Tasnádi – Forgách – Pozsgai

MÓRICZ 2009

(Három új magyar egyfelvonásos)

Bemutató: 2009. október 17.





Tasnádi István

ANNUSKA

(Móricz Zsigmond novellái alapján)

Rendező: HARGITAI IVÁN



Szereposztás


Továbbá zenészek:
Antel István, Dragony Gábor, Roskó Béla

továbbá lakodalmi mulatozók...
Bajusz Emőke, Csontos Noémi, Csontos Rita, Kokinda Nikolett, Majoros Angéla, Marcsinák Anikó, Somogyi Nikolett, Vámosi Judit, Holló Arnold, Juhász Ádám, Kertész Zsolt, Sárközi Attila, Vámosi Gergely, Vámosi Máté


Látvány: BÁRTFAI LILLA
Zeneszerző: KAZÁR PÁL
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Koreográfus: LADÁNYI ANDREA, VÁMOSI MÁTÉ
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA


Galéria


Fotók: Karádi Zsolt, Nagy Erzsébet




Forgách András

TRAGÉDIA

(Komédia Móricz Zsigmond műveinek felhasználásával)

Rendező: KOLTAI M. GÁBOR

Bemutató: 2011. október 8.



Szereposztás

  • MÓRICZ ZSIGMOND: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
  • MÁRIA, A FELESÉGE, SZÍNÉSZNŐ / KIS JÁNOS FELESÉGE: SZALMA NOÉMI
  • JANKA, A KORÁBBI FELESÉGE, HALOTT: HORVÁTH RÉKA
  • KIS JÁNOS, A TRAGÉDIA C. NOVELLA FŐSZEREPLŐJE: AVASS ATTILA
  • ÚJSÁGÍRÓ, MOST JÖTT AMERIKÁBÓL, FILMÜGYNÖK / GRÓF: PUSKÁS TIVADAR
  • KELLÉKES / CSENDŐR: GYURIS TIBOR
  • MUNKAVEZETŐ: KAMENICZKY LÁSZLÓ
  • KISFIÚ: SZÉPRÉTHY ROLAND, ERŐS ÁDÁM

Továbbá
Bajusz Emőke, csontos Noémi, Csontos Rita, Kikinda Nikolett, Majoros Angéla, Marcsinák Anikó, Somogyi Nikolett, Vámosi Judit, Harsányi Zoltán, Holló Arnold, Jendrek Zsolt, Juhász Ádám, Kertész Zsolt, Sárközi Attila, Turcsán József, Vámosi Gergely, Vámosi Máté

Látvány: TIHANYI ILDIKÓ
Koreográfus: VÁMOSI JUDIT, NAGYIDAI GERGŐ
Rendezőasszisztens: APJOK RODICA



Galéria


Fotók: Karádi Zsolt, Nagy Erzsébet




Pozsgai Zsolt

NAPLÓPÓK

(Játék az irodalommal)

Rendező: BODOLAY



Szereposztás


Továbbá zenészek:
Antal István, Dragony Gábor, Roskó Béla
Látvány: KALMÁR BENCE
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Rendezőasszisztens: RAJKÓ BALÁZS


Galéria


Fotók: Karádi Zsolt, Nagy Erzsébet




Videó




Kritikák

A TRAGÉDIÁTÓL A PARÓDIÁIG

Móricz-ünnep a nagyszínpadon

Rendhagyó premiert tartott szombaton a nyíregyházi színház. Móricz Zsigmond születése 130. évfordulója alkalmából három új magyar egyfelvonásos került színre. Tasnádi István, Forgách András és Pozsgai Zsolt darabjai – azon túl, hogy megmutatták szerzőiknek a Móricz-oeuvre-höz való viszonyát – önmagukban is izgalmas befogadói élményt kínáltak.

A színház felkérésére készült művek a mai Móricz-újraolvasás egyéni változatait rögzítik. Tasnádi István az író egyik 1915-ös novelláját, az Annuskát vette alapul, hogy - hű maradván az eredeti szöveg sugallataihoz - láttassa a szegénység mélyvilágában nemzedékről nemzedékre öröklődő kiszolgáltatottság embertelenségét. Hargitai Iván mértéktartó, környezetre, szokásokra, érzelmi-indulati töltésre egyaránt gondosan ügyelő, a humor és a líra elemeit mesterien elegyítő, a szívszorító történetet a poézis magasába emelő rendezése igazi katartikus élmény. A megindító históriát a panoptikum-figurák (babák, illetve bábok) mozgására emlékeztető esküvői tánccal (koreográfia: Ladányi Andrea) s a görnyedt öregasszony - a halál? - megjelenítésével egy, a dialógusokban benne nem lévő, de belegondolható értelmezés irányába indítja el, míg a Fehér hold, fehér hold című dal (zene: Kazár Pál) az Annuskát, s benne az öröklődő női sorsot végleg a ballada időtlenségébe utalja.

Bártfai Lilla lényegkiemelő látványvilágában kiváló színészek (Széles Zita, Tóth Károly, Antal Olga, Pregitzer Fruzsina, Gosztola Adél, Molnár Mariann, Fridrik Noémi, Petneházy Attila, Gyuris Tibor) teremtették meg az igényesen szép előadás hangulatát.

Forgách András munkája, a Tragédia az esztétikailag inkább egynemű Annuskához képest többsíkúságával hatott. Forgách Móricznak azt az életpillanatát választotta, amikor 1934-ben egy esetleges amerikai siker reményében, az ottani ízlés figyelembe vételével átírja negyedszázaddal korábbi novelláját, a Tragédiát. (Ez lesz az Egyszer jóllakni.) Átírja, azaz felhígítja. Elrontja. Forgách érzékenyen láttatja a már második feleség, Simonyi Mária, s a minduntalan felbukkanó, öngyilkossá lett első asszony, Janka emléke között vergődő, művészi válsággal küszködő Móricz Zsigmond alakját. A darab idősíkokat, tereket, Móricz életének valós szereplőit, s fiktív hőseit csúsztatja egybe, akik könnyeden közlekednek az egyes síkok között. A Koltai M. Gábor rendezte komédiában nem a biográfiailag hiteles Móricz-kép a lényeges; nem az a fontos, az író szerette-e a hideg pörköltöt vagy sem. Ennél sokkal fontosabb a Máriával boldoggá lenni akaró, ám Janka emlékétől menekülni képtelen alkotó műhelyébe történő bepillantás. Az önmagát is Mária mondataiban reflektáló szöveg. A dráma és a komédia ügyes adagolása. Az a hatásmechanizmus, amely pillanatról pillanatra képes a publikum érzelmeinek irányítására. Az életrajz, az írói krízis, a filmforgatás terei közötti állandó oszcilláló mozgás elfedi a Kis Jánost alakító színész válságát, aki a befejezésben késsel fenyegeti megteremtőjét. Forgách (és Koltai M.) színpadán senki nem azonos önmagával, kivéve Móriczot; igaz, ő viszont asszonyai és művei között tévelyeg. (Forgách szerint a hajdani tömör s hatásos novellának - a sikerre kacsintó - átdolgozása: komikus. Az egymást kizáró cím (Tragédia) és a műfaji megjelölés (komédia) ezt az abszurditást jelzi.) A záró jelenetben, miközben a díszletezők elbontják a színpadot, négyen megfogják, s kiviszik a szoborrá merevült Móriczot és az általa teremtett Kis Jánost. A gesztus egyértelmű: ideje leszámolni a megmerevedett Móricz-képpel, megmenteni belőle azt, ami valóban művészi, s elfelejteni azt, ami feledésre méltó. Koltai M. Gábor sokrétű rendezésében (látvány: Tihanyi Ildikó; mozgás: Vámosi Judit, Nagyidai Gergő) a kettős szerepben megmutatkozó kitűnő színészek (Szalma Noémi, Horváth Réka, Puskás Tivadar, Gyuris Tibor) mellett hitelesen alakítja a folyton éhes kisembert Avass Attila, s az őt megálmodó Móriczot Horváth László Attila. (Mindig kétséges az, hogy megjeleníthető-e az öntörvényű zseni; nem marad-e külsődleges az efféle próbálkozás. Jelen esetben Horváth László Attilának sikerült úgy jellemeznie Móricz Zsigmondot, hogy elhihető róla: akár ilyen is lehetett volna...)

Számomra a legproblémásabb mű a Naplópók. A szójátékot tartalmazó cím s az alcím („Játék az irodalommal") felmentést ad ugyan szerzőjének, Pozsgai Zsoltnak. Ha hangsúlyozottan játékról van szó, akkor minden megtörténhet. A későbbi Nyugat első nemzedékének még egyetemista fiataljai, Kosztolányi, Tóth Árpád, Babits, Juhász Gyula, valamint Ady és Móricz a híres Négyesy-szemináriumban valójában soha nem találkoztak. A posztmodern játékban a keret, az egyenkénti naplóírás gesztusa ügyes írói fogás, így hol Tóth Árpád, hol Kosztolányi, hol Babits szemszögéből látjuk (halljuk) a Négyesyre várva időt múlató ifjú titánokat. (A professzor azonban, miként Godot, nem jön el...) A Naplópók a Tragédiánál jobban számít a nem középiskolás fokon tájékozott nézők előzetes ismereteire. Ezek esetleges hiányában Bodolay ötletes gegekkel fűszerezett rendezése (látvány: Kalmár Bence) pusztán kacagtató paródia marad. A találó szereposztás (Juhász: Pásztor Pál, Babits: Illyés Ákos, Tóth Árpád: Fellinger Domonkos, Ady: Balogh Gábor, Móricz: Nagyidai Gergő, s mindannyiuk ihletője, kedvese, múzsája: Jenei Judit) azzal az ötlettel kecsegtet, hogy akár így is történhetett volna. A mű zárlatában sajátos jelentésmódosulás következik be: Ady Az én menyasszonyom című versének utolsó strófája („Meghalnánk, mondván: / »Bűn és szenny az élet, / Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.«"), amely eredetileg a lírai én és a „kitagadott, céda" nő törvényen kívüli szerelmének a századelő közvéleményét hallatlanul irritáló igénybejelentése volt, Pozsgai (illetve Bodolay) színpadán Ady és Móricz közismert (későbbi) barátságának, eszmei közösségének apoteózisává nemesedik...

A nagyigényű előadás az Annuskától a Naplópókig a mai Móricz-befogadás és értelmezés lehetőségeit rajzolja ki: íve a „hagyományos" olvasattól az életműre rárakódott (ideologikus) képzetek lebontásán át a posztmodern dekonstruáló-deheroizáló gesztusáig terjed. A balladától a tragédián át a komédiáig s a paródiáig jut el. A három egyfelvonásos egyszerre kínálja a Móriczhoz viszonyulás lehetőségeit. Felhívja a figyelmet arra, hogy a huszadik századi magyar próza alighanem egyik legnagyobb életművével ugyancsak van még dolguk a mindenkori(újra)olvasóknak...

Karádi Zsolt
Nyíregyházi Napló



A MAGÁT AMERIKANIZÁLÓ MÓRICZ ZSIGMOND

Névadója születésének százharmincadik évfordulója alkalmából három egyfelvonásost mutatott be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Három mai darabot.

Nem Móricztól, hanem Móriczról játszanak. Esetleg Móriczcal. Tasnádi István Annuskája Hargitai Iván rendezésében, Ladányi Andrea koreográfiájával kissé erőszakoltan korszerűsített-stilizált adaptáció, Pozsgai Zsolt Naplopókja, melyet Bodolay állított színre, oktalan bolondozás az első Nyugat-nemzedék nagyjaival a híres Négyessy-féle stílusgyakorlatok ürügyén. (A Móriczot alakító Nagyidai Gergő feledhetetlenül adja elő benne A török és a tehenek című gyerekverset.)

Igazi XXI. századi pillantást vet viszont a nagy íróra és művészetére Forgách András darabja, a Tragédia. A viszonylag korai, 1909-ben született remek novellát és annak későbbi, 1933-as, hollywoodi ihletésű változatát, az Egyszer jóllaknit helyezi egymás mellé és helyezi bele az író életébe. A magát amerikanizálni próbáló Móricz Zsigmondot mutatja be. Forgách András az 1993 óta több helyen – köztük Nyíregyházán is – sikerrel játszott darabjában, a Tercettben már biztos színműírói érzékkel tette színpadra Móricz őrlődését a két asszony, az első és a második feleség, a gondos gazdasszony, Janka és a csillogó színésznő, Mária között. Most abból az alkalomból, hogy az író egy amerikai riporter kísértése nyomán amerikai filmsztorit gömbölyít egykori kis remekéből, mosolyos bölcsességgel veszi szemügyre ezt, az író lelkéből kitörölhetetlen viszonyt is. Bravúros szürrealizmussal keveredik a színpadon a szikáran drámai eredeti novella és a szerelmi háromszöggel dúsított-hígított későbbi változatból elképzelt film forgatása, az interjúkészítés meg a Simonyi Máriával és a Janka emlékével való küzdelem. Koltai M. Gábor rendező győzi az iramot az írói képzelet csapongásával, biztosan veszi az éles kanyarokat, jól követhető rendet tart a merészen változó képek között. Pontosan közvetíti a mai író tisztelgő iróniáját a hatalmas előd iránt. A Tihanyi Ildikó tervezte látványban jól megfér együtt az írói otthon, a puszta, az ifjú gróf vigyorgó falova a záróképben magukra maradó, feketére égett napraforgókkal. A vicc a tragédiával, a derű a teljes reménytelenséggel.

Ha Horváth László Attila és Puskás Tivadar együtt van, általában csoda történik a nyíregyházi színpadon – ez most is így van. Horváth László Attila a paraszti eredetét mutogató, vaskos Móricz játékosan légiesített mását jeleníti meg, Puskás Tivadar könnyedén alakul át dörzsölt amerikai újságíróból felszínes, ám kérlelhetetlen szenvedélyű magyar gróffá. Szalma Noémi aranyló pongyolában a gondos feleséget játszó, a pusztai forgatáson a bájos parasztmenyecskét alakító színésznőt jeleníti meg – mindkét szerepet eredetien, a szokványos manírok nélkül adva. Avass Attila szokott hebrencskedését kellően visszafogva játssza mindkét novellaváltozat hősét, az éhezéstől eszét vesztett, bosszúszomjas parasztot.

Az Annuska a közkeletű Móricz-képet próbálja megújítva újrarajzolni, a Naplopók eléggé földszintes humorral mulattatja a publikumot, a Tragédia meg ínyenceknek való különlegesség.

Zappe László
Népszabadság



MÓRICZ NYOMÁN

Különös ötlete támadt Tasnádi Csabának, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatójának. Névadója születésének százharmincadik évfordulója alkalmából fölkért három színműírót, írnának egyfelvonásost Móricz valamelyik novellája nyomán. Nem puszta adaptációt igényelt, hanem a művek korszerű olvasatát.

Tasnádi István, Pozsgai Zsolt és Forgách András egyfelvonásosai három, sajátos látásmódot tükröznek, jelesül azt, ahogyan a jelenkor magyar drámaírói a páratlan Móricz-életmű egy-egy szeletét értelmezik. A budapesti érdeklődők minderről a Magyar Írószövetség klubjában értesülhettek. Minapi rendezvényükön – egy színházi sorozat részeként – a nyíregyházi teátrum Móricz-egyfelvonásosainak szerzőit hívták meg, az előadások néhány színművészével együtt, utóbbiak feladata – illusztráció gyanánt – a szóban forgó darab egyik-másik jelenetének előadása lett volna. Feltételes az igemód, mert betegség miatt a találkozó színészek nélkül maradt, és a műsorvezetők jobb híján a produkció videofelvételéből vágtak be rövid momentumokat. (Sajnálatos módon a vetítés minősége silány volt.)

A két moderátor, Darvasi Ferenc és Hanthi Krisztina kérdései nyomán körvonalazódott a három alkotás, a szüzsé, a történet, a novella-, illetve témaválasztás indítéka, s megannyi gondolat, ami a szerzőket írásra ösztönözte. No és a Móricz-oeuvre-höz való viszonyulásuk.

Tasnádi István most, a Móricz-novellairodalom aprólékos föltérképezése, újra-, illetve végigolvasása közben bámult rá igazán, micsoda univerzális nagyság oeuvre-jében barangol. Annuska címu novellájánál „kötött ki”, a tizenöt évesen férjhez kényszerített, kiszolgáltatott parasztlány mostoha sorsát és a falusi élet évezredes, kegyetlen rituáléját akarta színpadra emelni. Magyarán a paraszti mélyszegénység folyamatosan átöröklődő körforgását szándékozott plasztikusan megidézni. S mert érzett némi rokonságot Móricz és García Lorca drámáinak balladás hősei között, átvett néhány motívumot a spanyol író életművéből, s a darab mottóját is tőle választotta. Elégedetten szólt Hargitai Iván rendezéséről.

Pozsgai Zsolt Naplópók címen (Játék az irodalommal alcímmel) képzelt történettel játszott el. Összehozta a Négyesy-féle, híres szemináriumra járó (az egyfelvonásosban tanárukra váró) íróóriásokat, akik közül többen csakugyan jártak, bár nem egy időben, a professzor irodalomtörténeti jelentőségű kurzusára. A majdan induló Nyugat első nemzedékének diák tagjai, Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád, Juhász Gyula, továbbá, Ady és Móricz várakozik Négyesyre, s közben ki-ki naplót ír, s abból rajzolódnak ki – vélhetőleg egymás „szemtükrében” – a többiek. Már ha jól értettem. Közéjük veti az író Elefánt Olga figuráját, aki a valóságban is a jelenlévők barátja, kedvese, ihlető múzsája volt. Pozsgai közölte, o a történetet halálos komolyan gondolta, ezért másképp rendezte volna meg, mint Bodolay Géza, aki abszurd komédiaként kezelte a szöveget, de méltányolja a sajátos elképzelést.

Forgách András gyakorlott interjúalany, saját magától is rengeteg kuriózumot mesélt a Móricz-univerzumról, amelyben megmerült, és ihlető novellájáról, a Tragédiáról. Tizenöt évre rá Kiss János történetét – óvatlan biztatásra – „hollywoodiasítja”, azaz a szirupos amerikai ízlés elvárásai szerint átdolgozza, ama reményben, hogy betörhet az álombirodalomba – Móricz? Épp Móricz, a Hét krajcár írója, a magyar mélyszegénység és röghöz kötött paraszti világ krónikása? Rossz döntés volt… Az Egyszer jóllakni filmnovellára nem ugranak rá a hollywoodi producerek. Forgách, mint magyarázza, a kettőt elegyítve írta meg komédiáját az álomgyárnak épp darabot író Móriczról és – színház a színházban alapon – a novellafigurák életre keléséről. A puszta elbeszélésből nehéz kihámozni, azaz inkább visszaadni, miként is elegyedik a keretjátékba Móricz második felesége, a színésznő Simonyi Mária, aki az egyik szereplőt is játssza, s – hogy tovább sokasodjanak a darabsíkok – öngyilkossá lett első felesége, Janka – aki meg az író képzeletében utódjának jelenlétében viaskodik, mint mindig, a férjével. Forgách szerint azért, mert a szépséges Mária képtelen írásra inspirálni Móriczot, s ez a tehetetlenség előhívja az író képzeletében az örök konfliktuskereső, halálosan féltékeny Jankát. Ezt a viaskodást és ezt a világot jelenítette meg sikeresen Forgách szerint a rendező, Koltai M. Gábor.

Az újraértelmezés pillanata alighanem eljött. Joggal adott helyt az Magyar Írószövetség a színház, az író(k) és közönség találkozójának a Móriczra figyelmezés ürügyén.

Metz Katalin tudósítása



MÉLTÓ FŐHAJTÁS

Tasnádi Csaba igazgató felkérte Tasnádi Istvánt, Forgách Andrást és Pozsgai Zsoltot, hogy olyan egyfelvonásost írjanak, amely reflektál a móriczi életműre.

Százharminc éve született Móricz Zsigmond. Ahogy a nyíregyházi színház galériájában látható kiállítás is dokumentálja, az író csaknem minden színpadi művét, sőt jó néhány prózájának adaptációját már bemutatták, ezért az évfordulós megemlékezés alkalmából nem újabb Móricz-premierre került sor. Tasnádi Csaba igazgató felkérte Tasnádi Istvánt, Forgách Andrást és Pozsgai Zsoltot, hogy olyan egyfelvonásost írjanak, amely reflektál a móriczi életműre.

Tasnádi István több Móricz-novella, mindenekelőtt az 1915-ös keltezésű Annuska motívumainak felhasználásával írta meg azonos című darabját. A feszes szerkezetű, szűkszavú mű a szegények „vagyonának”, az alig felcseperedő leánygyereknek korai férjhez adási procedúráját villantja fel. Az író egymásba csúszó fragmentumokból építkezik: látjuk a kovácsmester Annuska lányának eladását, menyasszonyi beöltöztetését – amelynek során a szertartásos aktust végző két asszony hasonló módon köttetett házasságának pokláról értesülünk –, majd a tizenöt évvel későbbi Annuskát, aki már nem szenvedi a házasság nyűgét, mert elkergette az urát, de maga is arra kényszerül, hogy eladósorba lépő lányát férjhez kényszerítse. Nemcsak a mottók utalnak Federico García Lorcára, a realista életképek a Hold monológjában egyértelműen szürrealizmusba fordulnak át.

A magát halálra evő Kis Jánosról szóló Tragédia Móricz egyik legismertebb novellája, amelyet huszonnégy évvel később, 1933-ban az író az amerikai olvasók igényeihez igazodva Egyszer jóllakni címmel újraírt. Forgách András e két írásból meg saját, Tercett című drámájának motívumaiból alkotta meg a maga több síkon játszódó darabját. Forgách Tragédiájának főszereplője a hajnalban dolgozó Móricz, akinek alakjai – az amerikai újságíró, Kis János, a felesége, a gróf meg a falu népe – megelevenednek, önálló életet kezdenek élni prózában, színpadon és filmben. Az író első és második felesége, Janka és Mária szintén feltűnik, ez utóbbi Kis János feleségeként is. Szellemes dialógusok, egymásba folyó jelenetezés, a kint és bent nézőpontjának váltakoztatása, realitás és fikció keverése jellemzi Forgách komédiáját.

„Játék az irodalommal” – ez az alcíme Pozsgai Zsolt darabjának. A legendás hírű Négyesy László nyelvész, irodalmár stílusszemináriumain a Nyugat első nemzedékének majd’ minden tagja részt vett. Ez adta a kiinduló ötletet a Naplópókhoz, amelynek alapszituációja: a Négyesyre várakozó és naplót író Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Juhász Gyula társaságába becsöppen a fiatal Móricz, oldalán Elefánt Olgával, akiről kiderül, hogy mindegyikük múzsája, mert o Mihályi Rozália (Ady), Klima Ilona (Juhász), Harmos Ilona (Kosztolányi), Lichtmann Anna (Tóth), Holics Janka (Móricz), sőt, Babits „három pőre lánya” is. A valódi és fiktív szövegeikkel találóan jellemzett, egymást fáradhatatlanul cukkoló alakok közül kitűnik az őszinte és naiv Móricz, aki költőként a Mehemed és a tehenek című versével mutatkozik be, s akit egyedül Ady fogad azonnal barátságába.

Az egyfelvonásosok színpadra állítása már nem ilyen egyértelműen sikeres. Hargitai Iván ugyanis alaposan félreértette-értelmezte az Annuskát. A darab szürrealizmusából semmi sem született meg, realizmusát pedig a rendező nem vállalta fel. Minden jelenet a funkcionálisan csak az elsőben és az utolsóban adekvát konyhadíszletben zajlik, amelyet hátul koszlott vászondarab határol, emögött történnek az orvosi vizitek, s végül emögül „száll az égbe” a doktor és a második Annuska – helyettesítvén a Hold hangsúlyos megjelenését. Önmagában is komolytalan, hogy a paraszti nyomor és munka piszkának jelzésére a szereplőket barna festékcsíkokkal kenik be, de az egyenesen kínos, hogy az apa komótosan lemosakszik ugyan, ám karján, mellén ott maradnak a csíkok, majd a félig piszkos testére veszi fel a tiszta inget. Ez a rendezői gesztus jellemzi az előadás egészét. A színészek játékában nincs egység, ahányan vannak, annyiféleképpen alakítják szerepüket. Pregitzer Fruzsina (Sógorasszony) visszafogott, sejtető, García Lorcát idéző figuraformálása önmagában éppúgy érvényes, mint Tóth Károly (Apa) kevés szavú, indulatos, a mondatokat magából kilökő, ám a parasztábrázolás kliséit már-már karikaturisztikusan sűrítő megszólalása, de a kettőnek stilárisan semmi köze egymáshoz. A bábként mozgatott násznép idézőjeles néptánca pedig az előadás egyetlen rétegéhez sem illeszkedik. Egyedül Széles Zitának adatik meg, hogy Annuska két alakjában komplexebb sorsot mutasson fel, de ez is a színésznőt, s nem a rendezőt dicséri.

Bodolay Géza a vasfüggöny előtt fiatal színészekkel játszatja a Naplópókat. Szobabiciklin, karosszékben s egyéb ülőalkalmatosságokon foglalnak helyet a mai és régi időket idéző ruhadarabokba öltöztetett szereplők. Csak Adynak és Móricznak nem jut szék. Bodolay felerősíti az írói anyag parodisztikus elemeit, így egyszerre lesz hiteles és mulatságosan elrajzolt alak Ady (Balogh Gábor), Babits (Illyés Ákos), Tóth Árpád (Fellinger Domonkos), Juhász Gyula (Pásztor Pál) és Kosztolányi (Tóth Zoltán László). A többiek közül fejjel kimagasló Nagyidai Gergő Móricz őserejét és naivságát jeleníti meg, s amikor Ady versét vagy számon kérő monológját mondja el, a könnyed játékban egyszeriben drámai helyzet teremtődik. Jenei Judit Elefánt Olgája romlatlan és romlott, egyszer hatéves, máskor megháromszorozódik, mindig más, mégis ugyanaz: hús-vér no és éteri Múzsa.

A legkomplexebb írói anyag adekvát színpadi megjelenítése Koltai M. Gábor könnyed, játékos és stílusos rendezésében valósul meg. A színpad előterében kétoldalt helyezkedik el Móricz dolgozószobájának jelzése, mögötte pedig egy emelt szinten játszódnak az írói fikció jelenetei. A hatalmas íróasztal és a körülötte lévő bútordarabok kijelölik az írói alkotás terepét, ugyanakkor el is rajzolják, hiszen az előadás során fiókok, benyílók, rejtekhelyek sokasága tárul fel, s hol írógépek, papírlapok, újságok, hol zsíros húsokkal teli lábasok s az élethez meg az íráshoz nélkülözhetetlen egyéb kellékek bukkannak elő. Ugyanez a kettősség érződik abban, ahogy írás közben megelevenednek a fantázia szülöttei, a Zsiga bácsit interjúvoló amerikai újságíró vagy az élő és a holt feleségek. Koltai elmossa a realitás és a képzelet közötti határokat, átmenetek nélkül egymásba érnek, egymásból következnek a különböző síkok. A novellatéma átdolgozásának variációiban a színpadi és filmes munka manírjait is finoman karikírozza. Horváth László Attila szeretetteli iróniával ábrázolja Móriczot, aki művének nemcsak írója, de rendezője is lesz, s az egyik pillanatban pákosztoskodik, a másikban halott és felejthetetlen Jankájával pöröl, hol az írógépét püföli, hol feleségét, Máriát instruálja. Simonyi Máriát Szalma Noémi játssza, de o Kis János paraszt felesége is, aki az egyik jelenetben az urát szolgálja ki, a másikban a gróffal cicázik, s minden alakjában hiteles. Mintha az Úri muri két ellentétes nőalakját gyúrta volna egybe. Puskás Tivadar Horváth László Attilával ellenállhatatlan komikuspárt alkot, ezúttal a színész kettős szerepében az újságírót visszafogottan, a grófot karikírozva ábrázolja. Az o figuraváltásai érzékeltetik legjobban a realitás, illetve a kettős fikció egymásba játszatását. Az előadás egyetlen megoldatlansága a modoros Avass Attila egysíkú Kis János-alakítása.

Az évfordulók ünneplése legtöbbször protokolláris feladatteljesítésben merül ki, ám ezúttal három remek kortárs magyar dráma született, s ennél méltóbban aligha lehet tisztelegni Móricz Zsigmond emléke előtt.

Nánay István
megjelenés

Hello Dolly B1RM 2

Hírlevél feliratkozás





Joomla Extensions powered by Joobi