmarty remekművét, a klasszikust mai közegünkhöz, létformánkhoz, gondolkodásunkhoz közelítve.

„Ah, de mit tekint szemem?
Szerelemnek rózsaszája,
Mondd, minek nevezzem őt,
A nem földit, a dicsőt?"



Galéria


Fotók: Karádi Zsolt



Videó




Kritikák

A (DIGITÁLIS) BOLDOGSÁG NYOMÁBAN

Táncjáték a nagyszínpadon

Zavarba ejtő, egyszersmind gondolkodásra késztető előadással jelentkezett a Móricz Zsigmond Színház. A tunde @csongor.hu című produkció nem Vörösmarty-adaptáció, hanem az ő művének intenció alapján készített fantasztikus táncjáték. Romantika és posztmodernitás között, a valóság és a cybertér (hármasútjának) metszéspontjában.

A Csongor és Tünde a magyar drámairodalom klasszikus darabja. Vörösmarty Mihály színjátéknak nevezi, az utókor filozofikus mesejátéknak, mesedrámának, poème d’humaniténak tartja. (1981-ben ezzel a művel nyitotta meg kapuit a Móricz Zsigmond Színház.) Most, huszonnyolc esztendővel ezután, Ladányi Andrea rendezése inkább a költő nyomán készített, egyedi koncepciójú látomás. Vagy inkább paródia?

A tunde @csongor.hu ilyetén formában provokatív, bár roppant kifejező: az email-címként álló előadás-megjelölés nem hagy kétséget afelől, hogy valami különleges élmény következik. És valóban: Ladányi Vörösmarty-olvasata, amely számos ponton egyszerűsíti, megkerüli, a mába (avagy inkább a digitalitásba) helyezi a történet néhány motívumát, az alapmű filozófiájának nem mond ellent. Nem, mert szerencsére megtartja a Éj monológját, ezáltal megőrzi a dráma lételméleti ívét éppúgy, mint a Csongor-féle boldogság-keresés cselekménymozgató koherenciáját. (Nincs terünk itt az eredeti verses szöveg és az előadásban elhangzó mondatok összevetésére, a dramaturgiai beavatkozások számbavételére. Csak jelezzük, hogy „a nem földit, a dicsőt” kereső, kergető totalitásvágy a cybervilág színtereire helyeződik át. Az eszményt hajszoló férfiúi-emberi teljességigény kénytelen megelégedni az Éj királynője által emberré, így halandóvá tett virtuális kedvessel.)

Ladányi Andrea koncepciója szerint a Fiú (Csongor) nem veszi észre a földi boldogság lehetőségét, helyette, miközben lehetetlen és mulatságos kalandokba keveredik, az elérhetetlent hajszolja. A fekete-fehér-piros hagyományos színszimbolikáját felhasználó, többféle értelmezést lehetővé tevő előadás szépséget és humort, klasszikus drámai jambust és harsány rapszövegeket egyaránt vegyítő textust kínál, amely úgy hűtlen költőhöz, hogy igyekszik hű maradni hozzá. A Csongor és Tünde szárnyaló fantáziáját a vetített digitális képteremtés (Bertli Péter-Bertli Tibor, Ladányi Andrea) veszi át, fénykarddal gazdagított, néhol parodizált, hiper-szupermodern mesévé avatva a látottakat…

Ladányi Andrea bonyolult koreográfiáját rendkívül fegyelmezetten színpadra állító társulat (Vámosi Judit, Nagyidai Gergő és Losonczi Katalin, illetve Pásztor Pál és Jenei Judit, valamint Olt Tamás, Balogh Gábor, Kuthy Patrícia, Szalma Noémi és a tíz fős tánckar) kiváló közös munkát végzett, amelyben nem hangzanak el Vörösmarty nemtőinek a földi szerelmet heroizáló záró szavai. A hallatlanul asszociatív (a mennyországot idéző), hosszan kitartott zárókép ehelyett a nézőnek felkínálja az elnyert (vagy kétes) boldogság esélyét...

Karádi Zsolt



VÖRÖSMARTY A CYBERTÉRBEN

Játszhatatlan drámából mindjárt három is akad a magyar színháztörténetben: Az ember tragédiája, a Bánk bán, no meg a Csongor és Tünde. Ladányi Andrea ez utóbbit most másodszor teleportálta a virtuális valóságba, hogy megnézze, vajon ott mi történik vele.

A játszhatatlan jelző persze nem a minőségre vonatkozik. Az említett színművek – ne legyenek illúzióink – gyakorlatilag a teljes XIX. századi magyar drámatermést jelentik, s mint ilyenek, gyönyörűséges, ám mára nehezen érthetővé patinásodott nyelvezettel, illetve (különösen Madáché és Vörösmartyé) kivételes gondolati mélységekkel és színpadon csak üggyel-bajjal megjeleníthető látványvilággal bírnak. Mindez okkal riasztja a színházcsinálókat.

És a nézőket is: Ladányi Andrea az ő dolgukat egyszerre könnyítette és nehezítette meg, amikor markánsan egyedi, a mozgásra a szavaknál többet bízó Csongor és Tünde-átdolgozást álmodott színpadra. Először másfél éve Szegeden: az akkor Szeretsz engem? címen játszott előadáshoz képest a Nyíregyházán látható Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. hangsúlyaiban és némely elemeiben eltér, miközben a futurisztikus látványvilág megegyezik, és lényegében a koncepció is azonos. Míg azonban Szegeden a Vörösmarty drámából kiragadott szövegrészleteket és a hozzájuk társított komplex képeket kellett (volna) kisilabizálni a gyermekbérletek (túl) kiskorú tulajdonosainak, addig Nyíregyházán üdvös generációváltás tanúi lehettünk: az egy korosztállyal nagyobb ifjúsági publikum jobban eltalált célközönségnek tűnik a legkisebbeknél.

Hogy inkább hozzájuk és róluk szól Ladányi 2.0-ás verziója, az is bizonyítja, hogy a szegedi előadással szemben Nyíregyházán már alig valami hangzik el az eredeti – a megcélzott generáció tagjai számára alighanem érthetetlen és értelmetlen – textusból. Helyette a Csongort az útján kísérő, egyszerre segítő és hátráltató három férfialak, vagyis a három vándor meg a három ördögfi összevont, ezüstruhás reinkarnációja (Balogh Gábor, Olt Tamás, Pásztor Pál) szinte egyfolytában nyomja a trendi sódert (szövegírók: Sediánszky Nóra, Farkas Dénes és Szabó Tamás). „Lefordítják” a látottakat és Vörösmarty ritkásan citált sorait: kitartóan szövegelnek covergirlről, Tündérhon diszkontról, társkereső light szoftverről, hármasút nevű labirintusjátékról meg IMAX-ről. (Igaz, hogy kevés az eredeti szöveg, viszont épp ezért annak, ami elhangzik, a súlya és jelentősége megnő, ráadásul ki-ki rácsodálkozhat a költői nyelv gazdagságára napjaink szedett-vedett frázisaival szemben.) Mielőtt valaki gyanakodni kezdene: Ladányi csupán annyiban vádolható a klasszikussal szembeni tiszteletlenséggel, amennyire bármelyik alkotó, aki mer és tud is túllátni a leginkább kézenfekvő megoldásokon. A rendező-koreográfus a felnőttek számára is sokszor elérhetetlen Vörösmartyt úgy hozza közelebb a fiatalabb korosztályhoz, hogy kiemeli belőle azt a cselekményszálat, ami feltételezhetően a tinédzsereket leginkább foglalkoztat(hat)ja manapság.

Tündéből ezért lesz földi halandó számára elérhetetlen bombázó, szépséges, ám kissé túl gépies, ugyanazt a betanult egysorost ismételgető egynyári celeb (Losonczi Katalin). A felhajtás, a látványos showműsor megvan a lány körül, így nem csodálhatjuk, hogy az ő műszempilláktól övezett tekintetében elmerül a kicsit bamba benyomást keltő, a körülményeknek és feltételezett jóakaróinak kiszolgáltatott Csongor (Nagyidai Gergő) szép szeme világa. A címlaplány annyira elcsavarja a fiú fejét, hogy az észre se veszi: kezdettől vele van az, aki neki kell, illetve akinek ő kell. Tünde másik, kevésbé feltűnő külsejű ’énje’ (Vámosi Judit) ugyanis hűségesen, sorsába beletörődve kíséri a virtuális idomok iránt végzetesen vonzódó fiatalembert. A fiatalok oktondi kergetőzését végig a magasból figyeli két nőalak (Szalma Noémi és Kuthy Patrícia): a Tünde mellett szintén megkettőződő Éj megjelenítői ők.

Rokonszenves hősünknek nem mindennapi kalandokon kell átesnie, míg végül megtalálja boldogságát. Halálfejes szélmalmok, dühös sárkányok, csillagközi kitérők várnak rá – a végig üres színpadon mindezen meselények és kozmikus távlatok főleg kivetítve jelennek meg: egyszerű, mégis hatásos a háttérben futó film, amely egyértelműen jelzi nemcsak a helyszíneket, de a hangulatok, érzetek változását is (grafika: Márkus Zoltán, videótechnika: Berlti Péter és Bertli Tibor, videófilm: Ladányi Andrea). A koreográfus állandó alkotótársa, a színlapon stylistként szereplő Lakatos Márk felelős az extravagáns, gyakran a laza nagyvárosi viseletet szokatlan kiegészítőkkel keverő jelmezekért.

Hogy az előadás megnézésével nem lehet kiváltani a kötelező olvasmány fölött eltöltött órákat, az egészen biztos. Az viszont korántsem elképzelhetetlen, hogy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. segíthet abban, hogy az ifjabb korosztály jobban megértse, sőt átélje Vörösmarty emberiségkölteményének bizonyos árnyalatait.

Jászay Tamás
revizoronline

VIDOR Fesztivál 2017

nagyszinpad szoro
kamara szoro

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi