Shakespeare

LEAR KIRÁLY

Fordította: Nádasdy Ádám

Rendező: TELIHAY PÉTER

Bemutató: 2010. május 15.



Szereposztás


Továbbá
Tisztek, követek, katonák, kísérok és szolgák…

BAJUSZ EMŐKE, CSONTOS NOÉMI,
SOMOGYI NIKOLETTA,VÁMOSI JUDIT,
HOLLÓ ARNOLD, KERTÉSZ ZSOLT, VÁMOSI GERGELY


Díszlet: MENCZEL RÓBERT
Jelmez: DARÓCZI SÁNDOR
Zene: BORLAI GERGŐ
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA
Rendezőasszisztens: RAJKÓ BALÁZS
Külön köszönet LADÁNYI ANDREÁNAK


A darab

A Lear Shakespeare egyik leghíresebb, döbbenetes erejű, világpusztulást felvázoló tragédiája: generációk csapnak benne össze, testvérek törnek egymás életére, egyetemes, öröknek hitt emberi értékek és törvények hullnak porba. Egyre kegyetlenebb csapdákba űzi áldozatait az irányt tévesztett szeretet, a fel nem ismert bűntudat, a jeges önösség, és a mindenáron birtokolni akaró vágy. Vihar tombol Lear fékevesztett, gazdátlanul sodródó birodalmában: kint, az irányíthatatlan természetben éppúgy, mint odabent, a lélek színpadán. Apokaliptikus világ, ahol tér és idő, ember és állat, test és lélek egyaránt kizökkent: tébolyult, kétségbeesett lelkek próbálnak kapaszkodót, menekvést, kiutat találni – ha még létezik egyáltalán… Az emberi lét minden fontos kérdése megjelenik a darabban; a világ eredendő értelmetlenségét, s benne az ember eredendő otthontalanságát ábrázolja, mely „a lét legszélsőbb határai felől” támad és pusztít. A széthulló család és a gyermeki hálátlanság megrázó történetén túl a világban szembenálló gonosz és jó szinte kozmikussá felnagyított harcát ábrázolja. A kizökkent idő, a sarkaiból kifordult világ félelmetes látomása, ahol jó és rossz egyaránt elbukik, s a halálban furcsamód megtisztul (vagy inkább feloldódik, megsemmisül, eltűnik) a rossz is.

Talán apokaliptikus világképe, talán különös erejű válság-lenyomata miatt napjainkban különösen aktuális: több színház is műsorra tűzi, játsszák a fővárosban és az ország különböző pontjain. A Móricz Zsigmond Színház bemutatóját Telihay Péter rendezi, igazi különlegessége, hogy új fordításban mutatjuk be, melyet az egyik legkitűnőbb kortárs Shakespeare-fordító, Nádasdy Ádám készített.



Galéria


Fotók: Karádi Zsolt, Nagy Erzsébet



Kritikák

A BOLOND, AKI BÖLCS

Shakespeare halhatatlan tragédiája a nagyszínpadon

A Lear király Shakespeare legnagyobb, legösszetettebb drámáinak egyike: színpadra állítása emberpróbáló teljesítmény. A Móricz Zsigmond Színház társulata sikeresen birkózott meg a grandiózus művel, s szembesítette a nézőt önmagával és a világgal.

A hatalmas tragédia, melyben Jan Kott szavaival „minden kötelék elszakad, megszegnek mindent, ami csak isteni, természeti vagy emberi törvénynek nevezhető. Szétporlad az egész társadalmi rend, a királyság is, a család is”, 1605-ben keletkezett. Akkortájt, tudjuk, jócskán megszaporodtak az üstökösök az égen. Az 1598-as napfogyatkozást több szerző a közelgő világvége előjeleként emlegette; Robert Pont 1599-ben például azt hirdette: „ma már valóban elmondhatjuk, hogy a pusztulás, a világ életének utolsó időszakába léptünk”. A Lear király az I. Jakab 1603-as trónra kerülésének következményeitől szorongó reneszánsz polgár félelmét éppúgy kifejezi, mint a pólusváltástól, a 2012-től, a maja naptár megszakadásának baljós dátumától tartó posztmodern emberét. Shakespeare örök.

Ezt az időtlenséget, jobban mondva örökérvényűséget sugallta a nyíregyházi előadás látványvilága: Menczel Róbert emelkedő-süllyedő, a szereplőket egyre jobban leszorító vastraverzei, a viharban az égből irdatlan zajjal alázuhanó hokedli-székei, a jeleneteket tagoló, mobil fekete térelválasztó elemei, s Daróczi Sándor olykor utópisztikus-futurisztikus, klasszikust és modernet vegyítő jelmezei. A darab mához szóló üzeneteit felerősítette az új fordítás: a színház felkérésére Nádasdy Ádám csaknem egy éves munkával újrafordította a művet. Nádasdy jól mondható párbeszédei Lear vívódásait éppúgy közel hozták a nézőhöz, mint a Bolond okos-frivol szavait.

Telihay Péter rendező (és dramaturgja, Faragó Zsuzsa) mértékkel húzott a textusból: az előadás így is három óra tizenöt perc. A nehezen követhető cselekményű darab alaposan próbára teszi a befogadó intellektusát; aki azonban hagyja, hogy magával sodorja az ábrázolt közeg, nem bánja meg, mert olyan tapasztalatok birtokába jut, amelyek bőven kárpótolják a szellemi erőfeszítésért.

Telihay ugyanis a dráma sajátos olvasatát adja: az általános zűrzavart, az anarchia, az árulás, az intrika rémes korát sikerült riasztó vízióvá formálnia. A szövegben gyakran elhangzó sír képzetét a színpad szintjéből fölnyíló (rejtek)ajtók, s a zenekari árkot lefedő, a játék előterében tátongó mélység, s a fekete szín erős jelenléte hangsúlyozza. A „vakot bolond vezet”, a „csúf idő van”, a „minden pusztul, sötét”, a „sírba jöttünk ide” kijelentések térbe kifordított módon sugallják a shakespeare-i világ végidejének látomását. Telihay markáns effektusokkal dolgozik: Borlai Gergő zenéjével, s olykor a megdöbbentő hanghatásokkal, Edgar és Edmund végső leszámolásakor a megmozdított forgószínpad expresszív látványával erőteljes emóciókat képes kiváltani.

A Lear király olyan mű, amely rendkívüli szerepeket tartalmaz.. A vagyonát és hatalmát lányai között szétosztó, az őrület poklát megjáró Leart Horváth László Attila mélyen megélt alakítása tette emlékezetessé. A drámairodalom legnagyobb szerepeinek egyike ez; a gyermekeit nagyot mondásban versenyeztető uralkodó igazságtalanul tagadja ki Cordeliát. A gőgös és ellentmondást nem tűrő öreg király azonban rajtaveszt, megajándékozott leányainak sem kell: kitaszítják. Horváth László Attila közel tudja hozni a publikumhoz a viharban kisemmizetten tántorgó, az őrület rémeivel társalkodó, szenilisedő férfi fájdalmát és bölcsességét. Hozzá hasonló sokszínűséggel formálja meg Glostert, a megvakított grófot Gáspár Tibor: kettősük az előadás katartikus pillanatait kínálja. Jelentős alakítás Fazekas Istváné is; a száműzött, majd paraszt emberként Learhez visszatérő Kent grófként két figurát kellett láttatnia. A parttalan gonoszság, az elvakult és kegyetlen gyűlölet, s meddő erkölcstelenség jellemezte „nőstény tigriseket” Molnár Mariann és Fridrik Noémi formálta meg: alakításukban Goneril és Regan kellőképpen taszító volt. Kuthy Patríciát kettős szerepben láthattuk: a színésznő Cordeliát, a legkisebb lányt esendő bájjal, míg a Bohócot harsány jókedvvel és szertelen vidámsággal jelenítette meg. Ugyancsak kiváló Olt Tamás és Vaszkó Bence: Olt sokszínűen fogalmazta meg az előkelő Edgart és az álruhás Rongyos Tamást, míg Vaszkó a gonosztevővé váló fattyú megszemélyesítésében jeleskedett. A kisebb szerepekben Ferllinger Domonkos, Nagyidai Gergő, Rák Zoltán, Pásztor Pál, Tóth Zoltán László, Petneházy Attila, Illyés Ákos, Avass Attila, Solti Csanád és Marcsinák Anikó lépett színre.

A János jelenéseire többször rájátszó, az elaljasodás és a mérhetetlen elvetemültség félelmetes bugyraiban ténfergő alakokat láttató mű keserű tapasztalatokat rejt. Leart a gőgtől az őrület viharán keresztül a megsemmisülésig, a királyi létformától a tébolyult és gyermekded aggastyán-állapotig vezető útján végigkísérve beláthatjuk, hogy a rettenetet csak a bolond képes túlélni. A bolond, aki bölcs, mert csak az a bölcs, aki bolond.

Karádi Zsolt

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi